A szerk.

Azt, hogy a hazájában korrupciós bűncselekmény miatt két év börtönbüntetésre ítélt, volt macedón kormányfő, Nikola Gruevszki politikai menedékjogot kapott a hivatalos magyar szervektől, először az érintett Facebook-bejegyzése kürtölte világgá lapzártánkkor, vagyis kedd délután. (Lapunk 51–52. oldalán lebilincselő írást olvashatnak arról, hogy ki ő, és mi elől menekült el a hazájából.)

Aki úgy volt vele, hogy a Szlovákiában szombaton megtartott önkormányzati választásoknak csupán annyi a tétje, hogy mekkora pofont ken le a társadalom Robert Ficónak, nem tévedett nagyot, még akkor sem, hogyha a tanulságok ennél szerteágazóbbak.

A múlt hét végén két választást is tartottak Magyarországon, Ácson polgármestert választottak, mert az előző lemondott, a főváros XVI. kerületében meg önkormányzati képviselőt. Mind a kettőt megnyerte a fideszes induló, Ácson úgy, hogy konkrétan nem volt ellenfele.

„Ez a BMW bő hatmillió forintba kerül. Remélem, ezzel el is riasztottam az álmodozók többségét, mert ennyiért még álmodozni se nagyon illik motorról” – így lelkesedett a Totalbike munkatársa, amikor kipróbálhatta a BMW K1600 típusú motorkerékpárját, de azt is hozzátette, hogy „brutál köcsög dolog ám, amikor az ember az álló kocsisor mellett finoman elsuhan, óriási vigyorral a képén, s nyomatja a Woodstockot Neil Youngtól.”

Orbán Viktor végre tényleg elérte, amit oly látványosan szeretett volna eddig is: az európai politika egyik kirakati szereplője lett. De olyan jelentős, hogy most éppen róla (is) szól az Európai Parlament néppárti frakcióján belüli kampány, melyet a magas felek, a német Manfred Weber és a finn Alexander Stubb a párt jövő évi európai választásokra állítandó listájának pole pozíciójáért folytatnak.

Mai fölszólamlásunk tárgya ugyan nem Kövér László házelnök aktuális közérzete, mégis az ő remek eszmefuttatása az, amelyik mozgásba hozza gondolataink tarka pillangóit.

Angela Merkel – állítása szerint egy héttel előrehozott – hétfői bejelentésével, miszerint a CDU decemberi tisztújító kongresszusán már nem kíván sorompóba lépni a pártelnöki posztért, nos, kissé elterelte a figyelmet a hesseni tartományi választásról, melynek esetleges tapasztalatai némileg (igazság szerint: messze) túlmutatnak azon a durván leegyszerűsítő formulán, amit oly sokan szajkóznak a napokban.

Gyorsan tisztázzunk egy félreértést: a múlt pénteken a macedón parlament nem szavazta meg az ország nevének Észak-Macedóniára változtatásához szükséges alkotmánymódosításokat, és Macedóniát lapzártánk napján, október 23-án, kedden is Macedóniának hívják.

De miért nem írja alá az egyezményt Orbán Viktor? Miért nem tartja be a saját maga által hozott törvényt sem?

Története egyik leggyengébb választási eredményét érte el a hétvégi tartományi választáson a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU), miután a párt szélsőjobbos szólamait meghallván és értelmezvén egykori szavazóinak jelentős tömegei szétszéledtek a szélrózsa minden irányába.

Megkönnyebülten sóhajtottunk múlt szerdán, amikor Orbán Viktor és Tarlós István közös sajtótájékoztatón jelentette be a főpolgármester újbóli indulását a 2019-es választáson.

Hétfőtől tilos Magyarországon hajléktalanként élni. Ha életvitelszerűen tartózkodsz az utcán, hamarosan elvisz a rendőr, és lecsuk, előtte talán megfürdet, esetleg slaggal, hidegvízzel, biztonságos távolságból – már ha rád talál. Ha elbujdosol valahová a sunyiba, talán nem talál rád, legfeljebb télen megfagysz az erdőben.

Ha van tankönyvi (és persze szó szerinti) esete a címbe citált formulának, akkor azt kedden reggel Jávor Benedek EP-képviselő Facebook-bejegyzése produkálta. Jávor ugyanis érzékelhető megindultsággal arról ír, hogy bedobták kővel fővárosi irodájának az ablakát, és e köztörvényes cselekedetet arra vezeti vissza, hogy Orbán Viktor és társainak bűnös politikája ezt hozza ki a társadalom egy részéből.

A klímaváltozás kedvezőtlen, ráadásul nehezen felmérhető hatásai a következő években teljesednek ki – állítja az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) legfrissebb, kifejezetten a politikai döntéshozóknak készített összefoglalója. A testület azt vette végig, hogy az ipari forradalom 18. századi kezdetétől számított, globálisan „csupán” 1,5 Celsius fokos átlaghőmérséklet-emelkedés mennyire vágná haza azt a gazdasági, társadalmi és ökológiai környezetet, amelyben technikai civilizációnk szárba szökkent.