A szerk.

A fejvesztés terhei

A szerk.

A „rezsicsökkentés” visszavételének részleteiről lapzártánkkor még nem tudni semmit, azt végképp nem, hogy ki mennyivel fog többet fizetni az eddiginél. A kormány a múlt héten annyit mondott, hogy az „átlagfogyasztás” feletti részt kell majd piaci alapon vásárolni, és elhangzott két határérték is – de ez a részletes szabályok ismerete nélkül a részletes számításokhoz édeskevés, legyen szó akár fogyasztóról (állampolgárról), akár nemzetgazdasági szintről.

A részletes szabályokon pedig lapzártánkkor is nagy erőkkel dolgoznak. Az mindenesetre elég ijesztően hangzik, hogy az eddig a lakosságnak 12 forintért árult 1 kWh áramot a kiskereskedő a nagybanin 150 forint körüli áron veszi. És akkor a villanyszámla másik részéről, a rendszerhasználati díjról még nem is szóltunk, pedig az sem lesz olcsóbb (hanem inkább drágább), mint eddig volt.

De bármi is történjen ezután a lakossági energiaárakkal, a „rezsicsökkentésnek” nevezett általános gazdaságpolitikai operáció és irányelv és gyakorlat gazdasági, társadalmi és politikai kártételei még évekig, évtizedekig velünk maradnak. A 2010-es kormányváltásig az irány a közszolgáltatások piacán a liberalizáció volt – legalább elméletben, és az Európai Unió vonatkozó filozófiájával összhangban. A cső, a vezeték, a hálózat, a sín, amelyen a gáz, az áram, a víz vagy éppen a vasúti kocsi érkezik, lehet magán- vagy közösségi – állami vagy önkormányzati – tulajdonban is, a lényeg, hogy azonos feltételekkel hozzáférhető legyen minden gázt vagy áramot árusító kiskereskedő, vagy vasutat üzemeltető vállalat számára. Az államnak szabályozóként ott kell szerepet vállalnia – akár az árképzésben is –, ahol valamely monopólium önkényes fellépése, s ezzel a piaci verseny korlátozása fenyeget.

Azt persze senki ép ésszel nem állíthatja, hogy ezt a nemes célt a 2010 előtti, szocialista vezetésű kormányoknak sikerült a közszolgáltatások minden szegletében példamutatóan átültetniük a gyakorlatba – hosszú, ősz szakállú olvasóink bizonyára emlékeznek egy Podolák (György) nevű szocialista képviselőre, akiről sehogyan sem lehetett eldönteni, hogy éppen felfele jön vagy lefele megy az Országház főlépcsőjén, és melyik energetikai cég álruhás lobbistájaként teszi ezt; és a lakossági gázárak politikai, illetőleg választási célú buzerálása sem 2010 után kezdődött. De azt azért leszögezhetjük, hogy a közszolgáltatások számos területén valóban a piaci viszonyok, az értelmesen szabályozott verseny és az átlátható tulajdoni struktúrák felé haladtunk; a nagy külföldi szolgáltató cégek jelenléte pedig garanciát jelentett az e hálózatok fenntartásához szükséges műszaki-technológiai tudás és know-how jelenlétére.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.