A Daft Punk vége

Zenélni bolondulásig

  • - minek -
  • 2021. március 17.

Zene

Most, hogy végleg megszűnt duóként létezni és így véget ért a Daft Punk kalandos története, nyugodtan leszögezhetjük, hogy Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo maradandó hatást gyakorolt az elektronikus tánczene, meg úgy általában a popzene történetére.

Talán meglepő, de a kilencvenes évek elején ők sem elektronikus zenével kezdték pályafutásukat. Darlin’ névre hallgató, a Phoenix későbbi tagjával, Laurent Brancovitzcal közös zenekaruk dalait a Melody Maker kritikusa a kevésbé hízelgő „daft punky thrash” (kb. bolondos punkos veretés) leírással illette. Innen vehette nevét 1993-ban a két, akkor még tizenéves francia, akik már egész másfelé tájékozódtak. Szerencséjükre egy rave partyn sikerült összefutniuk Stuart McMillannel (a Slam DJ-duó fele, egyben a Soma Quality Recordings résztulajdonosa), és átadtak neki egy demó felvételt, rajta volt az első, 1994-ben megjelent szerzeményük (The New Wave – durva és friss techno), amelynek egy verziója Alive címen felkerült a három évvel későbbi albumukra is.

Az első nagy slágerük, a savazós robotdiszkó Da Funk is a Sománál jött ki, még 1995-ben, s a már ekkor erősen hype-olt duót megismerte a klubvilág. Az 1997 elején már nagy kiadónál (Virgin) megjelent Homework pedig igazolta a várakozásokat: egy ötletekben, techno- és house-történeti utalásokban (és hangmintákban), lüktető ritmusokban és üdítően változatos hangulatokban bővelkedő albumot készítettek. És hiába is sorolták be őket is (az amúgy általuk is kezdeményezett) french house/french touch vonulatba, addigra már sok tekintetben túlléptek rajta. A Homework máig is eleven, lelkiismeret-furdalás és megbánás nélkül újra hallgatható darabja az amúgy sok múlandó és rosszul öregedő zenét és stílust felvonultató kilencvenes éveknek. Vidám diszkó, nyers elektrofunk, detroiti techno, chicagói és New York-i house, hozzá teáskanálnyi new wave a legszebb brit ízekkel, és némi franciás nouvelle vague.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.