Lemez

World music: ezt a

Zene

lapot a kollaboránsoknak szenteljük feketén-fehéren. Oké?

Jupiter & Okwess: Kin Sonic Jupiter 2013-as debütálása óta éppen annyi idő telt el, hogy a neve kimenjen a fejünkből, úgyhogy kezdhetjük elölről. Jupitert Jean-Pierre Bokondjinak hívják, Kongóban született 1963-ban, Kelet-Berlinben cseperedett fel, ahol az apukája a kongói követségen dolgozott. Időnként leniggerezték, de ezt fel tudta dolgozni, inkább abból támadt gubanc, amikor hazatérve úgy döntött, hogy a zenészpályát választja. Az lett a vége, hogy kitagadta a család, legalábbis szednie kellett a sátorfáját. Az utcán élt és dobolt, és az volt a csúcs, ha beszállhatott egy-egy temetési menetbe. De Kinshasa sűrűjében mégis felnéztek rá lázadása és eltökéltsége miatt, és hamarosan dicső Jupiterként emlegették. Aztán beszállt a Famous Black nevű bandába, melynek rövidesen a főnöke lett, és onnantól Jupiter & Okwess néven próbáltak szerencsét. Egy ideig kevesebb sikerrel…

Végül csak-csak berobbantak, sőt amikor a Hotel Univers című albumuk kijött, akkor leesett az áll, mert nincs az az isten, aki ennyire betépve tolta volna a kongói rumba, a funky, a rock és az afrobeat ötvözetét.

És most itt az új album, Kin Sonic a címe, és kezdhetjük az ámulatot elölről, mert azt halljuk, amit soha korábban. Az történt ugyanis, hogy a lemez felvételébe beszállt a súlyosan afrokompatibilis Damon Albarn (Blur, Gorillaz), továbbá a hegedűs Warren Ellis (Bad Seeds) és az elektronikus Robert del Naja (Massive Attack). Velük pedig tovább tágult a horizont, és égbekiáltó a fényerő is, ahogy az egy magára valamit is adó bolygónál elvárható. Különben minden a régi: piszkos, vad és önfeledt afrorock, nem kevés őrülettel, de épp ezért szeretjük. Nagyon. (Glitterbeat Records, 2017)

 

 

 

 

Trio-Da-Kali & Kronos Quartet: Ladilikan Bátran pályázhat „az év afrikai albuma” címre a Trio-Da-Kali és a Kronos Quartet közös lemeze is. Ennek a mali triónak – mely az angol rádiós-producer-kutató Lucy Dorán kezdeményezésére állt össze – ugyancsak az istenek családjából kerültek ki a tagjai: a balafonos Lassana Diabaté Toumany Diabaté zenekarából ismert, de Salif Keitával is dolgozott, a ngonis Mamadou Kouyaté Bassekou Kouyaté legidősebb fia, az énekes Hawa Diabaté pedig Kassé Mady Diabaté lánya. Két évvel ezelőtt már megjelent egy EP-jük, de az nem kavart különösebb hullámokat, most viszont padlót fogott a világ. Ebben persze szerepet játszott a világ legrangosabb kortárs vonósnégyeseként számon tartott Kronos Quartet is, ami negyvennégy éves pályafutása során gyakran és emlékezetesen kollaborált világzenei előadókkal, az azerbajdzsáni Alim Qasimovtól az indiai Asha Bhosléig, a román Taraf de Haïdoukstól a finn Kimmo Pohjonenig, és így tovább. David Harrington zenekarvezető szerint ez a lemez lett a pályafutásuk egyik legszebb albuma, és még az is lehet, hogy nem csak azért mondja…

Ami biztos: az albumot nyitó Tita több mint szívszorítóan gyönyörű. Sorolható hozzá az összes szinonima: megrendítő, felemelő, drámai… Ráadásul arra is ragyogó példa, hogy egy nyugati megasztárnak miféle alázattal kell szolgálnia egy távoli – és manapság zűrös – világ hagyományának fiatal képviselőit. Ebben a közel hétperces darabban olyan esszenciálisan ragyog Mali zenéje, ami a későbbiekben megközelíthetetlen, de azért nem jár messze a többi szám sem. Feketén-fehéren leszögezhető: a Mali–USA tengelyen utoljára Ali Farka Touré és Ry Cooder együttműködéséből született ilyen veretes album. (World Circuit, 2017)

 

 

 

 

Baran Band: Mn Bo To Ami a barant illeti, az egy kurd szó, és azt jelenti, hogy eső. Az eső, ami frissít és tisztít – ez eddig oké. De hogy mi lehet a Mn Bo To, az homály… Megjegyzem, a banda sztorija sem mindennapi.

Egy iráni testvérpár, Gian és Marouf Majidi alapította Helsinkiben. Utoljára gyerekkorukban énekeltek együtt, amikor összejött a család, illetve amikor valaki elment, és így tovább. Aztán elvált nekik is az útjuk. Giant a klasszikus zene izgatta, és előbb Teheránban, majd Essenben, Londonban, Oslóban és Tamperében tanult, Marouf pedig népzenei tanulmányokat folytatott Spártában, Rotterdamban és Helsinkiben – ahol egymásra találtak me­gint. És valami hasonlót éreztek, mint kölyökkorukban; úgyhogy már csak néhány mindenre elszánt finn muzsikust kellett le­akasztaniuk, ami nem gond a Sibelius Akadémián.

Hamarosan debütáltak. És bármily zűrös a címe, az albumot nyitó Mn Bo To akár világsláger is lehetne, ha az iráni–finn színtér nagyobb nyilvánosságot kapna. Mindent tud a Közel-Kelet dallam- és ritmusvilágáról, de korántsem ragad bele; az alján kőkemény a basszus, a tetején pedig csak úgy szárnyal a hegedű. A többi szám kevésbé átütő, vagyis mérsékeltebben populáris, de csalódást csak azoknak okozhat, akik nem szívesen merülnek a közel-keleti és az észak-afrikai hagyományok – virtuóz hangszerszólókkal és improvizációkkal sűrített – mélységeibe. Olyanokról pedig még nem hallottunk. (Global Music Centre, 2017)

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.