A szerk.

Kiporolva

A szerk.

Története egyik leggyengébb választási eredményét érte el a hétvégi tartományi választáson a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU), miután a párt szélsőjobbos szólamait meghallván és értelmezvén egykori szavazóinak jelentős tömegei szétszéledtek a szélrózsa minden irányába.

Tudjuk jól, Orbán Viktor legfőbb német barátairól, védelmezőiről és alkalmi csodálóiról van szó, akik a magyar miniszterelnök választási sikereiből azt az ugyancsak téves következtetést bírták levonni, hogy az új évezredben igencsak gyengélkedő néppártok akkor szerzik vissza régi dicsőségüket, ha megszólítják a választóban mélyen megbúvó fenevadat (vagy éppenséggel Schweinehundot). Az elmúlt években ezért ahol csak tudtak, próbáltak keresztbe tenni Angela Merkel kancellárnak (aki mellesleg testvérpártjuk, a Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke is). Kritizálták a kormányzat menekültpolitikáját, szigorúbb határvédelmet követeltek és az EU-t szétbarmolni próbáló Orbánt pedig védték minden lehetséges fórumon.

E mesteri tervvel mindössze annyi probléma volt, hogy az elmúlt években már alakult egy párt, az Alternatíva Németországért (AfD), amely azt ígéri, hogy majd távol tartja Németországtól az eltérő vallású vagy bőrszínű bevándorlókat, és hevesen követeli, hogy a menekültsimogató Merkel távozzon az országos politikából. Ráadásul mindezt akkora sikerrel teszi, hogy sokszor maga Orbán Viktor is elbizonytalanodik, kivel is fúj egy követ (nehéz is lehet észben tartani minden európai párt nevét, hiszen csak az Európai Néppárt frakciójában több mint ötven párt képviselteti magát). Ennek következtében előfordul néhanapján, hogy a magyar miniszterelnök mosolyogva pózol Beatrix von Storch AfD-képviselővel az Európai Parlamentben, a magyar közszolgálati tévé pedig a szélsőjobboldali párt tagjai közül toborozza a menekültektől rettegő német járókelőket megtestesítő extra statjait. Mindennek fényében az sem csoda, hogy Ungár Péter lapjában Martin Sichert, az AfD bajorországi elnöke büszkén kürtöli a világba: „Nem a CSU Orbán szövetségese, hanem mi!” A szélsőjobbos érzületű bajor választó pedig inkább adja voksát a leghitelesebb fasisztára, azaz a végül negyedik helyen befutó AfD-re.

A CSU ugyan még mindig a legerősebb párt a maga 37,5 százalékos támogatottságával (és feltehetőleg elég könnyen kormányképes koalíciót tud majd alkotni a saját szakadárjai alapította, harmadik helyezett Bajorországi Szabad Választók pártjával). De ha azt vesszük, hogy 15 éve, Edmund Stoiber vezetésével még a szavazatok 60 százalékát sikerült bezsebelni, akkor kijelenthető: tagadhatatlanul elmúltak azok az idők, amikor a CSU egymaga dominálta a bajorországi politikát. Ezzel együtt pedig veszíthet berlini zsarolópotenciáljából is a bőrnadrágos formáció.

Viszont nem csak a CSU szerepelt le a mostani választáson, hanem Merkel koalíciós partnere, Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) is; alig 10 százalékos támogatottságuk mindössze az ötödik helyre volt jó (szemben az öt évvel ezelőtti 20,6 százalékkal). Andrea Nahles, az SPD országos elnöke a sikertelenséget a berlini nagykoalíció gyenge teljesítményére fogta, így hamar elindultak a találgatások arról is, hogy a szociáldemokraták esetleg kiszállnának a kormánykoalícióból, és ellenzékben próbálnák meg visszanyerni elvesztett hitelü­ket. Márpedig más sem hiányzik Európának, és félreértés ne essék, a magyar gazdaságnak is, mint egy elhúzódó német kormányválság.

A bajorországi választás nagyon fontos tanulsága, hogy a menekültválság mellett egy csomó más téma is foglalkoztatja a választókat. A vonatkozó felmérések azt mutatják, hogy a választóknak mindössze harmada tartotta fontosnak a bevándorlás kérdését, sokkal többeket érdekelt a lakhatás, az oktatásügy és a környezetvédelem. Ennek köszönhető az is, hogy közel 200 ezer egykori CSU választó a Zöldekhez pártolt, akik így 17,5 százalékos támogatottságukkal a második legerősebb bajorországi párttá léptek elő, sőt a túlnyomórészt konzervatívnak tartott katolikus tartomány nagyvárosaiban a környezettudatos, menekültbarát „hippik” bizonyultak a legerősebb politikai tényezőnek.

Hogy a jelen helyzet rábírja-e a CSU-t politikája újragondolására, az még kérdéses. A párt több tagja is kijelentette, hogy meg kellene végre szabadulni Orbán egyik fő mentorától, a párt megítélését voltaképp minden gesztusával romboló Horst Seehofer pártelnöktől, aki pillanatnyilag betölti a szövetségi belügyminiszteri posztot is. Igény lenne arra is, hogy végiggondolják, mit tudnak kínálni a választóknak, ha már nem ért célba az AfD másolása, és az sem hatott meg túl sokakat, hogy elrendelték, minden állami hivatalban kötelező legyen kifüggeszteni a keresztet. Ám a választási kudarc után Markus Söder bajor miniszterelnök és Seehofer pártelnök közös sajtótájékoztatón adta a közönség tudtára: jelenleg nem terveznek önvizsgálatot, sokkal fontosabb, hogy belátható időn belül felálljon az új kormánykoalíció.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.