A szerk.

A bizonyítvány

A szerk.

Három demokrata párti képviselő még vasárnap este megfogalmazta javaslatát a Donald Trump elleni alkotmányos vádemelés tárgyában.

A címzett, ha az iratot beterjesztik, a Képviselőház, az Egyesült Államok törvényhozása alsóháza lesz. Az irat szerint midőn Trump gyújtó hangú szózatot intézett a Capitolium előtt összegyülekezett tömeghez, a törvényhozás elleni felkelésre uszított, s ezzel megsértette az amerikai alkotmány vonatkozó paragrafusát, miszerint közhivatalnoknak tilos ilyet tenni. Ha mégis megesik, szól az Alkotmány, akkor az illetőt hivatalából el kell csapni.

Az alkotmányos vádemelés, az impeachment, ha a Képviselőházban szavazásra bocsátják, az első kört szépen meg is fogja futni, lévén a demokraták itt többségben vannak, és igennel fognak szavazni az elnök hivatalvesztésére. Márpedig kedd délután úgy fest, hogy az indítványról szerdán délelőtt szavazni fognak. Trump utolsó pillanatos, rendkívüli eltávolítására ezenkívül akkor nyílna mód, ha a rokonszenves 25. alkotmánymódosítás betűje szerint az elnököt saját kormányának a fele alkalmatlannak nyilvánítja feladata betöltésére, és ezért – mondjuk a kognitív képességek végzetes hanyatlása, vö. hirtelen meghülyülés okán – kiszuperálja. Ez azonban nem fog megtörténni, így marad az impeachment.

De Donald Trump január 20-tól már nem az Egyesült Államok elnöke. Vajon mire jó akkor ez az egész, miért rázzák ezt a demokraták, és helyesen teszik-e, hogy rázzák?

A vádemelési javaslatot a Képviselőház a Szenátusnak fogja továbbítani tárgyalásra és ítélethozatalra, ahol még a republikánusok vannak többségben, ráadásul az elmarasztaló ítélethez a felsőház kétharmados többsége szükséges. A nélkül tehát, hogy a republikánusok nagy számban helyeselnék Trump rapid megfosztását a hivatalától, a vádemelés nem fog eredményre vezetni. Az előző alkalommal – amikor Trump ellen Zelenszkij ukrán elnök megzsarolása miatt emeltek vádat – a republikánus házelnök még a tanúkat sem engedte meghallgatni, olyan gyorsan vetett véget a cirkusznak. És az vajon miért lenne jó, hogy lesz eljárás, ám a végén esetleg az derül ki, hogy Trump nem volt bűnös a terhére rótt cselekményben? Hogy szabad ilyet csinálni, mármint felfegyverzett neonáci szabadcsapatokat ráküldeni a parlamentre azért, hogy… hát, találjátok ki ti, hogy miért!

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.