A szerk.

A legbiztonságosabb ország

A szerk.

Friss hír, hogy az iskolaorvosok mellett a háziorvosok bevonásával indul oltási kampány a tanévkezdéskor az oktatási intézményekben a 12–18 évesek számára.

Mivel Pfizerrel oltanak, a régi-új protokoll szerint a két dózis között három hét telik el. (Ha a Modernát is bevetnék, akkor 28 nap.) A védettség a második adag után két héttel alakul ki, vagyis ha a vakcinát igénylő valamennyi gyereket beoltanák szeptember 1-jén (ami teljességgel kizárt), a koronavírussal szembeni védettségük október elejére-közepére alakulna ki. Akkorra, amikor már bőven benne leszünk a járvány újabb hullámában, amely elsősorban a be nem oltottakra – például a gyerekekre – lesz veszélyes. Hiszen hetek óta mást sem hallani, mint hogy a nyakunkon a járvány negyedik hulláma – maguk a kormánypárti politikusok sem mondanak mást.

Orbán Viktor egyik július végi péntek reggeli rádiós prédikációjában közölte, hogy Nyugat-Európában elkezdődött a negyedik hullám, és ez Magyarországot sem fogja elkerülni. Még szerencse – folytatta a kormányfő –, hogy az 55 százalékos átoltottság miatt Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában, a maszktól is megszabadultunk, augusztus 1-jétől jöhet a harmadik adag annak, aki kéri, és hamarosan kampányt szerveznek a 12 éven felüliek oltási kedvének felcsiholására. A kormány a helyén, az operatív törzs dolgozik – úgyhogy a miniszterelnök rá is tért a fontosabb dolgokra, például arra, hogy ha ő maga nem harcolna kérlelhetetlen következetességgel a magyarokért, akkor Brüsszel pillanatok alatt bebuzíttatná az összes magyar kisdedet.

A hazai iskolások rábírása a védőoltásra egyébként úgy volt elképzelve, hogy az igazgatók és a tanárok a tanévkezdet előtti hétig, a nyári szünet közepén beszélnek a nebulók fejével („felmérik az igényeket”). Ez az „elképzelés” éppen annyira vérlázító, mint az, ahogyan a kormány a még be nem oltott felnőttek meggyőzését kiszervezte az amúgy is túlterhelt háziorvosoknak meg a végzős orvostanhallgatóknak. Az utóbbiak kapnak például egy 100–150 tételes címlistát, oszt hajrá, indulhat a door-to-door hadművelet; ha már úgyis ingyen használhatják a tömegközlekedést a kormány jóvoltából, hát éljenek a nagyszerű lehetőséggel!

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.