A műsor első felében Rossini Kis ünnepi miséjét adta elő a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, a Nyíregyházi Cantemus Vegyes Kar és a világ legjobbjai között számon tartott Talamba Ütőegyüttes. Utóbbiak átiratához a hatalmas kórus szakrális atmoszférát teremtett, a Grünvald László, Szitha Miklós, V. Nagy Tamás és Zombor Levente alkotta ritmusszekció pedig a dzsessz és a rockzene határán egyensúlyozva ellentételezte az emelkedettséget. Mindez Rossini feltehetően szándékosan és árnyaltan tréfás című zeneművétől egyáltalán nem tűnt idegennek - és így tabudöntögetőnek sem. A szólisták visszafogott gesztusjátékai és Hollerung Gábor karmester lendületes pantomimműsora fokozta a közönség széles jókedvét.
A műsor második része merészebbnek tűnt. A vegyeskar és a Talamba négy zongoristával kiegészülve adta elő Sztravinszkij zongorás-ütőhangszeres remekművét, a Menyegzőt, amelyre a Forte Társulat mutatott be bonyolult ritmusú táncjátékot. Horváth Csaba koreográfiája a letisztultságra, ugyanakkor a kirakatba tett érzelmek finom iróniájára törekedett. A piros-fehér, rusztikus-sematikus jelmezben mezítláb táncolók között Horváth fizikai színész szakos tanítványait is felfedezhettük, és erőnlétüket tekintve nem lógtak ki a sorból. Az előadás második felére izgalmasabbá váltak a csoportképek, a kitartott és a szinkron mozdulatok nagyobb hangsúlyt kaptak, az úgynevezett szenvedély pedig áthatotta a termet és a karmestert, akinek amúgy is volt egy következetesen végigvitt szeretetrohama.
Egyházi zenére dzsesszrockos átirat, zaklatott klasszikus muzsikára kortárs tánc. Izgalmas, de nagy megrázkódtatásoktól mentes este volt.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 17.
