Nagy visszhangot ugyan nem keltett, de érdektelennek semmiképpen sem nevezhető fejlemény, hogy az MDF és a Fidesz az elmúlt hetekben többször is jelét adta: kész a formális együttműködésre. A 2000 óta tartó, és a 2002-es választási vereség után egyre erősödő ellentétek miatt viszont korántsem magától értetődő, hogy a felek képesek voltak e gesztusra. (Kövér László például Dávid Ibolyát borotválkozótükör elé állította volna egy kis önvizsgálatra, de az is szép volt, amikor a 2005-ös államfőválasztáskor Áder azzal vádolta az MDF képviselőit, hogy a szocialisták kilóra megvették őket. Az MDF pedig esetenként nagyobb vehemenciával gyalulta a Fideszt, mint a koalíció, és jó egy éve azt is világossá tette, hogy célja mindenekelőtt Orbán Viktor leváltása; a baloldallal ráér azután is foglalkozni.)
Az MDF most egyszerre simogat és üt: egyfelől a nagy jobboldali családról beszél, amelynek tagjai mindenféle felszíni torzsalkodás ellenére ugyanazon "genealógiai közösségbe" tartoznak (a tavalyi kampányban amúgy kölcsönösen kitagadták egymást a jobb térfélről), másfelől viszont triumfál. Dávid Ibolya egy Népszabadság-beli írásában többek között azzal érvel, hogy a Fidesz a jobboldali szavazókat "ne utcabálokkal és gerjesztett indulatokkal, hanem felelős munkával" képviselje. Egy másik nyilatkozatában pedig kijelentette, végre elmúlt a jobboldal erőszakos homogenizálásának a "rémképe". Az ilyesfajta határozott, Orbán- és Kövér-ellenes kijelentésekre pár hónappal ezelőtt a Fidesz még legott komcsit kiáltott volna. Most viszont az MDF-es kezdeményezést elfogadva már javában egyeztet, aminek a vége előbb-utóbb egy Dávid-Orbán találkozó lesz.
A Fidesz beismerte volna ezzel eddigi stratégiája (egy a tábor, egy a zászló) tarthatatlanságát? Ugyan. A jobboldali kooperációra való képesség felmutatására mindkét pártnak szüksége van. Az MDF-nek azért, mert bár nem minden Fidesz-szavazó ájul el pártja teljesítményétől, semmi jele nincs annak, hogy Orbánt tömegesen hagynák ott Dávid Ibolya kedvéért. A Fidesznek pedig azért, mert impozáns népszerűségi mutatói nem bázisának szélesedésével magyarázhatók, hanem az MSZP-tábor passzivitásával. S a szavazatszerző képesség hiányának egyik oka mindenki számára világos: Orbán Viktor merev, minden irányban alkuképtelen politikai magatartása. Az ellenzéki kispárt kinyújtott kezének elfogadása jó esetben épp e kártékony imázson változtathat - de a legrosszabb esetben sem árthat sem Orbánnak, sem a pártjának.
Az elmúlt hetek ellenzéki közeledésének ennyi a valódi értelme, nem több. Akkor sem, ha Dávid Ibolya persze a "középosztály" védelmében indította el a maga offenzíváját (amelynek első állomása az MDF-Gyurcsány megbeszélés volt). A gond éppen a "középosztállyal" van - az MDF tálalásában e fogalom tartalma ugyanis ködösebb még a hajdani Fidesz-féle "polgár" kifejezésnél is. Hol valamiféle tradicionális-kulturális, hol valamiféle gazdasági kategóriaként tekint rá, hol másként; de hogy pontosan milyen kritériumok alapján definiálja e réteget, azzal egyelőre adós. Addig is egy párton belüli egyeztetéssel tisztázhatnák végre, hány pontból is áll a középosztályt megmentő programjuk: tizenháromból, amint arra Dávid Ibolya idézett írása utal, avagy tízből, amennyit az MDF honlapja tár ország-világ elé.
