Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. június 23-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
Magyar Narancs: Hogyan indult a Kalush Orchestra története?
Oleh Psziuk: Annak idején Eminem hatására kezdtem rappelni, a Kalush-t (akkor még nem volt „orchestra”) három éve alapítottam. Azért lett szülővárosom, a nyugat-ukrajnai Kalus a csapat névadója, mert fontosnak tartottam megmutatni, honnan jövök. Az első szövegeimet az itteni nyelvjárás és szleng felhasználásával írtam. Ehhez jött pár évvel később az ukrán népzene: a Kalush Orchestra 2021-ben alakult meg, immár azzal a céllal, hogy a lassan feledésbe merülő régi dallamvilágot népszerűsítsük modern zenei elemek felhasználásával. Többgenerációnyi mélységbe próbálunk leásni, és az így felszínre hozott elemeket kortárs zenei betétekkel, rappel, hangszereléssel értelmezzük újra.
MN: Kikkel?
OP: Mellettem négy zenész és egy táncos, MC KylymMen, a „Szőnyegember” van a csapatban. Mindenki profi muzsikus, az egyikük, Ihor Didecsuk például több mint harminc hangszeren játszik. Ráadásul tagja volt a Go_A nevű együttesnek is, amely tavaly képviselte Ukrajnát az Eurovíziós Dalfesztiválon. A többiek is ismert figurák: olyan népszerű tévéműsorokban szerepeltek, mint a The Voice vagy a Ukraine’s Got Talent. Mai füllel is könnyen befogadható „kombinációt” akartunk létrehozni, és egyúttal bizonyítani azt is, hogy az ukrán népzenei elemek a mai napig életképesek. Hisszük, hogy az ukrán zenének megvan a helye a világpiacon.
MN: Noha ti is elég extrém jelmezekben léptek fel, a legfurcsább alak a táncosotok.
OP: MC KylymMent azért hívjuk Szőnyegembernek, mert szőnyegnek öltözik. Az arcát és a testét különböző textildarabok borítják, olyan így, mint egy háromdimenziós szőnyeg.
MN: Miért?
OP: A szőnyegnek kiemelkedő szerepe van az ukrán kultúrában, igazi nemzeti sajátosság. Még tíz-tizenöt évvel ezelőtt is minden házban voltak szőnyegek, a padlón, a falakon is. De a mostani fiatalok már szégyenkeznek emiatt, és inkább hamis Gucci cuccokat hordanak, hogy menőnek tűnjenek. Mi viszont azt gondoljuk, hogy fel kell vállalnunk a kultúránk sajátosságait. És talán a fiatalok ezt tőlünk előbb elfogadják, mint a nagyszüleiktől.
MN: Miért neveztetek be az Eurovíziós Dalfesztiválra?
OP: Úgy láttuk, hogy a hiphop nem nagyon ment a korábbi fesztiválokon, egyetlen rapcsapat sem vált ismertté. Szerettünk volna változtatni ezen. Egyből tudtuk, hogy sokkal nagyobb felelősségünk is van: egy nemzetközi versenyen ugyanis megvan a lehetőség arra, hogy megmutassuk az ukrán „szellem” erejét a világ előtt.
MN: Mennyire volt problémás a versenyre való felkészülés?
OP: Megnehezítette a dolgunk, hogy a háború miatt egyszerűen nem tudtunk személyesen találkozni, így sokáig online kellett próbálnunk. Csak áprilisban jöttünk össze, amikor mindannyiunknak sikerült eljutnia Lvivbe, és ott már élőben is tudtunk együtt játszani.
MN: Hogyan jutottatok ki a versenyre, Torinóba?
OP: Különleges engedélyt kaptunk, hogy elutazhassunk, azzal a feltétellel, hogy a verseny után – a hadkötelezettség miatt – mindannyiunknak vissza kell térnie Ukrajnába. De fel sem merült, hogy kint maradnánk. Küldetésünknek tekintettük, hogy az ukrán embereket képviseljük, és hogy ismertebbé tegyük a modern ukrán zenét az egész világon. Azért is fontos az eurovíziós győzelem, mert azt bizonyítja, hogy sikerült eljuttatni az üzenetünket a világ felé.
MN: Hogyan született a nyertes versenydalotok?
OP: A Stefania című dalt jóval a háború kitörése előtt írtam az édesanyámnak, aki még mindig Kalusban él. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb dolog, amit valaha is tettem érte… De az oroszok támadása után a dal sokak számára már új jelentést kapott. Azoknak különösen, akik a háború miatt elvesztették az édesanyjukat… A Stefania most már az egymástól elszakított családtagok érzéseiről is szól. És persze vannak, akik a háborútól szenvedő „Anyaországra” kezdtek asszociálni. A dalban szereplő anyából így lett egy allegorikus kép, ami már egy egész országot, egy nemzetet jelenít meg. Voltak, akik az ukrán nép új himnuszának nevezték a Stefaniát. Mi azt szeretnénk, ha ez a dal a győzelmünk himnuszává válna!
MN: Zelenszkij elnök is gratulált a sikeretekhez?
OP: Az elnökünk túlságosan el van foglalva az Ukrajnát érintő más ügyekkel, így személyes találkozóra nem került sor. De a közösségi médián keresztül ő is örömét fejezte ki, és gratulált nekünk.
MN: A dalhoz készült klipet Ukrajna szétbombázott városaiban forgattátok. Mi volt a forgatás menete?
OP: Kijevben és környékén, Hosztomelben, Bucsában, Irpinyben és Borogyankán forgattunk. Lvivbe is el akartunk menni, de erre nem volt lehetőségünk a harci események miatt. A klipben felhasználtunk háborús képeket, de nem akartunk semmilyen erőszakot megjeleníteni. A kamerák és a drónok a romos, kihalt utcákat, épületeket mutatják, a végén pedig a gyerekek és szülők találkozását egy menhelyen és egy vasútállomáson.
MN: Az Eurovíziós Dalfesztivál díját árverésre bocsátottátok, hogy így támogassátok az ukrán hadsereget…
OP: A trófea eladásával 900 ezer dollárt gyűjtöttünk össze. Ez már olyan összeg, ami kellőképp motivál bennünket, hogy a későbbi koncertek és lemezek bevételét is hasonló célokra fordítsuk. Persze folyamatosan dolgozunk az új számainkon is. Tisztában vagyunk azzal, hogy amíg együtt vagyunk és közösen tudunk zenélni, minden pillanat számít.
