A szerk.

Bajtársak

A szerk.

Színház az egész. Vidnyánszky Attila aligha gondolta komolyan a lemondását, ha pár órával később az általa alapított és elnökölt Magyar Teátrumi Társaság mögé bújva könyörög a miniszternek, hogy maradhasson.

November 10-én baleset miatt félbeszakadt a Rómeó és Júlia előadása. Az intézmény mindössze ennyit közölt elsőre, majd lassan, hála a kíváncsi újságírók munkájának, érkeztek az adalékok: hogy a tragikus eset takarásban, Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval történt, akik vastraverzekből felépített díszlet felső emeletéről zuhantak a színpadi deszkákra, mintegy négy métert, hátrafelé. Horváth a karjában tartotta Szászt, s megszédült a kis erkélyen. Két-három nap is eltelt, míg kiderült, hogy a női főszereplőnek csontjai törtek, köztük a lábszára, az öreg Capuletet alakító művésznek az ujja is megsérült, több műtéten estek át, hónapokig tart a felépülésük. Szorítunk, hogy a baj ne legyen maradandó. Ne legyen.

A színház nem biztonságos munka, mondhatjuk anélkül, hogy a szakma veszélyességét romanticizálnánk. De a fatális előadás rendezője és a színház igazgatója egy és ugyanaz az ember, akinek többször jelezték már, hogy balesetveszélyes a díszlet, mégsem csinált semmit, pedig idő és pénz lett volna rá. Vidnyánszky, aki máskor oly szívesen olvassa rá a színházi szakmára az inkább vélt, mint valós bűneit, először nem nyilatkozott, nem reagált. A társulati ülést is csak a színház művészei­nek kezdeményezésére hívták össze, de az igazgató volt az, aki meghúzta a váratlant – kétnapnyi fáradságos gondolkodás után. Pedig egy normális világban nem kellene meglepődni azon, hogy „elismerve vezérigazgatói felelősségét”, lemond a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról.

Már úgy tűnt, a kárpátaljai származású kultúrmonstrum – aki immár tizenöt éve játssza a maga honfoglalóját a magyar színházi térképen – érdemei szerint belebukik az ügybe, mi pedig fogalmazhatjuk a búcsúzóknak kijáró alapos szakmai portrét. Nem lett volna hízelgő.

Vidnyánszky „méreg az üstben”, ahogy sokan mondják; méreg az üstben, aki másfél-két évtized alatt, a kívülálló sértettségétől hajtva térdre kényszerítette ellenségeinek tételezett szaktársait: létrehozta a maga (illetve a rendszer) párhuzamos intézményeit, élen a Fideszhez hű színigazgatókból alakult Magyar Teátrumi Társasággal, elfoglalta és tökéletesen kiüresítette a POSZT-ot, hódításainak legbecsesebb trófeája pedig nyilvánvalóan a Színház- és Filmművészeti Egyetem lett, amelynek ostromakor egy ideig saját fia nézett vissza rá a védfalak mögül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.