A szerk.

A szükséges mértékű együttműködésről

A szerk.

A Magyar Országgyűlés a nagy kapkodásban elfelejtett érvényt szerezni az Alkotmánybíróság (AB) hónapokkal ezelőtti döntésének, és nem állította vissza Iványi Gábor Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségének (MET) - és a többi érintett gyülekezetnek - jogtalanul elvett egyházi jogállását. Iványiék, ezért vagy másért, nem is kaptak a Nemzeti Adó és Vámhivataltól (NAV) technikai számot, amelyre az egyszázalékos személyi jövedelemadó-felajánlások fogadásához lenne szükség.

Így csak a régi technikai számukat tudták megadni azoknak, akik a MET-et kívánták támogatni - akikkel aztán pedig a NAV kénytelen volt közölni, hogy felajánlásuk érvénytelen, mert a közösség "nem beazonosítható".

A 2010 májusa óta született törvények lényege, hogy ne szabályozzanak, mert a szabályok, még ha a parlamenti kétharmad is találja ki azokat pillanatnyi érdekei, rokon- és ellenszenvei függvényében, mégiscsak megkötik valamelyest a kreatív önkény kezét. E metódus egyik legszebb terméke az ún. egyházszabályozás. Így került bele az AB annyi terméketlen jogászkodása után az alaptörvénybe, hogy csak abból a közösségből lehet bevett egyház, amelyet a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) együttműködésre alkalmasnak ítél. A taglétszám, az időkorlát és minden más objektív kritérium fölösleges, az ezek fontosságát hangsúlyozó érvek nem többek puszta szócséplésnél. Aki együttműködik a NER-rel, az részesül pluszjogosultságokban, más meg nem. Ha tehát az AB döntése elvileg visszaállította volna is valamely nem NER-kompatibilis egyház jogtalanul elvett státuszát, akkor a NAV majd "valahogy" nem fogja tudni beazonosítani, és így, fájdalom, nem juthat hozzá az önök által felajánlott egy százalékokhoz, amelyekre az adott egyháznak szüksége volna mondjuk a szociális intézményei fenntartásához. Bár elvileg járna nekik is a technikai szám, a gyakorlatban valahogy mégsem jutott. A NAV bölcsen felismerte, hogy Iványi Gábornak már évtizedek óta nincs semmi érzéke az önkényeskedő politikai hatalommal való együttműködésre. Világos, az ilyen embereket nem érdemes támogatni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.