A szerk.

A tapson túl: lehetnek-e még méltányolható igényeik a frontharcosoknak?

A szerk.

Szép gesztussal kedveskedik országunk lakosságának érző szívű hányada az egészségügyi dolgozóknak, akik, hogy a legfelsőbb fórumról promotált katonai nyelvezettel éljünk, a frontvonalban harcolnak az elpusztításunkra felsorakozott, láthatatlan, aljas gyilkosokkal.

Ugyanakkor óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy az este nyolc órakor felhangzó erkélytaps mellett és azon túlmenően lehetnek-e még méltányolható igényeik a frontharcosoknak, illetőleg ezek kielégítésében milyen szerepet játszhatnak az empatikusan zajgó tömegek.

Lehet, hogy földhözragadt a gondolkodásunk, de legelsőnek az jutott az eszünkbe, amit karácsonyi ajándéknak is a legszebbnek tartunk. A készpénz.

Vajon mi játszódik le most a koronavírus áldozataival hivatásszerűen és kötelezően érintkező, vagy akár csak a munkahelyükön – tetszőleges ellátóintézményben – fokozott fertőzésveszélynek kitett házi- és osztályos orvosok, nővérek, idősgondozók, szülésznők, aneszteziológusok, betegszállítók, kórháztakarítók, szociális munkások, portások fejében?

Erre a kérdésre persze nem tudunk kimerítően felelni, de bizonyára sokan, nagyon sokan vannak közülük, akikben erős elhivatottság, empátia, részvét és segíteni akarás munkál. De az is biztos, hogy amikor a gyógyító hivatást vagy a kórházi állást – valamelyiket a fent soroltak és nem soroltak közül – választották, nem gondoltak arra, hogy pusztán a munkájuk gyakorlása fokozott életveszélynek teszi majd ki őket. És az önfeláldozás nincs is benne munkaszerződésüknek a munkaköri leírást tartalmazó részében.

Nem kamikazénak álltak;

de még csak nem is hivatásos katonának. Igen, arra szerződtek, hogy megöljék a betegséget, és megvédjék a beteget – de nem a saját életük árán. Pláne nem a családjuk élete árán. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a mi nevünkben és felhatalmazásunkkal fellépő kormány az eddig eltelt időszakban sokuk számára a legelemibb személyvédelmi feltételeket sem biztosította, megfelelő maszkokkal, védőruházattal el nem látta őket, és abban sem jeleskedett, hogy jól irányzott, gyakori szűrésekkel kiemelje közülük a fertőzötteket.

Ha valamelyikük mindezek után a kijáratot keresné, és menekülni akarna a munkájától, aligha szólhatnánk egy rossz szót, erkölcsi természetű szemrehányásokat nem tehetnénk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy közülük sokaknak, különösen az egészségügyi hierarchia alsóbb fertályain elhelyezkedőknek nincs más választásuk, mint tovább dolgozni.

Bár fizetésük még békeidőben is siralmasan alacsonynak minősíthető – mondjuk azt, hogy kétszáztizen-párezer forint körüli nettóért gürcöltek eddig, s most ebbe kell, hogy beleférjen a rizikó is, amit a ragály és annak a foglalkozási körükben az átlagosnál magasabb mortalitása jelent –, ennek az elveszítését sem engedheti meg a családi büdzsé.

Amikor a mentősök újrahasznosítják a védőfelszerelést - eü-dolgozók a járványhelyzetről

Hivatalos információk szerint volt, van és lesz elég védőfelszerelés, az általunk megkérdezettek azt mondják, kaptak, de nem eleget. Müller Cecília szerint valószínűleg nem ússzuk meg a tömeges megbetegedéseket, Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy tízszeres terhelés várható az egészségügyben a békeidőhöz képest. Egészségügyi dolgozókat kérdeztünk arról, ők miként látják „belülről" a hazai koronavírus helyzetet.

Ez tarthatatlan, megengedhetetlen, felháborító állapot. A járvány sújtotta intézményekben foglalkoztatott egészségügyi dolgozóknak azonnali és nagyarányú bérpótlék jár; valamint az elképzelhető legnagyobb biztonság és védettség a betegséggel szemben. Ha mégis megfertőződnek, soron kívüli orvosi ellátás, valamint lehetőség a valódi elszigeteltséget adó, tehát nem feltétlenül otthoni karanténra. Kompenzációt kell kapnia a megbetegedő családtagnak is. A taps pedig ebben kell, hogy támogassa őket.

(Nyitókép: Ápoló gumikesztyűben simogatja egy beteg kezét a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályon a fővárosi Szent János Kórházban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.