A szerk.

Az alagútban

  • A szerk.
  • 2017.01.08 12:12

A szerk.

Megint nem lesz felújítva a hármas metró, vagy legalábbis nem egyhamar.

Sokáig úgy volt, hogy idén novemberben már újítják is, de novemberben nem újítottak lófaszt se, viszont a főváros vezetése visszavonta azt a tendert, amin a felújító céget ki kellett volna választani, úgyhogy most az A/1-es mezőn vagyunk me­gint, körülbelül két és fél év kenkődés után, de lehet, hogy inkább ötöt kéne mondani. (Azt, hogy a hármas metrót mihamarabb fel kell újítani, legkésőbb 2011-től tudjuk, a főváros pedig először 2014-ben veselkedett neki a dolognak.) Tulajdonképpen nem lenne bonyolult, még akkor sem, ha a metrófelújítás, ha lesz, tényleg nagy szívás lesz: a viszonylat reggelenként több tízezer embert mozgat, ennyit pótlóbuszok nem tudnak a felszínen behordani Kőbányáról a központba akkor sem, ha egymásba érnek az Üllőin, és minden keresztirányú forgalmat a minimálisra csökkentenek. De akkor is lehetne ezt ügyesen, a károkat minimalizálva lebonyolítani, hovatovább erre tartanánk bizonyos hivatalokat, személyeket, intézményeket. Választott képviselőinket. Mindössze két dolgot kéne nagyjából zökkenőmentesen levezényelni: az egyik a pótlóbuszok üzembe állítása (ezekből a városháza szerint 150 darab lenne a nem túl sok és a nem túl kevés), a másik meg maga a felújítás. Tender, a közbeszerzés műszaki tartalmának kiagyalása, a finanszírozás kitalálása, pályáztatás, elbírálás, engedélyek, kivitelezés, műszaki átvétel, öreganyánk térde kalácsa – még kis-, de akár közepes mértékű lopással kalkulálva sem nagy ügy. Az egész beruházás, sokat mondunk, ha többe fájna 200–300 milliárdnál (a lopási együtthatótól függően). Még akkor sem megoldhatatlan feladat ez, ha először arról kéne dönteni, hogy valójában ki fizesse ezt az egészet – a főváros, az unió vagy a kormány, illetőleg ezek mely kombinációja, milyen arányban és milyen feltételekkel. Ez persze sosem könnyű kérdés, de – gondolnánk – sokat segíthetne az ügyintézésben, hogy a (hivatalosan legalábbis) játszó személyek, a főpolgi, a közgyűlési többség és a kormány egy­azon párt tagjai vagy támogatottjai. (Ráadásul mindegyikük munkaköri leírásszerűen együtt rezeg a népakarattal, és ez a rezgés automatikusan szinkronba kellene, hogy hozza őket.)

Annak a krónikája, hogy ez hányszor és hogyan nem sikerült, illetve hányszor és hogyan sikerült az ellenkezőjét összehozni az elmúlt bő két évben, evidensen meghaladja jelen rövid hozzászólásunk kereteit. A buszbeszerzés most épp meg van bukva: a főváros vezetése inkább vette, mint bérelte volna a buszt, mert az (állítólag) olcsóbb, de erre a kormány nem adott (volna) pénzt, mert a bérléssel magyar gyártót lehetett volna kedvezményezni, még ha netán többe került volna is. Aztán kiderült, hogy nem lehet bérelni, mert nincs mit (az állítólagos magyar gyártó még nem kezdett el gyártani), így most épp senki nem tudja, hogy innen merre van az arra. De mindegy is, mert időnk, mint a pelyva: a főváros ugyanis a múlt héten visszavonta a felújításra kiírt önpályázatát, mégpedig azért, mert – Főpolgármester Úr szíves sajtótájékoztatása szerint – a három beérkezett ajánlat egységesen és jóval (30 százalékkal) drágább volt a kalkulált 137,5 milliárd forintnál. Főpolgármester Úr azt is sejtette, hogy 10-15 százalék pluszt még megértene, de harmincat…? Ami tulajdonképpen egyfajta beismerése is lehetne annak, hogy mennyi lop… pardon, túlszámlázás marad még az illendőség határain belül, és mennyi a már sok – s ez minden más országban elképesztő lenne, de ma minálunk csak egyfajta józan realizmusról árulkodik, amin nem lepődik meg senki, hisz közös, nyílt titkunk ez nekünk, magyaroknak. Az sem világos, hogy ha az Európai Unió finanszírozná a 137,5 milliárd 60, esetleg 85 százalékát, akkor a hiányzó összeget (mennyit?) odaad­ná-e a kormány és kinek. Mint ahogy az sem egyértelmű, hogy a „főváros” valójában kit takar: Tarlóst nemegyszer a közgyűlésben helyet foglaló fideszes szövetségesei vezették neki a falnak.

Attól a gyanútól mindenesetre elég nehéz megszabadulni, hogy a „döntési folyamat” bizonyos zökkenőit valójában a felújítás kínálta pompás üzleti lehetőség körüli magánérdek-torlódások okozzák, mely magánérdekek rendre megtalálják a maguk politikai patrónusát. (Ennél finomabban nem tudjuk megfogalmazni azt, hogy még nincs eldöntve, ki és mennyit lophasson.) Ezen döccenőknek pedig pusztán szórakoztató színházi reprezentációi a Tarlós és Lázár főminiszter közti szópárbajok, melyek közben és után a főpolgármester makacsul igyekszik elhitetni velünk, sőt, talán magával is, hogy neki csak ezzel a mitugrásszal van baja, dehogy a miniszterelnökkel. Hisz ő ott sincs! Hát persze, hogy nincs ott.

Míg Orbán elégedetten legelteti a szemét rajtuk, így játszadoznak tehát – és nem csak egymással, nem csak a közpénzzel, intézményekkel, szabályokkal, a budapesti közlekedéssel, a budapestiekkel. És nyilván nehéz bármit leírni erről, hisz bármennyit is hallunk megsüllyedt pályákról, ázó födémekről, a könnyen lángra kapó, vastag olajsárról, csak nehéz elhinni, hogy valakik úgy szabotálják a metrófelújítást, hogy tudják: közvetlen, mindennapos balesetveszély fenyeget. Talán úgy gondolják, tökmindegy, Budapesten úgyis buknak. Talán nem is értik a kockázatot, fel sem fogják a felelőtlenségüket, annyira belefeledkeztek a játékaikba. Hisz így megy itt minden, nem? Vagy csak a metrófelújítás Fortinbras királyfijára várunk.

De ha, ne adj’ isten, nem csak füstölni fog egyszer a hármas metró?

Neked ajánljuk