Magyarországon persze vannak történelmi hagyományai az ilyen gesztusoknak, melyekre ugyancsak büszkék lehetünk. Hasonlók történtek – persze szerényebb léptékben, s a nyilvánosság elérésének reménye nélkül – az 1985-ös országgyűlési választáson is, a lassan süllyedő Kádár-rendszer ellenében. Akkor a szavazók több mint 5 százaléka, körülbelül 390 ezer (!) ember voksolt érvénytelenül, és annak ellenére is voltak a szavazócédulákon obszcén rajzolatok, hogy az efféle tettek akkoriban nem voltak egészen kockázatmentesek. S gyakorlatilag senki nem látta még előre, hogy négy-öt évvel később itt mekkorát változnak a dolgok.
A rendszerváltás után egy ideig fel sem merült, hogy egy-egy szavazás a demokrácia paródiája lenne, ám a Fidesz hatalomra kerülése óta már árnyaltabb a kép, és nem csak azért, mert a választási rendszert gátlástalanul a saját képükre formálták. Orbán Viktor már a 2016-os népszavazást is – „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – kizárólag a folyamatos kampányolás jegyében, propagandacélból íratta ki hatalmi szóval, s a szavazás beszédes érvénytelensége sem gátolta meg abban, hogy a kérdésbe csomagolt válasz szellemében módosítsa az Alaptörvényt.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
