A szerk.

A nép nevében

A szerk.

Európa, találkozunk Filippinél! - mondotta Orbán Viktor a magyar szabadság ünnepén, s tán még kis mutatóujját is megrázta fenyegetőleg arrafelé, amerre az öltönyös elnyomókat sejtette. Az egybegyűltek vele éreztek.

Ha nem az orrunk előtt csinálja ezt a műsort, talán el sem hisszük - az Európai Unió egyik tagállamának miniszterelnöke a nép nevében szabadságharcot hirdet az unió ellen, mintha az tényleg csak a Szovjetunió lenne, amit nevezett váll-lapos hasonlatával annyira hangsúlyozott.

De ha meghirdette, hát meghirdette, és akkor most mi van? Mi, a nép, mit csináljunk? Kapára, kaszára? S ha európait látunk, vagy egy eltévedt uniót, üsd, vágd, nem apád? Az elmondottakból kiderült, ezt kéne. Mert mi vagyunk a nép, a nép, akit - még az első regnálása idején - nem kísért ki Jacques Chirac a kocsijáig, hanem a kapuban egy laza mozdulattal a tudtára adta, hogy merre van kifelé. Mert mi vagyunk, akiktől immár mindenki viszolyog tágabb lakókörnyezetében. Mi vagyunk azok, akikből a partnerei nem kérnek.

Nos, akár kétharmad van a parlamentben, akár nincs, akár tetszik valakinek, akár nem: ez egyszerűen nem igaz! Nem mi vagyunk. Nem a népet lökték ki anno az Élysée-ből, nem a népé az az alkotmány, amiről Orbán Viktor március 15-én így szónokolt: "mi magunk írjuk". Nem mi írtuk. Ő írta, ő diktálta a sameszainak.

Nem mi vagyunk azok, akiket Orbán Viktor - orcátlanul egyes szám harmadik személyben - népnek nevez. S van egy jó hírünk, bár Orbánnak alighanem rossz, még csak nem is a nép tette tiszteletét múlt csütörtökön "Kossuth Lajos terén" (értsd: nem ám a Károlyién!). Orbán Viktor némileg megfogyatkozott számú rajongói jelentek meg ott, passz. Nem "a lengyelek" és nem "a litvánok" jöttek el vattának, hanem az előbbiek egyik bukott populista pártjának jobboldali szakadárjai, s az utóbbiak elhanyagolható létszámú szélsőségesei.

Ugyanakkor nem az az ország legnagyobb baja, hogy Orbán Viktor úgy beszél, mintha ő maga lenne egy személyben a nép - minden kicsit is önbizalom-hiányos vezető hajlamos így beszélni, így tekinteni önmagára. Soroljuk a nagy elődöket?

De még az sem eleve olyan nagy szörnyűség, ha az épp aktuális szövetségi rendszer ellenében fogalmazza egy állami vezető az álláspontját - megvannak az ilyen ügyek elintézésének a megfelelő fórumai. Mely fórumokon eddig mindig Orbán Viktor bukott el, s nem mi, de még csak nem is azok, akiket a téren hülyített.

Az a fő baja inkább ennek a megcsúfolt ünnepnek, hogy ami ott történt, minden hazugság volt. Semmi mást nem szolgált, legkevésbé a nép jólétét, Európa megjobbítását, anyánk kínját, csak azt, hogyan őrizze meg egy arra méltatlan figura a hatalmát. Orbán - mind a kettő: a "keményen vitázó" és a "békülékeny arcát mutató" is - behúzott farokkal ügetett haza Európából. Nézze már végig valaki, hogy miként viselkedtek vele az elmúlt fél évben ott az övéi, mit szólt vagy (nyomatékosan) nem szólt viselt dolgaihoz az Európai Néppárt, aminek ő az egyik alelnöke! Orbán most azért ágált, hogy a neki megmaradt - kizárólag itthoni - fórumok előtt egy kis ideig még megálljon.

Azért akarta szétkenni a rá hányt sarat, egyszersmind kreálni egy új, egy minden eddiginél nagyobb ellenséget, akivel a népnek kell megküzdenie, hogy ne az ő eddigi - európai és hazai - teljesítményével legyünk elfoglalva. Orbánnak ugyanis nem eleve a személyét utálják Európában, hanem azt, amit másfél éven keresztül művelt kétharmada birtokában.

E mostani módszere persze nem új, még csak nem is ő találta ki, régi recept hadat üzenni Kanadának, azaz ordas nagy hazugsággal elterelni a figyelmet a hétköznapi kis hazugságokról. Hiszen mi is arról beszélünk, hogy szabadságharcot indít az unió ellen, s nem arról, hogy ugyanebben a beszédében azt hazudta, hogy "megállítottuk a munkanélküliség terjedését". Állították egy fenét!

Orbán Viktor a nemzet ünnepén úgy csinált, mint aki ráront Európára, pedig csak rárántott nemzetére. Magát rakta a nép helyébe, bukásának mocskát próbálta szétkenni a megjelenteken és a távolmaradókon, honi hívein és ellenfelein, egyszóval mindenki máson. Ahogy szokta.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.