A szerk.

Pofonfesztivál zászlódíszben

A szerk.

Orbán Viktor és Tőkés László ismételten kiállt Traian Basescu mellett. Ezt az MTI közölte, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkárra, valamint Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtóstábvezetőre (sic!) hivatkozva. Igaz, nem most jelent meg a közlemény, hanem tavaly. Fontos megszólalás volt, hiszen elég sok múlott azon, hogy az erdélyi magyarok szavaznak-e vagy sem a román államfő leváltásáról szóló népszavazáson.

Traian Basescu most válaszolt érdemben Orbán Viktor és Tőkés László kitartó barátságára. A román államfő szerint a magyar politikai elit túllépte erdélyi szerepléseivel az "illendőség határát", és megígérte, hogy Románia véget vet minden ilyen Magyarországról induló "lófrálásnak".

Úgy tűnhet, hogy Traian Basescu cudar, hálátlan bajtárs, miután a magyar kormány olyan határozottan kampányolt neki a tavalyi, leváltását célzó romániai népszavazáson. Akkor sem a román államfőnek, sem a magyar miniszterelnöknek nem fájt a határon átnyúló kampány, inkább természetesnek vették, mint remek kapcsolatuk elidegeníthetetlen részét, és hivatkoztak is rá sűrűn, mint a magyar, illetve román érdekvédelem oly fontos bizonyítékára. Szükség is volt a kölcsönös igazolásra, mert a Fidesz-kormány fellépése óta a román-magyar kapcsolatok folyamatosan sorvadtak, nem nagyon maradt más, csak a kertek alatt szervezett tusnádi találkozó.

Mára azonban megváltozott a magyar diplomácia fekvése Romániában. A közös táborozásoknak is vége szakadt, Traian Basescu utolsó államfői mandátuma jövőre lejár, a barátságok és az együttműködések új korszaka köszöntött be, és ezt az Orbán-kormány és Traian Basescu is felismerte idejekorán. Beköszöntött tehát a kölcsönös baráti ökölrázások kora. Nem hirtelen, hanem hónapok kemény munkája nyomán.

Lévén a magyar diplomácia Orbán Viktor és Tőkés László tavalyi hűségnyilatkozata után valóban intenzív lófrálásba fogott. Semjén Zsolt szó szerint belovagolt Kézdivásárhelyre (ez a gesztus a Horthy-korszak kultuszát intenzíven ápoló román politikát mély bizalommal és hálával töltötte el). Németh Zsolt tavasszal a román védelmi miniszternek intett be székelyzászló-ügyben, szimbolikus agresszióval vádolván a román hatóságokat, s megüzenvén a zászlóháborút. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a félreértések elkerülése végett pedig közölte, hogy a magyar kormány - ha az erdélyi magyarok úgy döntenek - kéri a "Székelyföld megalakítását" és támogatja az etnikai alapú autonómia létrejöttét. A magyar nagykövetet partnerei visszakézből kiutasítással fenyegették meg. Ám ő maradt, s maradt az új román-magyar harcmodor is.

Németh Zsolt kedves zászlómozgalmára válaszul elindult a román zászlóprogram; Erdélyszerte évtizedek (legalábbis a Funar-korszak) óta nem látott számban és méretben jelentek meg az óriás román trikolórok, sűrűsödtek az utcai konfliktusok, iskolai csetepaték: megint a félelem meg a gyanakvás lett az úr. Kiteljesedett a szimbolikus verseny, a kiszorítósdi.

És akkor az idén, csapatai élén Orbán Viktor megint bevonult politikai magánbirtokára, Tusnádra. Basescut nem várták, nem ment, mindenki tudta a helyét. Tőkés "védhatalmi státuszt" kérhetett Magyarországtól az erdélyi magyaroknak, Basescu bejelenthette, hogy a moldáviai románoknak csak kérni kell az egyesülést és megkapják. A háborús retorika vidáman harsog, mindenki tudja, hogy ki a határ túlsó oldalán a rossz fiú (mikor melyik határ, mikor ki a rosszfiú), ki kit kitől véd meg. Ha nem lenne ez a szereposztás, mindenki borzasztó nagy bajban lenne. Orbán Viktornak például számot kéne adnia arról, hogy miért van egyre kevesebb eszköze a magyar érdekképviseletre azzal együtt, hogy kormánya gyakorlatilag kiköltözött Romániába, s a magyar állampolgárságot is kiterjesztették oda, s jövőre már a kampány kihelyezése sem fog váratlannak vagy ésszerűtlennek tűnni. Traian Basescu pedig mehetne nyugdíjba, mint leköszönő államfő a mögötte épp széteső pártjával, ha nem jutna újra szóhoz, mint újsütetű nemzetvédő. Még új párt, új politikai megbízás is lehet ebből a magyarok által is bőszen támogatott konfliktusból.

Orbán és Basescu a kelet-közép-európai ring pankrátoraiként kapaszkodnak egymásba, az egymásnak kiosztott pofonokból élnek. Bátran osztják, nem nekik fáj, hanem azoknak, akik az erdélyi kertek alatt élnek, a méretes ilyen-olyan zászlók árnyékában, az utcanévbotrányok, iskolai pofozkodások közt. Ott, ahol Orbán és Basescu juszt sem találkoznak.

Neked ajánljuk