A szerk.

Tiszta jobb kéz

A szerk.

Az egy érdekes jelenet lesz a közismert futballcsapat páholyában az őszi szezon valamely vérre menő rangadóján, amikor a miniszterelnök azt mondja majd a jeles bankvezetőnek, barátilag csevegve, hogy hát, mit szólsz kérlek alássan, ehhez a Jánoshoz, pfü (szotyola kiköp), még hogy te, kérlek szépen, uzsorás, pfü, de hát én se bírok vele, ne is mondd, pfü, nekem a legkínosabb az egész.

Közben a héjat, mintegy véletlenül, a bankvezér zakójának a hajtókájára köpködi, majd sűrű bocsánatkérések közepette lesöpri róla, egy kicsit az indokoltnál erőteljesebb mozdulatokkal.

Ja, álmunkban mi is miniszterelnökök voltunk, kettő egyszerre, és egymással játszottunk. Hogy ugyanis Lázár János saját borostájára szórakozik Csányi Sándorral, az teljességgel elképzelhetetlen, és nem is akarja senki elképzelni, kicsit sok ahhoz az OTP és Csányi piszkálása. Azt meg egyenesen a miniszterelnök mondotta, hogy a Kúria az egyik devizahiteles-perben a bankok pártjára állt, és ez felháborító - és az a per, ne tévedjünk, az OTP ellen folyt. Lázár csak erre tett rá egy lapáttal, amikor a devizahitelesek fő átverőjeként és bajaik okozójaként Csányit jelölte meg. De Lázár János ebben a megjósolhatatlan kimenetelű és ismeretlen keletkezéstörténetű mérkőzésben sokat nem nyerhet. Nem is az, hogy mi lesz, ha elítéli Csányi leuzsorásozása miatt a bíróság - de ez egy szar meló, ha megnyerik, Orbán nyeri meg, elbukni viszont Lázár fogja, hát, belegondolni is rossz. Büntetés így is, úgy is. Lázár János kicsit túl hangosan és túl korán álmodozott, álmodozgatott arról, hogy talán nincs is teljesen kizárva, hogy egyszer, valaha, nagyon soká, majd ő is lehet talán, egy ici-picit, egy hangyafasznyit miniszterelnök. Van ugyanis a miniszter- illetőleg államelnököknek egy fajtája, amelyik hajlik a szolipszizmusra, és nem szeret arra gondolni, hogy utána is lesz valaki miniszterelnök, mert ez a gondolat nagyon emlékezteti a mulandóságra, és az ilyen elnök időnként felkiált, hogy hé, még élek, vagy felavatja a saját múzeumát, mint Franjo Tudjman tette a Tudjman Emlékházzal 1999-ben, de mindenképpen nagyon ideges lesz arra, akiről az jut eszébe, hogy. Kérdezzék Navracsicsot!

Lázár Jánosnak mindazonáltal nem ez az egyetlen fontos, ám nem leányálom kormányzati melója, Brüsszellel is ő tárgyal hónapok óta azért, hogy az unió ne függessze fel bizonyos támogatások folyósítását. Ezek összegét maga Lázár a minap 600 milliárd forintra becsülte, de gyanítjuk, lesz az több is, és azt is gyanítjuk, hogy nemcsak még ki nem írt pályázati összegeket tartalmaz, de olyanokat is, amelyeket azóta már el is költöttek ebben az országban. Brüsszel bizonyos szabálytalanságokat, eljárási gaffe-okat hány a magyar kormány szemére. Lázár ezek közül csak azt a kifogást említette, hogy a pályázatokon nyertes cégek mérnökeinek kötelező a magyar mérnökkamarai tagság - de gyanítjuk, lesz ott még egyéb gond is. Odáig nem mennénk, hogy azt feltételezzük, Brüsszelben politikai döntés született a fagyasztásról. (Más kérdés, hogy annak is meglenne a maga racionalitása, ha az unió nem járulna hozzá Orbán hatalmának konszolidációjához. Az unió filozófiájának egyik sarokköve mégiscsak a szabad verseny lenne, meg az állami források átláthatósága, részrehajlásmentes és hatékony felhasználásuk, és ezekkel nehezen fér össze a rezsim immár szemérmetlen nyíltsággal hirdetett ideológiája, melynek tengelyében a közbeszerzések univerzumát átható világszellemként a Közgép zakatol szünet nélkül. Arról pedig, hogy az Orbán-rendszer hogyan használja fel ügyesen az uniós támogatásokat saját hatalmának bebetonozására, pár oldallal odébb olvashatnak egy hátborzongató esettanulmányt Tállai András birtokáról, a festői Mezőkövesdről.) De könnyen meglehet, hogy a brüsszeli kifogások, ha mégoly papírízűek és procedurálisak is, mégiscsak az uniós források allokációjának legkényesebb mozzanatát érintik; vagyis kimondva, kimondatlanul a korrupciós veszélyforrásokat piszkálgatják. Lázár a miniszterelnök személyes meghoszszabbításaként most személyesen lesz felelős e pénzek felszabadításáért; neki kellene meggyőznie Brüsszelt arról, hogy itt nem lopnak. Hovatovább ha és amennyiben, netán és véletlenül itt loptak volna, ő fog ennek véget vetni. ' fogja méretre vágni és megfékezni az uniós forrásokból szomját nagy slukkokkal oltó S. Lajost. ', Lázár - a trafiktörvény és számos más, a Fidesz gazdasági hátterének közvetlen érdekeit szolgáló törvényhozási driblizés ügygazdája. Aha.

Különben nem lesz pénz.

Akkor tényleg inkább jöjjön Csányi - akár puszta kézzel is!

(Egyébként Franjo Tudjman államelnöki megbízatása pár hónappal saját múzeumának felavatása után megszűnt, az államalapító sajnálatos elhalálozása okán.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.