A Troggs szexi, hanyag romlottsága 50 éve etalon a popzenében

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2018. március 30.

A léghajózás aranykora

Tényleg minden mindennel összefügg, például a Wild Thing Angelina Jolie-val.

Chip Taylor neve valószínűleg keveseknek mond bármit is, ami érthető, hisz ez az idős (ám máig irigylésre méltóan aktív) amerikai úr nem valami kultikus, újrafelfedezésre váró rocklegenda, hanem inkább afféle háttérben tisztességesen dolgozó iparos dalszerző, azonban legalább két szerzeményét még az is ismeri, aki

valami misztikus, isten háta mögötti lápvidéken élte le az elmúlt ötven évet.

Az egyik az Angel of The Morning című halhatatlan giccsdal, amit ’67-es megszületése óta nagyjából egymillióan dolgoztak fel Dusty Springfieldtől a Pretendersig, a legsikeresebb verzióját pedig a pátoszban és frizurában egyaránt verhetetlen Juice Newton countryművésznő rögzítette 1981-ben, de a Shaggy-féle változat is nagyot ment az ezredforduló környékén.

A másik meg a Wild Thing, ami a Troggs értelmezésében vált a brit invázió ikonikus himnuszává, a primitív, prehisztorikus ősemberrock egyik megkerülhetetlen alapművévé. Persze az évtizedek során ehhez is sokan nyúltak hozzá, de az 1966-os kislemez szexi, nemtörődöm romlottságát senki nem tudta még csak megközelíteni sem, nemhogy felülmúlni. Nem véletlen, hogy a dal fontos dramaturgiai funkciót tölt be A nagy csapat című klasszikus, vasárnap délutáni családi sportfilmben is, hiszen rendszerint erre vonul be a stadionba a balhés dobójátékost, Rick Vaughn-t alakító, vagányságát halálfejes baseballsapkával hangsúlyozó Charlie Sheen is.

Egyébként a számot itt nem a Troggs, hanem a kaliforniai punk különutas zenekara, a Los Angeles-i X tolmácsolásában hallhatjuk, ami kicsit gyorsabb és áramvonalasabb, mint az eredeti, de amúgy semmi különös, a rockabillys eleganciájáról elhíresült gitáros, Billy Zoom és a csodálatos énekesnő, Exene Cervenka tudtak ennél sokkal, de sokkal nagyobbakat is dobni. Bár a kislemez megjelenésekor, 1984-ben Cervenka még az X másik frontemberének, John Doe-nak a felesége volt, 1989-ben, A nagy csapat premierje idején már a színész Viggo Mortensennel élt boldog házasságban.

A mindig borús és mindig tündöklő Mortensen ekkoriban, bő tíz évre A Gyűrűk ura Aragornjától még nem számított olyan nagy névnek, de azért már lehetett ismerni innen-onnan, leginkább A kis szemtanú című, kritikailag és anyagilag is rendkívül sikeres filmből, amelyben egy keményen dolgozó fiatal amish farmert alakított, és amelyben több közös jelenete is volt Harrison Forddal. A kis szemtanút az okos, érzelmes és felhasználóbarát mozikat jegyző veterán ausztrál Peter Weir rendezte, őt 2003-ban az a megtiszteltetés érte, hogy elsőként nyerhette el a John Schlesingerről elnevezett rendezői életműdíjat a BAFTA-n.

Noha Schlesinger Londonban született és Oxfordban tanult, szóval ennél britebb már aligha lehetne, minden idők egyik legjobb és legamerikaibb filmje, az 1969-es Éjféli cowboy is az ő nevéhez fűződik. Az Éjféli cowboy, számos más erénye mellett arról is híres, hogy ezzel futott be a valaha élt egyik legcoolabb filmszínész, a fiatal Jon Voight, aki az utóbbi másfél évtizedben azért leginkább csak mint Angelina Jolie Gonosz/Mégsem Annyira Gonosz/Bűnbánó Apja jelenik meg a médiában, ami nem túl méltányos, hiszen azért mégiscsak több évtizedes, komoly filmes karrier áll mögötte, másrészt meg Jolie-n kívül van neki más híres rokona is: az öccse, James Wesley Voight, művésznevén Chip Taylor.

Aki a Wild Thinget írta.

Döbbenetes, hogy tényleg minden mindennel összefügg.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.