A szerk.

Államtitkár úr kakaskodik

A szerk.

Azt éppenséggel nem lehet állítani, hogy a rendszerváltozás óta eltelt időszakban a honi nagypolitika képviselői restek lettek volna kipróbálni magukat a burleszk műfajában, de minden hasonló nekiveselkedés közül ez a keddi sikerült talán a legjobban.

Pécsett, a Szikla utcai Befogadó Gyermekotthon előtti havon tényleg minden összejött, talán csak a hó maradt allegorikus. Volt művészettörténeti megalapozottság, innováció és átélt alakítás is bőven. Színes volt, szagos és szomorú, sírtunk és kacagtunk.

A szereplők: Államtitkár 1., a Buta Auguszt, talpig férfi, kocsmai hőzöngő, akinek még a szája is férfiasan büdös (Magyar Péter lelkes hobbi dentálhigiénés aktivista és európai parlamenti képviselő ez irányú állásfoglalását lapzártánkig sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta senki). „Reszketsz, kicsi? Ne reszkessél, kicsi! Te hazug disznó!”, satöbbi.

Államtitkár 2., a higgadt érvelő, a megfontolt és józan (Magyar Péter hobbialkohológus Államtitkár 1. ittasságára vonatkozó állásfoglalását lapzártánkig sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta senki). Azt mondja rezervált hangon Államtitkár 2., hogy „Miskolcon is beengedtük, aztán csak a baj lett belőle. Tessék szíves feltenni a kérdéseit írásban” és más hasonlók (az idézetek nem szó szerintiek, de tartalmilag stimmelnek).

A Fehér Bohóc szerepében a fent már idézett hobbitudós és EP-képviselő, Orbán Viktor rendszerének pillanatnyilag legígéretesebb kihívója lépett fel. Néha (verbálisan) seggbe rúgta szegény Buta Augusztot, ahogy kettejüknek az már a commedia dell’arte óta kötelező.

További szereplők:

Alabárdos 1., népfi, a béke barátja. „Ne tessenek már annyit veszekedni. Üljenek le inkább egy kávéra. Én csak épp erre jártam.”

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.