Zongorista és zeneszerző egyben, és nagyon jók a művei!

Zene

Csalog Gábor katartikus kompozícióit az UMZE Kamaraegyüttes adta elő egy felejthetetlen koncerten.

Pár évvel ezelőtt Csalog Gábor azt mondta, hamarosan felhagy a zongorázással, hogy kizárólag a zeneszerzésnek szentelje idejét és kreatív energiáit. Elég ijesztőnek látszott a perspektíva, hogy az egyik legegyénibb hangú zongorista netán eltűnik a hazai koncertélet palettájáról, de szerencsére nem így történt. Csalog továbbra is zongorázik, de egyre fontosabbá válik kompozíciós tevékenysége is. Az UMZE Kamaraegyüttes „Fókuszban Csalog” című koncertje (BMC, 2022. december 10.) immár mindkét minőségében felmutatta, merre tart a zeneszerző-zongorista útja. A két Csalog-művet olyan kompozíciók övezték, amelyek nem csak hogy békésen megfértek mellettük, de valamiképp azonos szellemi közegből származónak tűntek. Csapó Gyula Prelúdium a Lélek légzőgyakorlataihoz című, 2018-as, klarinétra, két csellóra és cimbalomra írt darabja nemcsak címében poétikus, csöndes meditáció. Hasonlóképp a csönd a főszereplője Jeney Zoltán Something lost című, preparált zongorára írt 1975-ös darabjának.

Ezek után hangzott el Csalog Weöres Sándor-dalciklusa, a Dalok Na Conxy Panból, Molnár Anna mezzoszoprán nagyszerű előadásában. A kíséretet zongora, kürt és harmonika szolgáltatta. Már a Parti Nagy Lajos-versekre írt korábbi dalciklus, a Létbüfé is megmutatta, milyen természetesen mozog Csalog a vokális zene területén. Habár a zenei történéseket a szöveg inspirálja, valami különleges egyensúlyérzék megóvja a szerzőt attól, hogy pusztán illusztratív kommentárokat fűzzön a költő szavaihoz. Amint ez az est karmesterével, Vajda Gergellyel folytatott beszélgetésből is kiderült, Csalog pontosan tudja, hogy minél jobb a vers, annál nehezebb, kockázatosabb feladat megzenésíteni, mégsem tud ellenállni a jó versek vonzásának. A végeredmény meggyőző, mert az eredeti vers érintetlenül maradó struktúrája mellett egy önálló zenei nyelv születik, amely mintegy zenei tükre a szövegnek.  Ez a zenei köntös rendkívül színgazdag, érzelmi, indulati „kilengése” nagy amplitúdójú, mégis megmarad a dal léptékein belül. Csalog jól énekelhető dallamokat ír. Az első dal („Világ hajósa”) dallamvilága kissé Kurtág ’80-as évekbeli vokális műveire emlékeztet (például a József Attila töredékekre).  A hétrészes ciklus talán legizgalmasabb darabja a negyedik dal („Öreg lámpással”), amely kánon-, illetve rákkánon formájú. A kis hanglépésekben haladó dallam itt Jeney Zoltán Hérakleitosz-műveit juttatta eszembe, s a kánonszerkesztés fegyelme érdekes nagyformát teremt. Amikor a dallam visszájára fordul, és rákfordításban halad előre, a szöveg is ugyanezt teszi, s egy soha nem volt, mégis magyar halandzsanyelvet képez.

Egészen más viszonyban áll a szöveggel Szőcs Márton Hangzók című műve, a második félidő nyitódarabja. Szőcs egy József Attila-vers magánhangzóit használja, így természetesen a hallgató nem tudja azonosítani a verset, s kénytelen a zene érzelmi impulzusai alapján tájékozódni. Ezt viszont könnyen megteheti, mert a zene affektusgazdag, változatos, és izgalmas. Különösen érdekes a mű terjedelmes zongoraközjátéka, amely ismerős akkordokat vezet folyamatos fénytöréseken és átértelmezéseken keresztül. Ezután Csalog részleteket játszott egy 1940-es évekbeli Cage-opusz, a preparált zongorára készült Szonáták és interludiumok sorozatból, mely ma is olyan frissen és üdén hat, mint keletkezésének idején.

Csalog Gábor Fantázia, korál és kánon című művének ősbemutatója zárta a koncertet. A kompozíció az UMZE Kamaraegyüttes felkérésére készült, 12 hangszeres előadóra. Csalog egy füttykórussal toldotta meg az előírt apparátust, akik olykor sípra váltják a fütyülést. A Fantázia formáját a zeneszerző a labirintuséhoz hasonlította. Találó hasonlat: tévelygünk a zenei folyamatban, és időnként megpillantunk ismerős helyeket, de bizonytalanságban vagyunk az egész végkimenetele felől.

Finom, törékeny gesztusokból és fantasztikus színekből szőtt álomzene ez, amelynek színgazdagsága a kései Kurtág-partitúrákéra emlékezetet.

Tündérek muzsikája; épp olyan, mint ahogy Mercutio emlegeti Mab királynét Rómeónak Shakespeare darabjában. „A bába-tündér, aki álmainkat / segít világra hozni! / Oly picurka, mint vésett kő a bíró gyűrüsujján; / pöttöm parányok húzzák kocsiját / az alvó ember orrának hegyén. / A hintaja egy üres mogyoró, / mit mókus vésett, kukac bácsi fúrt: / ők gyártják régtől a tündérkocsit. / A küllők: szitakötők lábai, / a kocsitető: néhány szöcskeszárny, / a gyeplő finom pókháló-fonat, / a kantár vízbe mártott holdsugár, / az ostor ökörnyál, nyele tücsökcsont.” Ebbe a leheletfinom világba olykor elefántként gyalogolnak bele a váratlanul felhorgadó nagy csúcspontok. Nem kevésbé kurtágos a Korál című második tétel sem, amelynek korál-jellege rejtetten, csak fokról fokra mutatkozik be, habár a dallamívek mindvégig énekelnek. A harmadik tétel, a Kánon szerkesztésében a dalciklus 4. dalára emlékeztet, de megrendítő nagyformát bontakoztat ki a csöndes sóhajtól a fájdalmas kiáltásig, az átforrósodott szenvedélyes pillanatoktól a megfagyott zenéig.

Nem tudom, mi a titka annak, hogy ma valaki katartikus zenét írjon, de úgy tűnik, Csalog Gábor ismeri ezt a titkot.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk