13 a 10-ben

A szerk.

Nagy visszhangot ugyan nem keltett, de érdektelennek semmiképpen sem nevezhető fejlemény, hogy az MDF és a Fidesz az elmúlt hetekben többször is jelét adta: kész a formális együttműködésre.

Nagy visszhangot ugyan nem keltett, de érdektelennek semmiképpen sem nevezhető fejlemény, hogy az MDF és a Fidesz az elmúlt hetekben többször is jelét adta: kész a formális együttműködésre. A 2000 óta tartó, és a 2002-es választási vereség után egyre erősödő ellentétek miatt viszont korántsem magától értetődő, hogy a felek képesek voltak e gesztusra. (Kövér László például Dávid Ibolyát borotválkozótükör elé állította volna egy kis önvizsgálatra, de az is szép volt, amikor a 2005-ös államfőválasztáskor Áder azzal vádolta az MDF képviselőit, hogy a szocialisták kilóra megvették őket. Az MDF pedig esetenként nagyobb vehemenciával gyalulta a Fideszt, mint a koalíció, és jó egy éve azt is világossá tette, hogy célja mindenekelőtt Orbán Viktor leváltása; a baloldallal ráér azután is foglalkozni.)

Az MDF most egyszerre simogat és üt: egyfelől a nagy jobboldali családról beszél, amelynek tagjai mindenféle felszíni torzsalkodás ellenére ugyanazon "genealógiai közösségbe" tartoznak (a tavalyi kampányban amúgy kölcsönösen kitagadták egymást a jobb térfélről), másfelől viszont triumfál. Dávid Ibolya egy Népszabadság-beli írásában többek között azzal érvel, hogy a Fidesz a jobboldali szavazókat "ne utcabálokkal és gerjesztett indulatokkal, hanem felelős munkával" képviselje. Egy másik nyilatkozatában pedig kijelentette, végre elmúlt a jobboldal erőszakos homogenizálásának a "rémképe". Az ilyesfajta határozott, Orbán- és Kövér-ellenes kijelentésekre pár hónappal ezelőtt a Fidesz még legott komcsit kiáltott volna. Most viszont az MDF-es kezdeményezést elfogadva már javában egyeztet, aminek a vége előbb-utóbb egy Dávid-Orbán találkozó lesz.

A Fidesz beismerte volna ezzel eddigi stratégiája (egy a tábor, egy a zászló) tarthatatlanságát? Ugyan. A jobboldali kooperációra való képesség felmutatására mindkét pártnak szüksége van. Az MDF-nek azért, mert bár nem minden Fidesz-szavazó ájul el pártja teljesítményétől, semmi jele nincs annak, hogy Orbánt tömegesen hagynák ott Dávid Ibolya kedvéért. A Fidesznek pedig azért, mert impozáns népszerűségi mutatói nem bázisának szélesedésével magyarázhatók, hanem az MSZP-tábor passzivitásával. S a szavazatszerző képesség hiányának egyik oka mindenki számára világos: Orbán Viktor merev, minden irányban alkuképtelen politikai magatartása. Az ellenzéki kispárt kinyújtott kezének elfogadása jó esetben épp e kártékony imázson változtathat - de a legrosszabb esetben sem árthat sem Orbánnak, sem a pártjának.

Az elmúlt hetek ellenzéki közeledésének ennyi a valódi értelme, nem több. Akkor sem, ha Dávid Ibolya persze a "középosztály" védelmében indította el a maga offenzíváját (amelynek első állomása az MDF-Gyurcsány megbeszélés volt). A gond éppen a "középosztállyal" van - az MDF tálalásában e fogalom tartalma ugyanis ködösebb még a hajdani Fidesz-féle "polgár" kifejezésnél is. Hol valamiféle tradicionális-kulturális, hol valamiféle gazdasági kategóriaként tekint rá, hol másként; de hogy pontosan milyen kritériumok alapján definiálja e réteget, azzal egyelőre adós. Addig is egy párton belüli egyeztetéssel tisztázhatnák végre, hány pontból is áll a középosztályt megmentő programjuk: tizenháromból, amint arra Dávid Ibolya idézett írása utal, avagy tízből, amennyit az MDF honlapja tár ország-világ elé.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.