A szerk.

A két utolsó férfiember

A szerk.

Még a hónap elején történt Székelyföldön, hogy Kövér László óvatosan belekukkantott a magyar férfiak nadrágjába, s nem talált ott semmit, ej, muramista, muramista, ennek fele sem tréfa, gondolta Kövér, és rögtön le is szűrte e rémes élményből a megfelelő tanulságot: a háttérhatalom tette ezt a gyalázatot.

Vonatkozó megfigyelését e szavakkal osztotta meg a tiszteletére egybesereglettekkel: „A 21. században az alávetésre és kifosztásra kiszemelt embereknek elsődlegesen nem az országát, hanem a tudatát akarják megszállni, a lelkét akarják rabul ejteni. Az új harcmodor lényege, hogy az embert elidegenítik természetes közösségeitől, államától, nemzetétől, szülőföldjétől, hitétől, hagyományaitól, kiforgatják önazonosságából. Még annak a bizonyosságát is elveszik tőle, hogy fiú-e vagy lány.”

E fő közjogi méltóságunk nem tudván tehát, hogy ki is itt a fiú és ki a lány, már csak abban volt biztos, amit jó ideje máshonnan is ismer mindenki – és e mindenki egy igen nagyszámú csoportja egészen konkrétan nevesíti is –, azt tudniillik, hogy e háttérhalom „nem visel állami felségjelzést, nem áll mögötte semmiféle állami főhatalom, sőt, ő áll az állami hatalmak mögött, illetve fölött”. A „tudjuk, kik”.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.