(Hogy a tanács helyesen járt-e el, amikor e bizonyítékokat, a nyomozás hiányosságait bepótolva mintegy érvényesítette, vagy hogy a vád ezek nélkül is megállt volna-e, a fellebbviteli eljárások során derülhet ki.) Vegyük még ehhez a bizonyosságot arról, hogy a titkosszolgálatok és a rendőrség a bűncselekmény-sorozat felderítésekor végzetes mulasztásokat követtek el, és a kétséget, hogy ezt nem a nemtörődömség vagy a hozzá nem értés okozta, hanem a szándékos félrenézés, hovatovább a passzív támogatás. Vegyük ehhez hozzá azt is, hogy az ítélet után is velünk maradt a gyanú: a négy elkövető nem a saját szakállára és kezdeményezésére ölt, voltak felső kapcsolataik. Mindez már önmagában elegendő lenne a keserű szájízhez és a katarzis elmaradásához.
De képzeljük el azt, hogy a bíróság - például bizonyítottság hiányában - felmenti a vádlottakat. Nincs az a polgára a hazának, aki ne úgy értelmezte volna ezt, hogy Magyarországon büntetlenül lehet cigányt ölni. Képzeljük el ennek minden politikai és társadalmi következményét: a paramilitáris, "civil" erőszak-szerveződések elburjánzását, meg annak a vélekedésnek az átszivárgását a bevett, megszokott dolgok térfelére, hogy a gyerekgyilkosság, ha az áldozat a megvetett és gyűlölt kisebbséghez tartozik, tulajdonképpen elfogadható cselekedet. Képzeljük el azt, hogy a pártok az etnikai alapú gyilkosságok társadalmi elfogadottságának növekedésére miként reagálnak. Azt, hogy a felmentő ítélet miként viszi közelebb ezt az országot ahhoz, ami az elkövetők célja is volt: a polgárháborúhoz. Annak is az aszimmetrikus változatához, amelyben az erőszak, beleértve a gyilkosságokat is, a többségi csoport megszokott bánásmódjává válik a kisebbséggel szemben. A rasszista sajtó szalagcímeit: "Ártatlanok a romagyilkossággal vádolt nemzeti érzelmű fiatalok."
Az, hogy a magyar igazságszolgáltatás gyilkosokat végül is nem hagyott futni, a minimum, ami elvárható. De erről a minimumról talán el lehet indulni. Az egyik áldozat, Kóka Jenő hozzátartozóinak képviselője, Helmeczy László beperli a magyar államot: helyes. Így hátha fény derül arra, hogy mit tehettek volna, de nem tettek meg a hatóságok. Nincs olyan politikai erő az országban, amelyik ezt az ítéletet ne üdvözölte volna. Egyetlen parlamenti párt maradt néma, a Jobbik - akár a vádlottak, akár az ítélet mellett állnak ki, a szavazótáborukat hasítják ketté. A nyilvános szolidaritás a gyilkosokkal elképzelhetetlen: miközben még csak azt sem tudják, hogy azért kéne kiállni az elítéltek mellett, mert ártatlanok, vagy azért, mert nem azok.
De evvel még koránt sincs elintézve semmi: ez lenne, még egyszer, a nulla pont. Magunkat csapnánk be, ha a romagyilkosságokat elszigetelt, a semmiből előbukkanó eseményeknek vélnénk. Magyarország azon európai országok közé tartozik, ahol az az ideológia, amely emberek egy csoportjától a kiirtásuk révén akar megszabadulni, nemcsak létezik, nemcsak kiterjedt szubkulturális hátországgal és hol nyílt, hol rejtett politikai képviselettel bír, de cselekvőképes is. Vannak olyan hívei, akik gyereket képesek ölni, és vannak ebben az országban olyanok, akik ezeket az embereket hősöknek gondolják. Az ítélet - bár a Btk. ilyen tényállást nem ismer - épp ezt, a rasszizmust jelöli meg az elkövetők fő motivációjaként, s innét húz egyenes vonalat a gyilkosságokig. Most csak annyi kéne, hogy ezt megértse és a helyes következtetést vonja le belőle a magyar politika minden szereplője.
