A jópofaság határai

Eredeti önmeghatározásához – viccpárt – méltó 48 órát produkált a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), amikor előbb nem biztosította a többséget a főváros XII. kerületében tartandó előválasztáson való induláshoz, majd a megismételt taggyűlésen elsöprő többséggel mégis megtette ezt.

A Hegyvidéken Kovács Gergely, a párt alapítója, társelnöke, legismertebb arca a kutyák polgármesterjelöltje, ám az ellenzéki pártokkal szembeni averzió oly erős a tagságban, hogy jelentékeny részük szerint az előválasztás sem más, mint a „hátsó, füstös szobákban megkötött alku”. Így aztán az első szavazáson 18 fő voksolt az előválasztási részvétel mellett, 18 ellene, kilencen tartózkodtak. Kovács ezek után bejelentette, hogy nem lesz polgármesterjelölt. Sőt kisvártatva lemondott a párt társelnökségéről is, mégpedig Döme Zsuzsannával, a másik társelnökkel együtt, mondván, hogy „teljesen mást gondolunk a párt jövőjéről, mint a többség”. Lépé­sük komoly riadalmat keltett a párton belül, hiszen Kovács távozása lényegében az MKKP végét jelentette volna. Úgyhogy sietve összehívtak egy újabb taggyűlést, amely aztán elsöprő többséggel (54 igen, 1 nem, 1 tartózkodás) támogatta az előválasztási részvételt. Nem tudni, e remek eredményben közrejátszott-e az a Facebookon néhány óráig olvasható instrukció, mely szerint aki az előválasztásról mást gondol, mint Kovács, az inkább maradjon otthon. Egység lett tehát!

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy előbb-utóbb várható volt valami hasonló krízis a Kutyapártban. Hiszen majd’ mindegyik friss alakulatnál bekövetkezik az, ami néhány napja az MKKP-ban: a gyakorlatban is politizálók és a párt „eredeti tisztaságát”, „eszméit”, stb. őrző mozgalmárok konfliktusba keverednek egymással. Előbbiek a mindennapi munka során rájönnek, hogy a tárgyalásokat, megegyezéseket, urambocsá’, alkukat egységesen „hátsó, füstös szobák mélyén” tető alá hozott mutyiknak minősíteni nem több közönséges parasztvakításnál; hogy ez a közkedvelt mítosz demagóg ostobaság. A másik oldalon meg ott állnak azok, akik magukat az örök „tisztáknak” tételezik; ők a legendás – a hajdani MDF-es Szabó Iván halhatatlan szavaival élve – „lelkes, de borzalmas tagság”. Ilyen válságon, esetenként a többszörös pártszakadásig is elmenve, 1990 után átesett az MDF-től az SZDSZ-en át a Fideszig minden párt, 2010 után részben ez történt az LMP-vel, és most, ha egyelőre a párt számára megnyugtató lezárással is, az MKKP-vel.