Persze, méltán lehetünk büszkék az 1848-as forradalomra és szabadságharcra, s mehetünk vissza és még tovább a magyar történelem dicső és dicstelen korszakain akár a Vénuszról teleportáló szkítákig, a legyőzhetetlen Attiláig, bárki fiáig. Sok víz lefolyt közben a Dunán és az összes türk folyón, rendszerek, szándékok, szövetségek, háborúk jöttek-mentek, formáltak bennünket és céljainkat, ezért aztán álmodhatunk, hamisíthatunk, kikutathatunk magunknak mindenféle történelmeket, győztes Mohácsot, Muhit, Majtényt – de élő, szerves kapcsolatunk csak 1956-tal van. Azért uralkodhat ma Magyarországon a NER, mert 67 éve az itt lakók felkeltek a megszálló ellen. S csakis ugyanezért bízhatunk abban is, hogy az uralma mégsem tart örökké. Azért van Csehországban és Szlovákiában a nyugati típusú demokráciának létalapja, mert 1968-ban fellázadt Prága, azért zavarhatták el a minap teljes joggal Jarosław Kaczyńskit Lengyelországban, mert a hetvenes évek végén zászlót bontott a Szolidaritás, és sorolhatnánk még hosszan a példákat, amelyek nem léte esetén hiába megy ki a Vörös Hadsereg Kelet-Európából, 33 éve fundamentum nélkül próbálna demokráciát, jobb életet felépíteni a régió.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
