Vajon tudta-e a haza, hogy mit művelt április 3-án – saját magával, a becsülettel, és személy szerint mivelünk? Midőn kiszolgáltatja mindhárom felsoroltat a kétharmados legények kénye-kedvének? Kicsit konkrétabban: hogy az isten haragjába lehetséges az, hogy eltűnt az, ami 2019-ben, az önkormányzati választásokon még megvolt, s aminek oly biztató jeleit láttuk az előválasztáson? Hogyan és miért csúszott ki az ellenzék lába alól a talaj?
Nos, ennek fő okait a kormány háborús propagandájában és a választási pénzszórásban jelölnénk meg; valamint abban, hogy az ellenzék szinte tökéletesen védtelen és eszköztelen volt a reá zúduló rágalmakkal s a kolportálásukra költött tízmilliárdokkal szemben. A kormánypárt amellett, hogy Márki-Zay Péterről sikerrel hitette el széles körben, hogy Zelenszkij elnök és a többi zsidó megbízásából Magyarország vérbe borításán munkálkodik, ügyesen kiszámolta azt is, hogy kit mennyivel lehet a kormánypárt támogatására bírni. Az ún. bizonytalannak tételezhetők közül kit egy zsák krumpli, kit a pár ezer forintos nyugdíjprémium, kit a több százezres adókedvezmények győztek meg arról, hogy a Fidesz igenis törődik velük.
Ha ezeket a tényezőket pü-i körökben közkedvelt kifejezéssel belefaktoráljuk – akár csekély együtthatóval is – a végeredménybe, azaz azt állítjuk, hogy ezek nélkül más, az ellenzék számára kedvezőbb kimenet született volna, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy az április 3-i választás csupán pillanatképet rögzített a magyar választópolgárok preferenciáiról.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
