A szerk.

A törvény sem számít

A szerk.

Azt, hogy hogyan került abba a helyzetbe a CEU, hogy amerikai diplomát adó képzéseit kénytelen Bécsbe vinni, belső oldalainkon bőségesen ismertetjük.

Az intézmény teljesítette azt az egyetlen feltételt, amit a felsőoktatási törvény tavaly áprilisi módosítása rárótt: azt tudniillik, hogy az Egyesült Államokban is folytasson akkreditált képzést, és legyen kampusza is. Az új törvény másik feltétele az volt, hogy legyen államközi megállapodás a működéséről. Ezt New York állam oktatási kormányzata aláírta, a magyar kormány azonban nem. Márpedig érvényes megállapodás nélkül – és ugyancsak a felsőoktatási törvény szerint – a CEU mondott képzéseit az Oktatási Hivatal egyszerűen megszüntetheti.

Ilyen körülmények között az intézmény érthető módon nem kockáztatja a maradást. Sem tanárokat szerződtetni, sem diákokat toborozni a bizonytalan jövőre nem bír – másrészt meg miért is kockáztatna a CEU bármit is. Az, hogy nem az első rossz szóra vagy ferde tekintetre szedte a sátorfáját, hanem harcolt, ameddig lehetett (addig a pontig, ami után már a fennmaradása kérdőjeleződött volna meg), talán az alapító, Soros György elkötelezettségének tudhatjuk be – hiszen az egyetem saját szempontjai közül legfeljebb Budapest relatív olcsósága és kulturális vonzereje játszhat szerepet a ragaszkodásban.

De miért nem írja alá az egyezményt Orbán Viktor? Miért nem tartja be a saját maga által hozott törvényt sem? A hályogkovács lélekbúvárkodástól óriási önfegyelemmel tartózkodó magyarázat szerint a hatalom megtartásának kegyetlen logikájából következik a CEU elűzése (és mi más is lenne a politikai küzdelem célja, mint a hatalom birtoklása). Ha Orbán a menekültválság kozmikussá kaserolásában, és a „migráns” körül megképződő, pokoli, egészen a nemzethalálig terjedő népi fantáziák felcsiholásában látta az egyetlen lehetőséget társadalmi támogatottságának megőrzésére és az idei választás megnyerésére, és ha ennek a képzetnek a fenntartásához – sajnos! – muszáj volt felhasználni a globális cselvető zsidó figuráját, amelynek megszemélyesítésére – sajnos! – Soros György volt a legalkalmasabb – akkor nincs mit tenni. Ezt követelték a körülmények akkor, és ezt – az alá nem írást – követelik most. Hiszen ha Orbán aláírja azt a nyomorult szerződést, saját hitelességét teszi kockára. A CEU elüldözése ebben az esetben csak mellékterméke az öldöklő, s immár az európai, sőt, globális frontokon a globális hatalomért folytatott politikai satöbbinek.

De tudunk más hipotézist is mondani, ezek közül van, amelyiknek a kormányfő valami személyes lelki defektusa (frusztrációja, bosszúvágya) a főszereplője, és van, amelyiknek Putyin elnök – hogy ti. ő, Vlagyimir Vlagyimirovics kérte volna ezt a kis szívességet legkedvesebb európai barátjától. Elvégre a CEU állománya bőségesen merít a posztszovjet térségből, és ezek az oktatók, hallgatók, tudósok, nemzetközi lézengők rendszerint nem rokonszenveznek a zsarnoksággal, mint olyannal. A kormányfő pedig nem tudott nemet mondani a Putyin rimánkodására, olyan jó neki a szíve.

De éppenséggel az is jó magyarázat lehet, amire csak ezután látunk majd legalább közvetett bizonyítékokat. Orbánnak tavaly április óta sokszor az orrára húzták a CEU-vegzálást nemzetközi fórumokon. Az európai intézmények közül helytelenítette az Európai Bizottság és az Európai Parlament, és tárgyalni fogja az új törvényt az EU Bírósága is; de megpróbált az intézmény érdekében nyomást gyakorolni rá az Európai Néppárt és az amerikai kormány is. Egyik intervenció sem tűnik valami átütő sikernek. A Sargentini-jelentés elfogadását követően Orbán – bár kissé roggyantnak tűnt ekkor – azt közölte néppárti bajtársaival, hogy ő olyan, amilyen, és vagy így szeretik, vagy ne szeressék sehogy. A Néppárt pedig vissza is vett a nagy arcából – miután osztott-szorzott, és arra jutott, hogy a jövő májusi EP-választás után még nagy szüksége lehet a Fidesz európai parlamenti szavazataira. És bár a bizottsági elnökségre pályázó Manfred Weber hetente felháborodik Orbán különböző csínytevésein, és a CEU ügye annyira fáj neki, hogy szóhoz sem jut szinte, csak zokog, a Néppárt, a „család” semmilyen érdemi, politikai ellenlépést nem tett kedvenc kis szőrmókja megfékezésére. Meglepő módon a CEU elleni hajsza az európai szereplőknél némiképp erőteljesebb rosszallással találkozott a Trump-kormányzat felől (mintha a hagyományos republikánus külpolitika – és még mindig ez tűnik az érvényes iránynak – komolyan venné a globális orosz térnyerés veszélyeit): de hihető fenyegetéssel, attól tartunk, valójában nem szembesítette senki. Orbán szembement nagyhatalmú nemzetközi tényezőkkel – és mert ezek közül egyiknek sem volt kedve, pénze, kanala, gerince a kiálláshoz, most ő áll nyerésre.

Hogy ez a „győzelem” miben is nyilvánul majd meg, és mi jót hoz nekünk, ne tőlünk kérdezzék. Doktori és mesterprogramok tucatjai a legkülönfélébb diszciplinákban, évente 1500, a világ minden tájáról érkezett hallgató, durván 1000 oktató és kutató, kutatásra és fejlesztésre adott uniós pályázati pénzek és ösztöndíjak, amelyeket a CEU partnereiként nyertek el magyar tudományos intézmények, tízmilliárdos nagyságrendű, a CEU budapesti jelenlétéhez köthető adóbevétel s mindez egyetlen fillér állami forrás felhasználása nélkül: ezt űzi el most Budapestről a miniszterelnök. Ez az ő ajándéka Bécs városának. Orbán Viktornak megint sikerült jól kibasznia Magyarországgal – különleges ügyessége mindössze abban áll, hogy elérte: a pusztításban senki nem tudja megakadályozni.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.