A szerk.

Free Pussy Riot!

A szerk.

Két mondat a zsarnokságról. Mind a kettő a londoni olimpiára dzsúdómeccset nézni érkező Vlagyimir Putyin szájából hangzott el, egy újságírói kérdésre válaszul.

A kérdező azt tudakolta, hogy mit is tart az orosz elnök a Pussy Riot nevű feminista csoport ellen folyó oroszországi bírósági eljárásról. Mint ismeretes, idén februárban a nevezett trupp tagjai egy ortodox templomban "tanúsítottak tudatosan oda nem illő viselkedést", amikor is gázálarcban és punk kosztümben imádkoztak azért, hogy a szűzanya szabadítsa meg Putyintól Oroszországot. Nos, a csoport aktivistái közül hárman azóta előzetesben töltik mindennapjaikat.

Visszatérvén Putyin mondataihoz, az első úgy hangzott, hogy "nem kell szigorúan büntetni a Pussy Riot tagjait". A másik meg úgy, hogy amit elkövettek, "azért Izraelben vagy a Kaukázusban meglincselték volna őket". Most az, hogy e látszólag egész másról szóló ügy taglalását sem állta meg némi zsidózás nélkül, legyen tényleg az ő baja, de amit mond, mégis több mint vérlázító.

Hiszen nem kevesebbet állít, mint azt, hogy én vagyok a jó király, akinek ha eleget pitiztek, hajlamos lesz némi kegyet gyakorolni, másrészt meg azt, ugye, hogy a "bűnösök" örüljenek, hogy megúszták élve. Ha nem lett volna ez a feltétlen zsidózhatnékja, említhette volna a Szovjetuniót is, noha az nem volt kimondottan az ortodox egyház barátja, de voltaképpen Oroszország egyetlen történelmi korszakával sem lőtt volna nagyon mellé.

Történt mindez valamikor a múlt héten, s kedden már hároméves (!) börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség. Közben persze élénk nemzetközi tiltakozás folyik, a sok egyéb disznóságáról és Kirill pátriárka 30 ezer dolláros karórájáról a figyelmet élénken elterelni kívánó orosz ortodox egyház pedig vért követel.

Persze a szólásszabadságnak is vannak korlátai, és helyes is, hogy vannak. Ugyanakkor az is biztos, hogy normális helyeken nem főpapok és államfők sugalmaznak bírósági ítéleteket, s pár véleményét - ha adott esetben sokakat megbotránkoztató módokon is - kifejező polgártársunkat nem vágjuk rács mögé hosszú-hosszú időre, legalábbis a mondott jobb helyeken: már a február óta sitten lehúzott idő is erős túlzásnak tűnik.

Az elnök szavaiból, az ügyészség javaslatából mindazonáltal az tűnik ki, hogy Oroszország még mindig nem egy jobb hely, és az esetleges megtévesztő látszatok ellenére a legtávolabbról sem demokratikus állam. S jelenlegi vezetése nem is törekszik rá, hogy ezen érdemben kiigazításokat tegyen. Oroszországban még mindig a múlt a jelen. Amiben pedig - az oroszok személyes sorsára gyakorolt szerfelett káros hatások mellett - mégiscsak az a legrosszabb, hogy példát mutat a világ minden möchtegern diktátorocskájának.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.