A szerk.

A tapson túl: lehetnek-e még méltányolható igényeik a frontharcosoknak?

A szerk.

Szép gesztussal kedveskedik országunk lakosságának érző szívű hányada az egészségügyi dolgozóknak, akik, hogy a legfelsőbb fórumról promotált katonai nyelvezettel éljünk, a frontvonalban harcolnak az elpusztításunkra felsorakozott, láthatatlan, aljas gyilkosokkal.

Ugyanakkor óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy az este nyolc órakor felhangzó erkélytaps mellett és azon túlmenően lehetnek-e még méltányolható igényeik a frontharcosoknak, illetőleg ezek kielégítésében milyen szerepet játszhatnak az empatikusan zajgó tömegek.

Lehet, hogy földhözragadt a gondolkodásunk, de legelsőnek az jutott az eszünkbe, amit karácsonyi ajándéknak is a legszebbnek tartunk. A készpénz.

Vajon mi játszódik le most a koronavírus áldozataival hivatásszerűen és kötelezően érintkező, vagy akár csak a munkahelyükön – tetszőleges ellátóintézményben – fokozott fertőzésveszélynek kitett házi- és osztályos orvosok, nővérek, idősgondozók, szülésznők, aneszteziológusok, betegszállítók, kórháztakarítók, szociális munkások, portások fejében?

Erre a kérdésre persze nem tudunk kimerítően felelni, de bizonyára sokan, nagyon sokan vannak közülük, akikben erős elhivatottság, empátia, részvét és segíteni akarás munkál. De az is biztos, hogy amikor a gyógyító hivatást vagy a kórházi állást – valamelyiket a fent soroltak és nem soroltak közül – választották, nem gondoltak arra, hogy pusztán a munkájuk gyakorlása fokozott életveszélynek teszi majd ki őket. És az önfeláldozás nincs is benne munkaszerződésüknek a munkaköri leírást tartalmazó részében.

Nem kamikazénak álltak;

de még csak nem is hivatásos katonának. Igen, arra szerződtek, hogy megöljék a betegséget, és megvédjék a beteget – de nem a saját életük árán. Pláne nem a családjuk élete árán. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a mi nevünkben és felhatalmazásunkkal fellépő kormány az eddig eltelt időszakban sokuk számára a legelemibb személyvédelmi feltételeket sem biztosította, megfelelő maszkokkal, védőruházattal el nem látta őket, és abban sem jeleskedett, hogy jól irányzott, gyakori szűrésekkel kiemelje közülük a fertőzötteket.

Ha valamelyikük mindezek után a kijáratot keresné, és menekülni akarna a munkájától, aligha szólhatnánk egy rossz szót, erkölcsi természetű szemrehányásokat nem tehetnénk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy közülük sokaknak, különösen az egészségügyi hierarchia alsóbb fertályain elhelyezkedőknek nincs más választásuk, mint tovább dolgozni.

Bár fizetésük még békeidőben is siralmasan alacsonynak minősíthető – mondjuk azt, hogy kétszáztizen-párezer forint körüli nettóért gürcöltek eddig, s most ebbe kell, hogy beleférjen a rizikó is, amit a ragály és annak a foglalkozási körükben az átlagosnál magasabb mortalitása jelent –, ennek az elveszítését sem engedheti meg a családi büdzsé.

Amikor a mentősök újrahasznosítják a védőfelszerelést - eü-dolgozók a járványhelyzetről

Hivatalos információk szerint volt, van és lesz elég védőfelszerelés, az általunk megkérdezettek azt mondják, kaptak, de nem eleget. Müller Cecília szerint valószínűleg nem ússzuk meg a tömeges megbetegedéseket, Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy tízszeres terhelés várható az egészségügyben a békeidőhöz képest. Egészségügyi dolgozókat kérdeztünk arról, ők miként látják „belülről" a hazai koronavírus helyzetet.

Ez tarthatatlan, megengedhetetlen, felháborító állapot. A járvány sújtotta intézményekben foglalkoztatott egészségügyi dolgozóknak azonnali és nagyarányú bérpótlék jár; valamint az elképzelhető legnagyobb biztonság és védettség a betegséggel szemben. Ha mégis megfertőződnek, soron kívüli orvosi ellátás, valamint lehetőség a valódi elszigeteltséget adó, tehát nem feltétlenül otthoni karanténra. Kompenzációt kell kapnia a megbetegedő családtagnak is. A taps pedig ebben kell, hogy támogassa őket.

(Nyitókép: Ápoló gumikesztyűben simogatja egy beteg kezét a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályon a fővárosi Szent János Kórházban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Neked ajánljuk