Borbély Mihály Polygon: Enchantment/Bájoló
Kígyóbűvölőnek is lehetne gondolni ezt a zenét, ahogy elindul a Talpunk alatt című számmal.
Kígyóbűvölőnek is lehetne gondolni ezt a zenét, ahogy elindul a Talpunk alatt című számmal.
A 2022-es dalfesztivált májusban az ukrán Kalus zenekar nyerte.
A grunge utolsó állócsillaga, a Pearl Jam több mint 30 év után is az egyik legmegbízhatóbb koncertzenekar maradt, annak ellenére, hogy igazán jó albummal utoljára 2006-ban jelentkeztek.
Nem szeretem a zenei maratonokat, ám abban van valami nagyszerűség, ha a muzsikus – ahogy a legendás hírnök, aki Athénba vitte a görög győzelem hírét – nagy, kimerítő futása után diadalt jelenthet Bach három-három szonátája és partitája után.
Harry Styles előzenekaraként adta második budapesti koncertjét a londoni Wolf Alice. Tavalyi, Blue Weekend című harmadik lemezüket agyondicsértük, most pedig Ellie Rowsell énekesnővel és a dobossal, Joel Amey-vel beszélgettünk, aki azonban nem engedte, hogy lefotózzuk.
A Tukker Booking név alatt ügyködő Karsay Máténak hála folyamatosan érkeznek hozzánk külföldről a jobbnál jobb extrém zenét játszó zenekarok.
Csak a jelentősebb kiadóknál is tucatnyi készül a Goldberg-variációkból minden évben.
Huszonhat év után tért vissza Budapestre a rocktörténet egyik legnagyobb hatású és legstabilabb csapata. Mindenki tudatában volt, hogy a negyed század sok idő, mégis magától értetődő módon szétszedték az arénát.