Will Butler – bár az Arcade Fire tagjaként Grammy-díjas és Oscar-jelölt zenész – elsősorban Win Butler frontember öccseként ismert. Ő az a srác, aki a színpad szélén a szövegeket üvöltve számról számra más hangszeren játszik, de igazán csak spontán színpadi akciói miatt szokás emlegetni, ha a zenekarról van szó. Volt már olyan is, hogy felmászott a színpad tetejére, a bukósisak pedig megszokott koncertkellék nála.
A tavalyi év tavaszán a legendás New York-i Electric Lady stúdióban rögzített szólólemezének híre ezért elég meglepő volt. Ehhez képest Butler igencsak bevállalós promóval vezette fel a már a címében sem felhőtlen mókázást ígérő lemezt: február utolsó hetében mindennap írt egy dalt a Guardian legizgalmasabbnak tűnő híre alapján, amelyet aztán másnap publikált is. Ezek a számok kicsit olyanok voltak, mintha az évek során kiszelektált Arcade Fire-szerzeményeket ásta volna elő. A Policy azonban már meglepőbben indul. Egy Babyshambles-szerű garázsrock után a kislemezes Anna a 80-as évek szintipopját idézi, aztán két zongorás balladát is kapunk, később van egy funkos téma, valamint néhány Arcade Fire-féle rock and roll gospeles és doo-wopos kórusokkal, de a bátyéhoz képest kevésbé katartikus és karakteres énekhanggal. A lemezt leginkább a témája fogná össze, az eklektikus dalok ugyanis azt a hatást vizsgálják, amelyet a politika a mindennapi életre gyakorol. Azonban bármennyire ügyes számok vannak is a Policyn, lemezzé nem áll össze a 28 perces anyag – inkább csak megismétli a szerző színpadi játszósarkos szertelenségét.
Merge, 2015
