A szerk.

Csak ne feltartott kézzel!

A szerk.

Megkönnyebülten sóhajtottunk múlt szerdán, amikor Orbán Viktor és Tarlós István közös sajtótájékoztatón jelentette be a főpolgármester újbóli indulását a 2019-es választáson.

Tarlós hosszasan hezitált döntése előtt, de mivel Orbán Viktornál „nyitott kapukat döngetett” feltételei elővezetésekor, végül engedett mind a miniszterelnök, mind saját maga fölkérésének. Ezzel eldőlt az is, hogy lesz főpolgármester-választás (Tarlósnak ez is egy feltétele volt, lám, a demokráciába vetett töretlen hit mily bátor kiállásra képes sarkallni az embert!), és Budapest élére nem direktbe nevez ki Orbán valami díszfaszt – kiszivárogtatott hírek szerint ez is egy lehetséges fideszes forgatókönyv volt 2019-re. Ám mivel minden felmérés szerint Tarlós jóval népszerűbb Budapesten, mint a Fidesz – vagyis a kormánypárt számára a kockázat minimális –, akár választás is lehet. Nyerjen az István, sok vizet eddig se zavart, időnkénti öntudatos hózentráger-húzogatása pedig arra mindenképpen jó, hogy elhitesse: Orbánén kívül létezhet olykor más akarat is.

Frászt létezhet: Tarlós, ha néhanapján nekifeszült is a Budapestet letaroló NER-hengernek (szándékának komolyságát azon lehetett lemérni, hogy hány „ellenségesnek” minősített sajtóterméknek nyilatkozott az adott ügyben), a végén mindig nyilvánosan vallott szerelmet Orbánnak és „politikai közösségüknek”. Az eredeti konfliktust pedig mindig azzal zárta rövidre, hogy ezúttal is hiába próbált éket verni a sajtó, az ellenzék, a meg nem nevezett Lázár János vagy más fideszes potentát a miniszterelnök és ő közé.

Így hát nem is csoda, hogy Budapest gazdasági és politikai önállósága zökkenőmentesen tűnt el Tarlós István eddigi hivatali ideje alatt. Arról, hogy a NER 2010-től mi mindentől fosztotta meg a fővárost magától értetődő természetességgel, lapunk beltestében olvashat kitűnő és egyben igen lehangoló elemzést. Tarlós István 2019-től e folyamat bevégzéséhez fog asszisztálni olyan kidolgozott (vagy annak vélt) színpadi díszlet előtt, mint a Közfejlesztési Tanács, ami nem más, mint a város további javainak orbánista fölzabálását elfedő spanyolfal; és amiben Orbán mellett társelnökként ott bazsalyoghat majd boldogan a főpolgármester is.

De így kell ennek lenni? A NER ugyanolyan könnyedén bedarálja a fővárost is, mint az ország nagy részét? Az ellenzék jelen állapotát, valamint a civil társadalom hagyományos széttöredezettségét és gyöngeségét, a szolidaritás hiányát (érdekel még valakit a Ligetvédők helyzete, példának okáért) elnézve a válasz: igen. Az ellenzéki pártoknál már régóta csak a kisebbik probléma az, hogy jobbára tehetetlen dodók gyülekezete (pedig ez is elég nagy baj); az igazi gond az, hogy senki nem tudja, egy-egy ellenzéki szervezetben hol végződik a NER, és hol kezdődik az adott párt. (Talán három pártról állítható jó lelkiismerettel, hogy politikusaik közül senki nincs megvéve: a Kétfarkúakról, a Momentumról és a DK-ról; csak hát az egyiknek deklaráltan nincsenek ambíciói, a másik önmagát keresi, a harmadikkal való közösködés pedig mindenki más számára olyan, mint Piszkos Fred barátsága.) És választék híján hiába van többségben Budapesten a NER-ellenes választóközönség.

Ezzel együtt is mintha túl gyorsan könyvelné el előre mindenki Tarlós, illetve, hagyjuk már a képes beszédet: Orbán Viktor 2019-es fővárosi győzelmét. A kormányközeli Nézőpont Intézet a múlt szerdai bejelentést egy szeptemberi felméréssel köszöntötte, miszerint Tarlós magabiztosan nyerne egy most vasárnapi főpolgármester-választáson (legalább 45 százalékot elérve), az eddig még meg nem nevezett baloldali jelölt 30 százalékot érne el. Nos, fordítsuk meg a dolgot: az ellenzék minősíthetetlen állapotban van, a baloldali és a liberális szavazókat megszólítani próbáló erők vagy széthullottak, vagy éppen most esnek darabjaikra, személyükben komolyan vehető jelölt-jelöltek pedig égen-földön sehol – és mindennek ellenére kapna 30 százalékot az, aki „baloldali jelöltként” indulna. Négy éve Bokros Lajos az utolsó pillanatban lett a baloldal jelöltje, ráadásul kiábrándító ellenzéki szerencsétlenkedést követően, gyakorlatilag nulla kampánnyal fordult a választásra: és még ilyen előzmények után is összeszedett 36 százalékot a Budapesten kifejezetten alacsonynak számító részvétel (43 százalék) mellett. (A távolmaradók jó része – éppen a baloldali pártok katasztrofális előjátéka miatt – potenciális ellenzéki szavazó volt.) A feszültség a társadalomban tapintható, az pedig, hogy a kormányoldalon mind nyilvánvalóbb fékevesztettség – az őrült beszéd, a demonstratív urizálás korlátok nélkülivé válása – milyen folyamatokat indukál, nem látható előre. Lehet, hogy egy friss, vagy teljesen új szervezet (mozgalom) felől érkezik majd egy hiteles jelölt. Lehet, hogy tényleg nem történik semmi, és maradnak a bemerevedett viszonyok. Úgy tűnik, erről egyelőre senkinek nincs biztos tudása; nekünk legalábbis nincs, és ezt be is valljuk. De ennyire könnyen, valamiféle felemelőnek vélt kincstári pesszimizmusba belefeledkezve csak nem kellene lemondani Budapestről. Az országról.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar rulett

Szociológusok és politológusok rendszeresen elmondják, hogy a magyarok és különösen a Fidesz-szavazók számára az egyik legfontosabb érték a biztonság. Azt is mindig hozzáteszik, hogy Orbán Viktor különlegesen jól érti a „magyar néplelket”, így eredményesen tud játszani az egzisztenciális fenyegetettség és a biztonság utáni vágy érzékeny húrjain.

Állandósult ideiglenesség

Újabb két évig kell négyszáz embernek olyan házakban élnie, amelyeket évtizedekkel ezelőtt bontásra ítéltek. A VIII. kerületi önkormányzat helyett immár az állam felel azért, hogy a lakók 2027 közepére kiköltözhessenek. Van, aki dühös, van, aki elkeseredett, és van, aki már nem érhette meg a történet végét.

Nincs neked annyid!

Az átláthatósággal indokolja a kormány, valójában az eddiginél is kevesebb transzparenciát hoz majd az a törvénymódosítás, amelynek értelmében bármennyi pénzt felhasználva kampányolhatnak az egyéni jelöltek.