A szerk.

Az alacsony léc

A szerk.

Hétfőtől tilos Magyarországon hajléktalanként élni. Ha életvitelszerűen tartózkodsz az utcán, hamarosan elvisz a rendőr, és lecsuk, előtte talán megfürdet, esetleg slaggal, hidegvízzel, biztonságos távolságból – már ha rád talál. Ha elbujdosol valahová a sunyiba, talán nem talál rád, legfeljebb télen megfagysz az erdőben.

De a pesti utcák megint szépek lesznek, nem gázolunk kötésig a szemétben, mert azt is nyilván a hajléktalanok csinálták, ők dobták el az energiaitalos dobozokat, s köztudomásúan ők nem ürítik már jó ideje a kukákat, melyekből oly látványosan dagad ki a szelektív hulladék, miattuk mállik a falakról a vakolat. Kedden reggel már üresek voltak az aluljárók, éjjel talán begyűjtöttek mindenkit, elszedték a dzsuvás cókmókjukat, és őket pedig letámasztották valahol; a tényállásról jegyzőkönyvet vettek fel, lám a törvény be van tartva – vagy egyszerűen lelépett mindenki. S akkor most jól van minden, nem zavar se nesz, se bűz, sem az esztétikai megalapozottságú környezetszennyezés.

Csakhogy a hajléktalanellátásban dolgozók egyként állítják, hogy nem, nincsen felkészült hálózat arra, hogy több tízezer ember számára akárcsak valamelyest is emberi körülményeket biztosítson. Különben is, rájuk azt a kötelmet rója a törvény, hogy nyomják fel a gyámolítottjaikat: értesíteniük kell a rendőrséget minden kliensükről. Mert otthontalannak lenni Magyarországon bűncselekmény. Azt viszont, hogy mit csinál a begyűjtöttekkel a rendőrség, momentán tudja a fene, arról valamiért elmaradt a tájékoztatás, mint ahogy akkor is csak néztek hülyén a felelősök, amikor fölmerült, hogy mi lesz a befogott klosárok állataival. Vajon azok is elkövetők? Hiszen nincs egy mégoly szakadt kutyaóljuk sem, az is lehet, hogy bolhásak. Vajon esetükben is a rendőrség „gondoskodik az elkövető tisztálkodásáról és tiszta ruhával történő ellátásáról”? Ki más? Vagy ezentúl a járőr részét képezi a gyepmester is.

Félreértés ne essék, a fenti megjegyzések a legtávolabbról sem arról szólnak, hogy az utcai, fedél nélküli életet kívánatosnak tartanánk, éppen ellenkezőleg, nagyjából megette a fene azt a társadalmat, mely nem képes gondját viselni az elesettjeinek. Csakhogy elemista szinten is nyilvánvalónak kellene lennie – láthatjuk, nem az –, hogy aki elesik, azt felemeljük, s nem rúgunk rajta egyet, még kevésbé bezárjuk. Csakhogy az az állam, amit már közel tíz esztendeje a Fidesz működtet, erre egyszerűen képtelen, sem szándéka, sem tehetsége, sem becsülete nincsen hozzá. S itt most nagyon fontos, hogy a Fideszt említjük, s nem Orbán Viktor egyszemélyi vezetésű államparódiáját, mert ez, ami most történik, nem csupán Orbán Viktor lelkén szárad (persze, főként az övén), de minden egyes opportunista gazemberén, aki ezt a törvényt megszavazta, aki azért van ott, ahol van, hogy bólogatva tömje a zsebét, s ha arról van szó, bármelyik pillanatban készségesen félrenézzen. Mert nyilván demagógia, hogy csak Mészáros Lőrinc elmúlt esztendőkben megejtett túlárazásaiból micsoda szociális paradicsomot lehetett volna itt létesíteni.

A hajléktalanok koszosak, büdösek, adott esetben hangosak is lehetnek, bárki érezheti fenyegetve tőlük az egészségét, a személyét vagy csupán a komfortérzetét – ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a fideszesek viselnék e gyalázatos emberüldözés teljes felelősségét. Mert az most közös. Kimondhatjuk, a társadalom nem védte meg a legszerencsétlenebb csoportját, megint a sorsukra hagytuk őket, ezúttal a Fidesz fogdmegjeinek a martalékául vetve. Megérte, nyilván, hisz holnapra a pesti utca ugyanolyan szutykos, kutyaszaros, hányásfoltos lesz, mint volt, a házakról a szerencsésebb rezervátumokat (ahol eddig sem nagyon zavarogtak a hajléktalanok) kivéve ugyanúgy mállik majd a vakolat, csak néhány ember tűnik el, mintha itt sem lettek volna. Más rontja majd helyettük a kollektív komfort­érzetet.

De a társadalom ezúttal fenemód elszúrta, hogy nem védte meg a hatalomtól a rászorulók tízezres csoportozatát, mert legyen mindenki teljesen nyugodt afelől, hogy az ő törvényi háttérrel kieszközölt, brutális erővel végrehajtandó eltakarításuk az útból csupán próbaüzem. Az eljárást érthetően a legvédtelenebbeken kell először kipróbálni. Lehet hátradőlni, úgy látszik, sikerül. Lehet legközelebb magasabbra rakni a lécet, lám, senki nem védte meg őket. A következőket sem fogják. Magukat sem fogják.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.