Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár egy máltai lapnak nyilatkozva elejtette, hogy Magyarország csak 2017-ben 1300 menekültet fogadott be, de az érintettek biztonsága érdekében kvázi titokban.

Az éles szemű Simicska-médiabirodalom rögvest kiszúrta az interjút, s kész is volt a belpolitikai felbolydulás! Hiszen az 1300 menekült az pont hattal több annál az 1294-nél, amennyit Magyarországnak a híres brüsszeli kvóta alapján kellett volna befogadnia. A kvóta alapján, amelyet a magyar kormány az ördögi Soros-terv részeként leplezett le, amely ellen plakátkampánnyal, népszavazással, alkotmánymódosítási kísérlettel harcolt, össze sem tudjuk számolni, hány milliárd adófizetői forintból.

Természetesen ez az 1300 menekült nem az az 1300 menekült, még akkor sem, ha Altusz egy kvótás kérdésre reagálva dobta be a számot. Elvégre a kvótateljesítés elszabotálása miatt indított kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság immár bíróság elé vitte, és annyira titokban csak nem tudtunk átvenni 1300 menedékkérőt Olaszországból és Görögországból, hogy azt az olaszok, a görögök meg az egész kvótarendszert szervező európai intézmények se vegyék észre.

Nem, amint azt pár nap lázas gondolkodás után a kormány is elismerte, itt olyan embe­rek­ről van szó, akik a határainkon jelentkeztek, és akikkel kapcsolatban „a Genfi Egyezmény kötelez minket a védelem megadására”. A Bevándorlási Hivatal adatai szerint egészen pontosan 1291 (kvóta mínusz 3) menedékkérőt részesítettünk nemzetközi védelemben tavaly, és nagyságrendileg hasonló eredményt (1216) hozott ki a Helsinki Bizottság összesítése is. Hogy ezek az oltalmazottak és menekültek miként csusszantak át a „fizikai és jogi határzáron”, azt e pillanatban teljes bizonyossággal nem tudjuk megmondani, de arra tippelnénk, hogy a bíróságok az ügyek jelentős részében nem ették meg azt a kormányzati és hatósági mantrát, mely szerint Szerbia „biztonságos harmadik ország”.

Nincs szó tehát arról, amivel némely nekilelkesült ellenzéki párt támadta Orbánt, hogy ti. „túlteljesítette” volna a Soros-tervet, meg hogy migránsokat telepített be. De most tekintsünk el a témában megnyilvánuló ellenzéki butaságtól és demagógiától. Az 1300 befogadott esete elsősorban azt példázza, milyen szemenszedett hazugságokra épül a Fidesz „migrációs politikája” – mivel a Fidesznek más politikája nincs is, a párt és az Orbán-kormány egész politikája.

Nem igaz, hogy félnünk kell a kvóta végrehajtásától, hiszen íme, befogadtunk a kvótával megegyező számú menekültet – akik jó része nagy valószínűséggel már elhagyta az országot –, és nem veszett el a munkánk, nem oldódott fel a kultúránk, sőt a nemi erőszak témája sem a menekültek miatt kapott nagyobb publicitást az elmúlt hónapokban.

Hazugság, hogy a kerítés megállítja a migrációt. Az 1300 megítélt státusz önmagában sem kevés, de a Helsinki Bizottság adataiból az is kiderül, hogy összesen 3400 menedékkérelmet adtak be tavaly, és még vagy 20 ezret beadtak volna, ha a magyar rendőrség a kerítéstől számított 8 km-es sávon belül nem tagadná meg ezt a lehetőséget a menekülőktől.

Hazugság, hogy minden Magyarországra érkező menedékkérő „gazdasági bevándorló”, s az sem igaz, hogy míg ide elérnek, már vagy hét biztonságos országon átjönnek, azaz nincs szükségük védelemre. A kormányzati kommunikáció alaptétele 2015 óta, hogy összemossa a gazdasági bevándorlót és a háborús övezetből az életéért futó menekültet (a gátlástalan cinizmus nagyszerű példája, amikor ezért a fogalmi zűrzavarért a kormányzat a sajtót teszi felelőssé). Erre a kommunikációs panelre a magyar menekültügyi hatóságok és a bíróságok adtak csattanós választ.

Hazugság, hogy a kvótateljesítés jegyében az unió 1294 „migráns” (majd egyre több) betelepítését akarja Magyarországra ráerőszakolni. Magyarországnak ennyi, már Olasz- és Görögországban lévő menekültet kellett volna átvennie, hogy tehermentesítse az uniós tagtársainkra nehezedő nyomást. Ennél az 1294 embernél aztán ugyanazokat az eljárásokat kellett volna lefolytatniuk az illetékes magyar állami szerveknek, mint az interjúban említett 1300 (és a többi) esetben, s ezek eredményeként csak az arra jogosultak kaphattak volna Magyarországtól oltalmazotti státuszt. (Akik aztán, az 1300 jó részéhez hasonlóan, az első adandó alkalommal továbbálltak volna, de ez mellékszál.)

Persze, majdnem biztosak lehetünk benne, hogy a nagy port kavart Altusz-interjú hatására maximum negatív irányba változhat a menekültekkel szembeni kormányzati magatartás és kommunikáció. Ez a kis affér is elsősorban arra világított rá, hogy a romló közbeszédnek és közgondolkodásnak már semmi köze nincs ahhoz, ami a menekültekkel valójában történik.