World music: ahogy

  • Marton László Távolodó
  • 2005.12.01 00:00

Zene

Öt héttel ezelőtt ígértem, futunk még egy kört a placcon: lássuk csak, hogyan néznek ki az "év lemezei".

Öt héttel ezelőtt ígértem, futunk még egy kört a placcon: lássuk csak, hogyan néznek ki az "év lemezei".

Ando Drom: Muro Nau Először is, le a kalappal. Miután 1998-ban - a pályafutása csúcsát jelentő Phari Mamo album megjelenése után - három ágra szakadt az Ando Drom, alapítójának, Zsigó Jenőnek egyedül maradva kellett újraépítenie a zenekarát. Mégpedig úgy, hogy az Ando Drom-hang folyamatos megújulásának éppúgy megfeleljen, mint azoknak a zsigeri stiláris jegyeknek, melyek az akkor tizenöt éves együttes önazonosságát képezték. Úgy látom, ez most összejött - Zsigó Jenő mellett az Ando Drom korai felállásaiból már ismert Dobi Matild (ének) és Bihari Imre (gitár), illetve az újabban csatlakozott Bódi Gyula (harmonika) és Samu István (gitár) közös érdemeként.

A Muro Naut persze azok is örömmel hallgathatják, akik nem ismerik a "hátterét". Ami az Ando Dromnak mindig is védjegye volt: a rendkívül kimunkált-árnyalt és az érzelmek igen széles skáláját felölelő ének, az adott az új lemezén is. Ugyanakkor az is átjön, hogy jókorát lépett egy olyan stílus meg-teremtésén munkálkodva, ami az Ando Dromhoz és a többi magyarországi roma folkegyütteshez képest is új. Az alapjául szolgáló roma folklórra a sanzon és a dzsessz színei rakódnak, igen bensősé-gesen, a kamaramuzsikák intimi-tásával. Hogy ez az út járható, sőt messzire visz, az nem kétséges, a "fölösleges" lépésektől azonban óva inteném a zenekart. Különösen a harmonikán érzem, hogy többet mutat magából, mint amennyit a zene kíván, hogy akkor is rányomja a bélyegét, amikor éppen ellenkezőleg: a csenddel hatna hangsúlyosabban. (Ando Drom Alapítvány, 2005) ****

Thione Seck: Orientissime Thione Seckről - a Szenegál-Kuba tengelyen úttörő Orchestra Baobab zenekar egykori énekeséről - csomóan azt hihetik, hogy Youssou N'Dour Egypt című lemezének a sikerét lovagolja meg, pedig szó sincs róla: az Orientissime felvételei 1999 és 2002 között készültek, s Seck már korábban is kimutatta a Kelet iránti vonzalmát. Csak éppen most futott be vele.

Seck hangja úgy fest, mint a legpompásabb somlói galuska: bármily édes, cseppet sem geil, s a rumot sem spórolták ki belőle. Sőt. Nem is csak a hangja. Lényegében az egész lemez, úgy, ahogy van. Megjárta hozzá Párizst, Dakart, Kairót és Madrászt, kimazsolázta a muzsikusait, s végül az év egyik legragyogóbb albumát tette az asztalra. Aki hallja, adja tovább: töltsön egy mágikus órát Thione Seck varázsszőnyegén, Szenegál, Egyiptom és India klasszikus, könnyű- és népzenéje körül lebegve! (Syllart/Cantos/Frochot Music, 2005) *****

Albert Kuvezin And Yat-Kha: Re-Covers Az ember azt hinné, hogy "mindennek van határa", pedig nincsen. Albert Kuvezin, a tuvai Yat-Kha zenekar ultrabasszus hangú torokénekese eddig is örömmel fitogtatta angolos műveltségét, de egy etnopunk-énekesbe ez belefért, még ha a sztyeppékhez, sámánokhoz, ménesekhez kötődtek is a dalai. Hanem amit most tett, annak a fele sem tréfa: egyetemes rockklasszikusokat "tuvásított": többek közt Zeppelint, Kraftwerket, Santanát, Iron Butterflyt, Joy Divisiont, Motorheadet, Rolling Stonest - s még "rémisztgethetném" kedves olvasóinkat jó pár névvel tovább. De nem ez a cél.

A helyzet ugyanis az, hogy noha az ember számról számra erőteljesen összevonja a szemöldökét, a világért sem állítaná le a lemezt, és nemcsak azért, mert hajlamos a perverzitásokra, hanem mert suttyomban rákattan. Olykor mintha valami brutális horror szólna, olykor meg önnön paródiája, pedig nem vicc: Kuvezin épp olyan komolyan veszi a bálványait, mint a szülőföldjétől kapott útravalót. S lefogadom: Captain Beefheart, Vlagyimir Viszockij, Bob Marley, de még a Motorhead is bírná magát így. Talán csak Santana nem állná meg röhögés nélkül. (Yat-Kha Recordings/Plane/Zenesegély, 2005) ****

Introducing Daby Balde Daby Baldénak jócskán meg kellett szenvednie, s nem kevés szerencsére volt szüksége, hogy elkészíthesse első lemezét. Szenegál déli részén, nemesi sarjként, a Koránt tanulmányozva cseperedett fel - ami nem kevesebbet jelent, mint hogy száműzetésbe kényszerült, amikor a kasztrendszer törvényeivel dacolva a muzsikusok hivatását választotta. Hat évig vándorolt Guineában és Gambiában, megtanulta, amit megtanulhatott, előbb a hangjával, aztán egy angol önkéntes munkásnő támogatása és kapcsolatai révén az első - ajándékba kapott - gitárjával is. 1994-ben, huszonöt évesen tért vissza Szenegálba, s immár odahaza nyomatta a dalait, míg fel nem figyelt rá egy belga koncertszervező társaság. Aztán már nem kellett sok.

Daby erősen kötődik ahhoz a hagyományhoz, amit Nyugat-Afrika útjain magába szívott, mégis nehéz besorolni a lemezét. Noha európai zenészeket is alkalmaz, legalább olyan távol áll a szokványos afropopfúzióktól, mint a szigorú tradícióktól - és legalább olyan bizarr, mint amilyen naturális, ahogy a kora és a gitár mellett hegedű és szaxofon szól. De korántsem csak ezért kell szeretni. Hanem mert Daby Balde szerzeményeit nem könnyű megkülönböztetni a nyugat-afrikai örökzöldektől. (World Music Network/IndieGo, 2005) **** és fél

Neked ajánljuk