DVD

Lehár: A víg özvegy

Zene

Hogyan játsszunk operettet? – erre a fontos, igen kényes, bár talán nem mindenkit foglalkoztató kérdésre a New York-i Metropolitan Operában a következő választ adják: gazdagon, nagystílűen, franciásnak szánt, de azért markánsan amerikaias könnyedséggel. Lehár nagyoperettjét mindenesetre így bocsátották a helyi közönség és a mozis világközvetítés nézői elé tavaly januárban, s ez az előadás most DVD-n is elsősorban a fenti jellegzetességei révén bizonyul hódítónak. A díszletek és jelmezek minden restellkedés nélkül kielégítik a nézők örök látványosságigényét (dacolva a kritikusok szintén örök korholásával), a címszerepben pedig Amerika kedvence, Renée Fleming lép fel. Ő ugyan kicsit idősebb és hozzá jóval szőkébb annál, semhogy elsőre igazi pontevedrói szépasszonynak lássuk, de hangja és játékintelligenciája így is kellő hatást gyakorol, a párizsias kokett modor mímelésében meg egyenesen lenyűgözőnek bizonyul. Az előadás angolul zajlik, ami egyrészt kézenfekvő döntés New Yorkban, másrészt számunkra azért mégiscsak egzotikus élmény a Vilja-dalt vagy Danilo belépőjét Shakespeare és Milton nyelvén hallani. A rendező és koreográfus Susan Stroman biztos kezű Broadway-szakember, aki már csak ezért sem riad vissza attól, hogy musical-, sőt prózai színészeket léptessen a MET színpadára. Kelli O’Hara összességében jól megfelelő Valencienne, Carson Elrod pedig remekül dresszírozott komikus színészként emeli a főszereplők sorába a követségi lótifutit, Nyegust, ám a produkció valóságos fénypontját két brit művész közreműködése jelenti. Sir Andrew Davis a humorérzékkel bőven megáldott kortárs karmesterek egyik legkiválóbbika, míg Sir Thomas Allen, a hajdani kikezdhetetlen eleganciájú Don Giovanni most kicsattanó kedéllyel alakítja a trotli férjet és nagykövetet, Mirko Zetát, aki még a legnevetségesebb pillanatában is megmarad szeretetreméltó öregúrnak.

Decca DVD, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.