Tartalom

MaNcs 34. évf. 30. sz. (2022-07-28)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

2030

Borzalmas jövőképet vetített hallgatósága elé Orbán Viktor Tusnádfürdőn beszéde egy pontján, igazából most is remeg a gyomrunk, amikor felidézzük magunkban. Pontosan nem mondta, hogy mikor lesz ez, csak annyit, hogy nem a mi életünkben, hanem a gyerekeinkében.

A szerk.

A szerk.

Mangold

Tavaly december 22-én az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) valamivel több mint hét hónapra (azaz idén július 31-ig) szóló bruttó 8,2 milliárd forint keretösszegű tanácsadói szerződést kötött a Mangold Consulting GmbH-val. A még a NER viszonyai között is kirívó kontraktust kiszúró momentumos képviselő, Tompos Márton ki is számolta gyorsan, hogy Mangoldnak a remek üzlet „az időszak 152 munkanapjával és 8 órás munkanappal számolva 6 746 875 forintos óradíjat / 53 975 000 forintos napidíjat” hoz a konyhára.

A szerk.

A szerk.

A prelúdium

Magyarország miniszterelnöke nagy romániai fellépése előtt is, meg utána is megnézett egy-egy futballmeccset, az egyiket kifejezetten neki rendezték, hogy ő a kedve szerint szórakozhasson. Mert sokan – hívei, nem hívei – úgy tartják, hogy Magyarország miniszterelnöke él-hal a fociért, az a kedvenc sportja neki, akkor örül, ha szurkolói sállal a vállán a VIP páholyból, ispánjai karéjában nézheti, hogy a fiúk a pályán kergetik a pettyest.

Publicisztika

Kirill Haratyjan

Publicisztika

Putyin feltámadása

…és ami utána jön

Az orosz elnök mostanra szemmel láthatóan felélénkült, sőt, ellazult. Már nem kerüli a népet.

Egotrip

egotrip

Egotrip

Sajó László: Öt és feles

A Gólokozó harmadik eljövetele

Szály-le, ereszkedgyél a’ tágas térségre, / Menny által a’ Tiszán a’ szöllős Zemplénbe.

(Gyöngyösi István: Porábúl meg-éledett Phoenix)

Külpol

Interjú

Külpol

„Lőnek, lőnek, lőnek”

Szenes Zoltán egyetemi tanár, nyugállományú vezérezredes az Ukrajna elleni orosz háború fejleményeiről

Az orosz villámháború nem jött össze, a tavasszal elindított donbaszi offenzíva pedig kegyetlen felőrlő háborúba fordult. Meddig bírja Kijiv, és meddig utánpótlással Moszkva? Mikor fásul bele a Nyugat a háborúba? A nyári hadműveletekről és a nyugati technikáról is faggattuk interjúalanyunkat.

Belpol

Filmgyártás a Káel-érában

Belpol

Csak mi

Miután 2011-től Andy Vajna átszervezte a magyar filmgyártást, sokan úgy gondolták, a hazai mozgóképes iparág új korszakba lépett, ám az igazi paradigmaváltás csak a filmügyi kormánybiztos halála után jött el – de akkor kiönyörtelenül.

Kik a kata-korlátozás kárvallottjai, és merre van menekülés?

Belpol

Hajótöröttek

Évtizedes örökség, hogy az adózási rendszer nem tud mit kezdeni több százezer emberrel. Azokkal tudniillik, akik nem alkalmazottak és nem nyugdíjasok, akik nem nappali tagozaton tanulnak, akik nincsenek gyeden, gyesen. Kvázi egyéni vállalkozók, kvázi betéti társaságok. Rendszerbe terelésükre több remek ötlet is született már, de eddig egyik sem vált be.

A rezsicsökkentés redukciója

Belpol

Ez csak a kezdet

A rezsicsökkentés maradt, de kétsebességessé változott: bizonyos fogyasztási értékek felett egy még mindig kedvezményesnek nevezett, ám az eddiginél jóval magasabb árat fizetnek az energiafogyasztók. Erősen kétséges, hogy az új rendszert akár középtávon fenn tudná tartani a magyar kormány.

A váci foci tündöklése és bukása

Belpol

Elszállt a labda

Nem tudott csapatot kiállítani az NB III.-ban a több mint százhúsz éves, egykori magyar bajnok városi klub. Az önkormányzat 180 millió forint támogatást követel vissza a Fidesz korábbi helyi erős embere, Pető Tibor vezette egyesülettől.

Kritika

Színház

Kritika

Két nyelven

Kozma Zsófi Rebeka: Present Imperfect

A MANYI-ra érdemes odafigyelni. A 2021 óta működő kultúrbázis izgalmas színfoltja Budának, rengeteg különféle programmal, kiállításokkal, koncertekkel, civil programokkal és performance-okkal. Befogadtak több Free­szfe-előadást is.

Kiállítás

Kritika

Kiterjesztett küzdelem

Hongkong – A zavargások története

Korábban a brit korona fennhatósága alá tartozó, majd a 20. század végén kínai szuverenitás alá került Hongkongról rendszeresen hallottunk híreket 2019-ben. Bár az ott élők a váltáskor ígéretet kaptak rá, hogy addigi jogaikat továbbra is biztosítják, s a követő két évtized egyáltalán nem volt konfliktusmentes, azért mindig sikerült békés eszközökkel visszaverni a szabadságjogokat érő támadásokat.

Könyv

Kritika

Padlón

Tasi Zsuzsánna: Égig nyújtózik, földig hajol

Talán a társadalomban elfoglalt másodlagos helyzetükkel is összefügg, hogy a nők, miközben megoldást keresnek személyes(nek látszó!) problémáikra, fogékonyabbá válnak a spiritualitásra.

Könyv

Kritika

Így jöttünk

Bollók Ádám – B. Szabó János: A császár és Árpád népe. A korai magyar történelem legfontosabb 10. századi bizánci forrásáról

A korai magyar történelem (a másik bevált, bár kissé félrevezető megfogalmazásban a magyar őstörténet) a történészek számára még mindig az egyik legizgalmasabb terep, annak ellenére is, hogy könnyű beleveszni a nagy elődök egymással polemizáló munkáinak nyomán kiépült útvesztőbe, ahol nem csupán korábbi nagy hatású teóriák ejthetik csapdába a gondolataikat, de még a források értelmezése is ugyanabban a körben forog.

Koncert

Kritika

Varázslat

Aurora

Hat és négy évvel ezelőtti Sziget fesztiválos koncertjei után visszatért Magyarországra a norvég Aurora Aksnes.

Tévésorozat

Kritika

A múlt rendje

The Old Man

Immár Jeff Bridges is belépett azon idősödő akcióhősök körébe (Liam Neeson, Nicolas Cage, Sylvester Stallone, Clint Eastwood, Denzel Washington), akik Dylan Thomas intelmét követve nem megadóan és gyöngén várják a halált, hanem tombolnak, dühöngenek, ha jő a fény halála.

Könyv

Interjú

Könyv

„A legszebb éveink lehettek volna”

Gerevich András költő

Nyolc év után jelentkezett új verseskötettel. A Légzésgyakorlatok a megbékélésről és az egzisztenciális szorongásról is szól. Az új munkák mellett a költészet mai szerepéről is beszélgettünk, s arról, hogy milyen meleg alkotóként létezni Magyarországon.

Zene

Interjú

Zene

„Elsőre feljátszottuk”

Másik János a Trance Balance-ról

Az első hazai független lemezek közt jelent meg 1989-ben Trance Balance című albuma, a korszak egyik legérdekesebb, előzmények nélküli zenei vállalkozása. Váratlan, de annál örömtelibb fordulat, hogy a lemezt 33 évvel a megjelenése után, újramasterelt változatban Angliában is kiadták. A szerzőt a régi/új kiadványról, jazzről, undergroundról, filmzenékről kérdeztük.

Film

Interjú

Film

„A kettő együtt sok”

Nicolas Pleskof filmrendező  

Agatha Christie hatása megkerülhetetlen, a műfaj szabályai pedig olyan kötöttek, hogy muszáj valami újdonsággal csavart vinni beléjük – mondta el a rendező, aki Gyilkos party címmel rendezett most egy „ki a tettes?” típusú krimit. A francia filmízlésről, Wes Andersonról és a vírushelyzetben zajló forgatásról beszélgettünk vele.

tévésmaci

Film

Lovak a hámban

Amikor Sztupa és Troché meghajtották, megtekerték az álomvesszőt, négy erős kézre és két jó pár kesztyűre volt szükségük, s nekik pont ennyi volt.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Meggyőző érvek

Aki ismeri a Jóbarátok azon jelenetét, amelyben Joey a levele minden szavát a szinonimaszótár segítségével írja át, hogy hitelesebbnek tűnjön, az megértheti, hogy mi történt ezzel a Jane Austen-adaptációval.

Visszhang: film

Visszhang

Mindennapi hősök

Közelítő szupernóvától megmenteni a Földet aránylag egyszerű, főleg, ha filmhős az ember, és írnak neki nem kevésbé szuper képességeket, hogy megküzdjön a csakis filmekben felmerülő nehézségekkel egy szériatartozék bombanő oldalán.

Visszhang: film

Visszhang

Thor: Szerelem és mennydörgés

Az évek során Thor valamiféle lakmuszpapírrá vált a Marvel-univerzumban, hiszen mindig olyanra fazonírozták, amilyent a korszellem és a pénztárgépek csilingelése diktált.

Visszhang: lemez

Visszhang

Interpol: The Other Side of Make-Believe

Az idén készült el a Meet Me in the Bathroom című dokumentumfilm, amely az azonos című könyv alapján a 2000-es évek elején újjászülető New York-i indie rock-szcéna történetét dolgozza fel.

Visszhang: könyv

Visszhang

A madarak tapsolnak, amikor felszállnak

E könyvobjekt, noha egy azonos című kiállításból „táplálkozik”, nem katalógus, s bár a fogalom határai elég tágak, nem is igazán művészkönyv.

Visszhang: könyv

Visszhang

Szemethy Orsi: A sikoltó

Angyal Vera könyvtáros bogárrá változik, de nem úgy, mint Gregor Samsa, hanem direkt: lefekvés előtt gyógynövények főzetét issza.

Interaktív

Interaktív

Szüret 2022/30.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Színház
Tudomány

Hadiállatok a Nagy Háborúban

Tudomány

Nem volt választásuk

Hannibál elefántjaira nyilván sokan emlékszünk, de ki tudja, milyen állatok húzták az igát az I. és a II. világháborúban? Hogyan jártak túl az ellenség eszén a hadviselő postagalambok, s meddig szolgáltak a vén csatalovak?

Interjú

Tudomány

„A kis vörös pacákat keressük”

Molnár László, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet kutatója a James Webb űrteleszkópról

A Földtől másfél millió kilométerre kering az emberiség leg­újabb űrtávcsöve, legjobban látó szeme. De mit várunk a James Webbtől, mivel jobb, mint a Hubble volt, és mit kell csomagolni, ha az ember egy exobolygóra készül?

Gasztro