24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást” – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

Az egy dolog, hogy a mondás főszereplője maga Putyin, aki meg lett róva, mert nem jól végzi a dolgát – s ezzel egymillió orosz halálát okozta –, célközönsége pedig azok is, akik ezt a rosszul végzett munkát megszenvedik; vagy­is az orosz tömegek, vagy bárki, akinek módjában állhat mindezt helyretenni. Már ez is, mármint Putyin sértegetése, elég szokatlanul hangzik az elnöki ajkakról. De Trump az orosz–ukrán háborúról azt is mondotta a napokban, hogy nem, nem fogja nem hogy 24 órán, de még egy héten belül sem összehozni a békét; amikor erről beszélt a kampányban, az alighanem csak vicc volt. Próbált lenni. Tegyük hozzá még azt is, hogy megválasztása óta találkozott Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy miről beszéltek, nem tudni.

Mindez természetesen nem elegendő alap arra, hogy bármilyen komolyan vehető követ­keztetést vonjunk le arra nézvést, hogy milyen álláspontra helyezkedik és milyen szerepet szán magának a továbbiakban az Egyesült Államok az orosz agresszió kérdésében. De valamit azért mégiscsak sejtetnek ezek a mondások. A korábban emlegetett 24 órás határidő csak egyféleképpen volt érthető: hogy ti. Trump a gyengébb felet, vagyis Ukrajnát megfenyegeti a további támogatás megvonásával, és bármit elfogadtat vele, a kapituláció bármely verzióját. Ez azonban nem történt meg; s bár valóban sokféle kedvezőtlen (az ukránok számára kedvezőtlen) béke körül bábáskodhat Trump, a retorika nem ilyenre utal. Hanem inkább Ukrajna aktívabb megsegítésére. És persze, senki nem lát bele a megválasztott elnök fejébe, vagy azokéba, akik körében az efféle döntéseket meghozza – de vajon milyen érdeke fűződhetne Trumpnak, a kormánya tagjainak, támogatóinak, a republikánus kongresszusi többségnek ahhoz, hogy Putyin megnyerje a háborúját, megerősödjön, és vele együtt erősödjön Oroszország? Az elnök eddigi megnyilvánulásai, beleértve a hétfői beiktatási beszédét is, különösebb hajlamot az izolacionizmusra, vagyis az amerikai külpolitika egyik hagyományos, az elzárkózást és a globális politikából való kivonulást forszírozó irányzatára nem mutattak. Az sem tűnik különösebben valószínűnek, hogy Trumpék épp a pénzt sajnálnák Ukrajnára – még ha az elmúlt években néha aggályoskodtak is emiatt –: a kieli IfW gazdaságkutató intézet legfrissebb adatai szerint az Egyesült Államok három év alatt mindösszesen 88 milliárd dollárt áldozott Ukrajna támogatására, s abból is 60 milliárd volt a nyilván otthon beszerzett katonai eszközök értéke. Ez elég szerény összeg.