Traian Basescu most válaszolt érdemben Orbán Viktor és Tőkés László kitartó barátságára. A román államfő szerint a magyar politikai elit túllépte erdélyi szerepléseivel az "illendőség határát", és megígérte, hogy Románia véget vet minden ilyen Magyarországról induló "lófrálásnak".
Úgy tűnhet, hogy Traian Basescu cudar, hálátlan bajtárs, miután a magyar kormány olyan határozottan kampányolt neki a tavalyi, leváltását célzó romániai népszavazáson. Akkor sem a román államfőnek, sem a magyar miniszterelnöknek nem fájt a határon átnyúló kampány, inkább természetesnek vették, mint remek kapcsolatuk elidegeníthetetlen részét, és hivatkoztak is rá sűrűn, mint a magyar, illetve román érdekvédelem oly fontos bizonyítékára. Szükség is volt a kölcsönös igazolásra, mert a Fidesz-kormány fellépése óta a román-magyar kapcsolatok folyamatosan sorvadtak, nem nagyon maradt más, csak a kertek alatt szervezett tusnádi találkozó.
Mára azonban megváltozott a magyar diplomácia fekvése Romániában. A közös táborozásoknak is vége szakadt, Traian Basescu utolsó államfői mandátuma jövőre lejár, a barátságok és az együttműködések új korszaka köszöntött be, és ezt az Orbán-kormány és Traian Basescu is felismerte idejekorán. Beköszöntött tehát a kölcsönös baráti ökölrázások kora. Nem hirtelen, hanem hónapok kemény munkája nyomán.
Lévén a magyar diplomácia Orbán Viktor és Tőkés László tavalyi hűségnyilatkozata után valóban intenzív lófrálásba fogott. Semjén Zsolt szó szerint belovagolt Kézdivásárhelyre (ez a gesztus a Horthy-korszak kultuszát intenzíven ápoló román politikát mély bizalommal és hálával töltötte el). Németh Zsolt tavasszal a román védelmi miniszternek intett be székelyzászló-ügyben, szimbolikus agresszióval vádolván a román hatóságokat, s megüzenvén a zászlóháborút. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a félreértések elkerülése végett pedig közölte, hogy a magyar kormány - ha az erdélyi magyarok úgy döntenek - kéri a "Székelyföld megalakítását" és támogatja az etnikai alapú autonómia létrejöttét. A magyar nagykövetet partnerei visszakézből kiutasítással fenyegették meg. Ám ő maradt, s maradt az új román-magyar harcmodor is.
Németh Zsolt kedves zászlómozgalmára válaszul elindult a román zászlóprogram; Erdélyszerte évtizedek (legalábbis a Funar-korszak) óta nem látott számban és méretben jelentek meg az óriás román trikolórok, sűrűsödtek az utcai konfliktusok, iskolai csetepaték: megint a félelem meg a gyanakvás lett az úr. Kiteljesedett a szimbolikus verseny, a kiszorítósdi.
És akkor az idén, csapatai élén Orbán Viktor megint bevonult politikai magánbirtokára, Tusnádra. Basescut nem várták, nem ment, mindenki tudta a helyét. Tőkés "védhatalmi státuszt" kérhetett Magyarországtól az erdélyi magyaroknak, Basescu bejelenthette, hogy a moldáviai románoknak csak kérni kell az egyesülést és megkapják. A háborús retorika vidáman harsog, mindenki tudja, hogy ki a határ túlsó oldalán a rossz fiú (mikor melyik határ, mikor ki a rosszfiú), ki kit kitől véd meg. Ha nem lenne ez a szereposztás, mindenki borzasztó nagy bajban lenne. Orbán Viktornak például számot kéne adnia arról, hogy miért van egyre kevesebb eszköze a magyar érdekképviseletre azzal együtt, hogy kormánya gyakorlatilag kiköltözött Romániába, s a magyar állampolgárságot is kiterjesztették oda, s jövőre már a kampány kihelyezése sem fog váratlannak vagy ésszerűtlennek tűnni. Traian Basescu pedig mehetne nyugdíjba, mint leköszönő államfő a mögötte épp széteső pártjával, ha nem jutna újra szóhoz, mint újsütetű nemzetvédő. Még új párt, új politikai megbízás is lehet ebből a magyarok által is bőszen támogatott konfliktusból.
Orbán és Basescu a kelet-közép-európai ring pankrátoraiként kapaszkodnak egymásba, az egymásnak kiosztott pofonokból élnek. Bátran osztják, nem nekik fáj, hanem azoknak, akik az erdélyi kertek alatt élnek, a méretes ilyen-olyan zászlók árnyékában, az utcanévbotrányok, iskolai pofozkodások közt. Ott, ahol Orbán és Basescu juszt sem találkoznak.
