Fesztivál

Zeneszüret

  • - hp -
  • 2015. november 29.

Zene

Nehezített terepen működik az idén ötödik alkalommal megrendezett pécsi Zeneszüret Fesztivál: az ősz nem tipikus fesztiválidőpont, a komolyzenei fesztiválok közül pedig a leginkább versenytársnak tekinthető Kaposfestnek jóval nagyobb az anyagi bázisa. A Filharmónia Magyarország mégis meg tud rendezni – szinte teljes egészében a saját erejéből – egy többnyire telt házas fesztivált külföldi húzónevek és jelentős marketingköltségek nélkül.

Idén tovább nehezítette a maga dolgát Szamosi Szabolcs fesztiváligazgató, amikor Jean Sibelius svéd nemzetiségű finn és Karl August ­Nielsen dán zeneszerző születésének 150 éves jubileuma apropóján a skandináv zenét tolta a programsorozat középpontjába. Ezek a komponisták kevésbé ismertek nálunk, akinek pedig van fogalma a skandináv klasszikus zenéről, százszor is meggondolja, hogy ezt a gyakran mélyen depresszív zenét szeretné-e éppen hallgatni. Aki mégis így döntött, aligha csalódott – már csak azért sem, mert nemcsak zene, hanem a skandináv irodalom, film, sőt egy helyi vendéglő (a Jókai Bisztró) jóvoltából az északi gasztronómia is előkerült az Észak Délen címet viselő szüreten.

A Budapesti Fesztiválzenekar Sibelius 4. szimfóniáját hozta Pécsre, a Budapesti Vonósok Grieg, Sibe­lius, Wirén és Nielsen műveiből állították össze műsorukat. Első pillantásra könnyedebbnek ígérkezett Bjarke Mogensen dán harmonikaművész és a kárpátaljai származású Demeniv Mihály műsora, ám Mogensen három olyan melankolikus és modern hangzású Nielsen- darabbal nyitott, amelytől hátrahőkölt az elsősorban a Virtuózok (kétségtelenül virtuóz) ifjú sztárjára váró közönség. Aztán, különösen utolsó darabjával, az általa átdolgozott Adios Noninóval (Piazzollától) ő is bebizonyította, hogy tud szórakoztató és lefegyverző is lenni. A be­ígért harmonikapárbaj viszont elmaradt: nem volt közös zenélés, sem a zenészek, sem a darabok nem reflektáltak egymásra.

Pécs, október 18–25.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.