A szerk.

Free Pussy Riot!

A szerk.

Két mondat a zsarnokságról. Mind a kettő a londoni olimpiára dzsúdómeccset nézni érkező Vlagyimir Putyin szájából hangzott el, egy újságírói kérdésre válaszul.

A kérdező azt tudakolta, hogy mit is tart az orosz elnök a Pussy Riot nevű feminista csoport ellen folyó oroszországi bírósági eljárásról. Mint ismeretes, idén februárban a nevezett trupp tagjai egy ortodox templomban "tanúsítottak tudatosan oda nem illő viselkedést", amikor is gázálarcban és punk kosztümben imádkoztak azért, hogy a szűzanya szabadítsa meg Putyintól Oroszországot. Nos, a csoport aktivistái közül hárman azóta előzetesben töltik mindennapjaikat.

Visszatérvén Putyin mondataihoz, az első úgy hangzott, hogy "nem kell szigorúan büntetni a Pussy Riot tagjait". A másik meg úgy, hogy amit elkövettek, "azért Izraelben vagy a Kaukázusban meglincselték volna őket". Most az, hogy e látszólag egész másról szóló ügy taglalását sem állta meg némi zsidózás nélkül, legyen tényleg az ő baja, de amit mond, mégis több mint vérlázító.

Hiszen nem kevesebbet állít, mint azt, hogy én vagyok a jó király, akinek ha eleget pitiztek, hajlamos lesz némi kegyet gyakorolni, másrészt meg azt, ugye, hogy a "bűnösök" örüljenek, hogy megúszták élve. Ha nem lett volna ez a feltétlen zsidózhatnékja, említhette volna a Szovjetuniót is, noha az nem volt kimondottan az ortodox egyház barátja, de voltaképpen Oroszország egyetlen történelmi korszakával sem lőtt volna nagyon mellé.

Történt mindez valamikor a múlt héten, s kedden már hároméves (!) börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség. Közben persze élénk nemzetközi tiltakozás folyik, a sok egyéb disznóságáról és Kirill pátriárka 30 ezer dolláros karórájáról a figyelmet élénken elterelni kívánó orosz ortodox egyház pedig vért követel.

Persze a szólásszabadságnak is vannak korlátai, és helyes is, hogy vannak. Ugyanakkor az is biztos, hogy normális helyeken nem főpapok és államfők sugalmaznak bírósági ítéleteket, s pár véleményét - ha adott esetben sokakat megbotránkoztató módokon is - kifejező polgártársunkat nem vágjuk rács mögé hosszú-hosszú időre, legalábbis a mondott jobb helyeken: már a február óta sitten lehúzott idő is erős túlzásnak tűnik.

Az elnök szavaiból, az ügyészség javaslatából mindazonáltal az tűnik ki, hogy Oroszország még mindig nem egy jobb hely, és az esetleges megtévesztő látszatok ellenére a legtávolabbról sem demokratikus állam. S jelenlegi vezetése nem is törekszik rá, hogy ezen érdemben kiigazításokat tegyen. Oroszországban még mindig a múlt a jelen. Amiben pedig - az oroszok személyes sorsára gyakorolt szerfelett káros hatások mellett - mégiscsak az a legrosszabb, hogy példát mutat a világ minden möchtegern diktátorocskájának.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.