A Troggs szexi, hanyag romlottsága 50 éve etalon a popzenében

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2018. március 30.

A léghajózás aranykora

Tényleg minden mindennel összefügg, például a Wild Thing Angelina Jolie-val.

Chip Taylor neve valószínűleg keveseknek mond bármit is, ami érthető, hisz ez az idős (ám máig irigylésre méltóan aktív) amerikai úr nem valami kultikus, újrafelfedezésre váró rocklegenda, hanem inkább afféle háttérben tisztességesen dolgozó iparos dalszerző, azonban legalább két szerzeményét még az is ismeri, aki

valami misztikus, isten háta mögötti lápvidéken élte le az elmúlt ötven évet.

Az egyik az Angel of The Morning című halhatatlan giccsdal, amit ’67-es megszületése óta nagyjából egymillióan dolgoztak fel Dusty Springfieldtől a Pretendersig, a legsikeresebb verzióját pedig a pátoszban és frizurában egyaránt verhetetlen Juice Newton countryművésznő rögzítette 1981-ben, de a Shaggy-féle változat is nagyot ment az ezredforduló környékén.

A másik meg a Wild Thing, ami a Troggs értelmezésében vált a brit invázió ikonikus himnuszává, a primitív, prehisztorikus ősemberrock egyik megkerülhetetlen alapművévé. Persze az évtizedek során ehhez is sokan nyúltak hozzá, de az 1966-os kislemez szexi, nemtörődöm romlottságát senki nem tudta még csak megközelíteni sem, nemhogy felülmúlni. Nem véletlen, hogy a dal fontos dramaturgiai funkciót tölt be A nagy csapat című klasszikus, vasárnap délutáni családi sportfilmben is, hiszen rendszerint erre vonul be a stadionba a balhés dobójátékost, Rick Vaughn-t alakító, vagányságát halálfejes baseballsapkával hangsúlyozó Charlie Sheen is.

Egyébként a számot itt nem a Troggs, hanem a kaliforniai punk különutas zenekara, a Los Angeles-i X tolmácsolásában hallhatjuk, ami kicsit gyorsabb és áramvonalasabb, mint az eredeti, de amúgy semmi különös, a rockabillys eleganciájáról elhíresült gitáros, Billy Zoom és a csodálatos énekesnő, Exene Cervenka tudtak ennél sokkal, de sokkal nagyobbakat is dobni. Bár a kislemez megjelenésekor, 1984-ben Cervenka még az X másik frontemberének, John Doe-nak a felesége volt, 1989-ben, A nagy csapat premierje idején már a színész Viggo Mortensennel élt boldog házasságban.

A mindig borús és mindig tündöklő Mortensen ekkoriban, bő tíz évre A Gyűrűk ura Aragornjától még nem számított olyan nagy névnek, de azért már lehetett ismerni innen-onnan, leginkább A kis szemtanú című, kritikailag és anyagilag is rendkívül sikeres filmből, amelyben egy keményen dolgozó fiatal amish farmert alakított, és amelyben több közös jelenete is volt Harrison Forddal. A kis szemtanút az okos, érzelmes és felhasználóbarát mozikat jegyző veterán ausztrál Peter Weir rendezte, őt 2003-ban az a megtiszteltetés érte, hogy elsőként nyerhette el a John Schlesingerről elnevezett rendezői életműdíjat a BAFTA-n.

Noha Schlesinger Londonban született és Oxfordban tanult, szóval ennél britebb már aligha lehetne, minden idők egyik legjobb és legamerikaibb filmje, az 1969-es Éjféli cowboy is az ő nevéhez fűződik. Az Éjféli cowboy, számos más erénye mellett arról is híres, hogy ezzel futott be a valaha élt egyik legcoolabb filmszínész, a fiatal Jon Voight, aki az utóbbi másfél évtizedben azért leginkább csak mint Angelina Jolie Gonosz/Mégsem Annyira Gonosz/Bűnbánó Apja jelenik meg a médiában, ami nem túl méltányos, hiszen azért mégiscsak több évtizedes, komoly filmes karrier áll mögötte, másrészt meg Jolie-n kívül van neki más híres rokona is: az öccse, James Wesley Voight, művésznevén Chip Taylor.

Aki a Wild Thinget írta.

Döbbenetes, hogy tényleg minden mindennel összefügg.

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.