Lemez

The Men: New Moon

  • - greff -
  • 2013. április 21.

Zene

Zenekart talán még sosem láttam sebesebben öregedni. A brooklyni ötös két évvel ezelőtti, második lemezén még a szétrepedés határáig hangosított erősítőkkel kereste a kapcsolódási pontokat az amerikai noise-rock két főága (a Sonic Youth-féle, avantgárd ihletésű kalandosabb vonal és az Unsane nevével fémjelzett durvább, egyszerűbb verzió) között, most, a negyediken viszont már akusztikus gitárokkal és zongorával csatlakozik ahhoz a szintén mélyen amerikai tradícióhoz, amelynek főalakjai közé Neil Youngot vagy Tom Pettyt sorolják.

A váltás a karrierjük szempontjából felettébb sikeresnek tűnik: 2011-ben csak a nagyon jól értesült szaklapok, szakblogok írtak a Menről, most viszont már a mainstream sajtó is kíváncsi rájuk, három héttel ezelőtt például ők voltak a Village Voice címlapján. Nem állítható azonban, hogy zenéjük élvezeti értéke is együtt nőtt volna a népszerűségükkel. A New Moon elég világosan rámutat arra, hogy a The Menben mindig is a zabolátlanság, a kivételes felfűtöttség volt a különleges, s ez mára részben kiveszett a dalaikból - az új lemez első, csendesebbik fele így alig is mutat többet fájdalommentesen hallgatható, de határozottan másodosztályú Wilco-utánzatnál. A szakadtabb számokban viszont a tavalyi Open Your Heart után ismét sikerült figyelemre méltóan stabil vegyületet előállítaniuk a dalközpontúság és a torzítópedálos bajkeverés egymást amúgy oly gyakran taszító elemeiből - s ez okot ad a reményre, hogy legközelebb talán nem egy Toto-hommage következik majd a sorban.

Sacred Bones, 2013; a The Men március 25-én az Akváriumban lép fel

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.