Zenélni bolondulásig

Most, hogy végleg megszűnt duóként létezni és így véget ért a Daft Punk kalandos története, nyugodtan leszögezhetjük, hogy Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo maradandó hatást gyakorolt az elektronikus tánczene, meg úgy általában a popzene történetére.

Talán meglepő, de a kilencvenes évek elején ők sem elektronikus zenével kezdték pályafutásukat. Darlin’ névre hallgató, a Phoenix későbbi tagjával, Laurent Brancovitzcal közös zenekaruk dalait a Melody Maker kritikusa a kevésbé hízelgő „daft punky thrash” (kb. bolondos punkos veretés) leírással illette. Innen vehette nevét 1993-ban a két, akkor még tizenéves francia, akik már egész másfelé tájékozódtak. Szerencséjükre egy rave partyn sikerült összefutniuk Stuart McMillannel (a Slam DJ-duó fele, egyben a Soma Quality Recordings résztulajdonosa), és átadtak neki egy demó felvételt, rajta volt az első, 1994-ben megjelent szerzeményük (The New Wave – durva és friss techno), amelynek egy verziója Alive címen felkerült a három évvel későbbi albumukra is.

Az első nagy slágerük, a savazós robotdiszkó Da Funk is a Sománál jött ki, még 1995-ben, s a már ekkor erősen hype-olt duót megismerte a klubvilág. Az 1997 elején már nagy kiadónál (Virgin) megjelent Homework pedig igazolta a várakozásokat: egy ötletekben, techno- és house-történeti utalásokban (és hangmintákban), lüktető ritmusokban és üdítően változatos hangulatokban bővelkedő albumot készítettek. És hiába is sorolták be őket is (az amúgy általuk is kezdeményezett) french house/french touch vonulatba, addigra már sok tekintetben túlléptek rajta. A Homework máig is eleven, lelkiismeret-furdalás és megbánás nélkül újra hallgatható darabja az amúgy sok múlandó és rosszul öregedő zenét és stílust felvonultató kilencvenes éveknek. Vidám diszkó, nyers elektrofunk, detroiti techno, chicagói és New York-i house, hozzá teáskanálnyi new wave a legszebb brit ízekkel, és némi franciás nouvelle vague.