Egyébiránt a történet maga is egy fényképpel kezdődött: a Magyar Nemzet közölte, Ferihegyen, bocsánat, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lőtték. Habony Árpád és Demján Sándor szállnak ki egy ménkű nagy magángépből, előbbi arcán mosoly játszik, a másikén csak az igyekezet, épp beszáll a reá várakozó buszba. A lap szerint nevezettek Hongkongból vagy Makaóból tértek haza Csányi magángépén; ilyet az utolsó gazdasági válság óta Demján sajna csak bérel, előtte volt a cégének, majd neki is, de már nincs, mer’ drága. A cikk arra is kitér, hogy a hazatérők Hongkongban vagy Kingkongban a magyar letelepedési kötvények sorsát igazíthatták el régi kuncsaftok körében, melyek közül az egyik anno Habonyt is befizette egy Hongkong felett letudható milliós helikopterezésre.
Ezek után jött a 444.hu, s közölte, tudomásukra jutott, hogy Habony, a magyar miniszterelnök informális főtanácsadója pusztán szívességi repülőgép-használó volt, mert Demján olyan, hogyha meglát egy magyart, amikor Makaón pókerezik, vagy Pókeren makaózik, hát azonnal hazahozza az első facér gépmadáron. Így járt már Matolcsy György és Bajnai Gordon is. Egyébként Demjánnal ott volt még Békés Balázs nemzetközi adótanácsadó és ügyvéd, továbbá Csányi Sándor OTP-elnök és Demján Sándor közös vállalatának, a Granit Polus Groupnak a jogi alelnöke, Sallay András is – feltehetően csapatbajnokságot rendeztek pókerben.
De ekkor a magyar sajtó említett kiválóságai mellé besorolt a HírTv is, s kiderítette, hogy Habony, miután stoppal ily szerencsésen hazatért, rövid reptéri bujdosás után a kimentésére érkező helikopteren húzott el a vérbe. Mely helikoptert, de itt már tényleg fuldoklunk a röhögéstől, ugyanaz a cég küldte sietve, amelyik Rogán Antalt, az Orbán-kormány propagandaminiszterét, a magyar faszhelikopterezés örök második helyezettjét (a mindenkori első VV Aurelio) sofrérozta egy celeb rusztikus, ám sajnálatos okokból vidéken megtartott lagzijába.
Senki ne kérdezze, hogy honnan jött s hová tartott Habony Árpád, mert az egyfelől nem érdekes, másfelől meg úgyis csak hazudnának róla valamit. Zsugázni volt, mint a tájkún és maroknyi csapata – tényleg tök mindegy. Hogy mit és hogyan seftelnek a letelepedési kötvényekkel, azt sem ebből a történetből tudjuk. Így arra sem kell szót vesztegetni, hogy aki lök nekik egy kis lét, az jöhet, legyen bármekkora gauner, aki meg nem lök, az pusztuljon innen, terrorista. S nem kell nemzeti nagyjaink uborkafájáról, dezodorfelhőkbe csomagolt hónaljszagban megvalósított gyermekkori álmairól sem delirálni. Csak marad tisztán a kép: ahogy röpködnek. Az erős és büszke magyar emberek, akik még röpülni is megtanultak a Bombardier Global 600-assal. Megérdemlik tehát, hogy minden reggel köszöntsük őket. Mi is megérdemeljük.
