A szerk.

Bajtársak

A szerk.

Színház az egész. Vidnyánszky Attila aligha gondolta komolyan a lemondását, ha pár órával később az általa alapított és elnökölt Magyar Teátrumi Társaság mögé bújva könyörög a miniszternek, hogy maradhasson.

November 10-én baleset miatt félbeszakadt a Rómeó és Júlia előadása. Az intézmény mindössze ennyit közölt elsőre, majd lassan, hála a kíváncsi újságírók munkájának, érkeztek az adalékok: hogy a tragikus eset takarásban, Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval történt, akik vastraverzekből felépített díszlet felső emeletéről zuhantak a színpadi deszkákra, mintegy négy métert, hátrafelé. Horváth a karjában tartotta Szászt, s megszédült a kis erkélyen. Két-három nap is eltelt, míg kiderült, hogy a női főszereplőnek csontjai törtek, köztük a lábszára, az öreg Capuletet alakító művésznek az ujja is megsérült, több műtéten estek át, hónapokig tart a felépülésük. Szorítunk, hogy a baj ne legyen maradandó. Ne legyen.

A színház nem biztonságos munka, mondhatjuk anélkül, hogy a szakma veszélyességét romanticizálnánk. De a fatális előadás rendezője és a színház igazgatója egy és ugyanaz az ember, akinek többször jelezték már, hogy balesetveszélyes a díszlet, mégsem csinált semmit, pedig idő és pénz lett volna rá. Vidnyánszky, aki máskor oly szívesen olvassa rá a színházi szakmára az inkább vélt, mint valós bűneit, először nem nyilatkozott, nem reagált. A társulati ülést is csak a színház művészei­nek kezdeményezésére hívták össze, de az igazgató volt az, aki meghúzta a váratlant – kétnapnyi fáradságos gondolkodás után. Pedig egy normális világban nem kellene meglepődni azon, hogy „elismerve vezérigazgatói felelősségét”, lemond a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról.

Már úgy tűnt, a kárpátaljai származású kultúrmonstrum – aki immár tizenöt éve játssza a maga honfoglalóját a magyar színházi térképen – érdemei szerint belebukik az ügybe, mi pedig fogalmazhatjuk a búcsúzóknak kijáró alapos szakmai portrét. Nem lett volna hízelgő.

Vidnyánszky „méreg az üstben”, ahogy sokan mondják; méreg az üstben, aki másfél-két évtized alatt, a kívülálló sértettségétől hajtva térdre kényszerítette ellenségeinek tételezett szaktársait: létrehozta a maga (illetve a rendszer) párhuzamos intézményeit, élen a Fideszhez hű színigazgatókból alakult Magyar Teátrumi Társasággal, elfoglalta és tökéletesen kiüresítette a POSZT-ot, hódításainak legbecsesebb trófeája pedig nyilvánvalóan a Színház- és Filmművészeti Egyetem lett, amelynek ostromakor egy ideig saját fia nézett vissza rá a védfalak mögül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.