Küzd sívó oroszlánként a maga roppant szerény és kínosan nemtelen eszközeivel: összefüggéstelen fröcsögéssel, rossz beszéddel, hangerővel, elkeseredett dühvel pótolva az igazát. Az igazságot. Csak ő maradt. Csak őt lehet felhívni, ha baj van. Ha egy mikrofon és két kamera formájában testet ölt a baj. Csak ő segít már, csak rá lehet számítani. Aztán őt is elviszi a rendőrség; vizsgálatot indítanak ellene garázdaságért. Hát, mivé lett a világ? Kegyelmesék eltűntek a balfenéken, a tisztelendő úr palástját nyakába kapva, a sötétség leple alatt menekül át a susnyáson, a sárban.
Endre nem erre szegődött. Nem ez lett neki ígérve, amikor szedte a sátorfáját és átjött a határon. Nem ez lett ígérve. Jó világ lett ígérve. Ez nem igazság! Ő teljesítette a részét. Teljesítette, kérdés, kétely, bármiféle elbizonytalanodás, emberség nélkül. Megtéve mindent, s még annál többet is. Nem ismert sem istent, sem embert, sem gyereket, sem tisztességet, sem törvényt, sem becsületet, csak hogy teljesíthesse a részét. És teljesítette, és ez a hála, mindenféle nyikhajok a szájukra vehetik, számonkérhetik. Ítélkezhetnek felette. Volt, amikor még a lakhelyét sem hagyhatta el, s amikor már azt hihette, hogy megszabadult, akkor szakadt rá csak igazán a gyalázat. S most itt áll megnémulva, mint egy rakás szerencsétlenség, nem szól, nem válaszol, ha kérdezik, még a védelmezőjének sem kel a védelmére. Becsülete isten tudja, hogy mikor volt, tán soha, de most már biztos, hogy vissza nem tér a büdös életben. Kegyelmesék elinaltak, a lakájaik pedig az ő fejét követelik, nem elég az ellenség, még a lakájok, a csahosok is nekiestek. Maholnap a kutyát fogják ráuszítani. Mert tette, amire szegődött.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
