De se a kicsit több hiány, se az év közbeni korrigálás nem egy nagy etvasz. Az Orbán-kormány fegyelmezett költségvetési politikát folytat, hovatovább olyan fegyelmezettet, amilyet talán egyetlen se folytatott a rendszerváltás óta. Abban az országban, ahol pár éve a pénzügyminiszter és a kormányfő azon akadtak össze, hogy melyikük kamuzott be 3 százalékos hiányt a 9 százalékos helyett, ezt lehetetlen nem a javukra írni. És ennek a ténynek azért is van jelentősége, mert Orbán emiatt nem hazudik hundertprozentig akkor, amikor arról beszél, hogy a magyar gazdaság "stabilizálódott"; és többek között ezért sem piszkálgatják őt az unióból. Elvan a gyerek a fridom fájttal meg a sok furcsa szokásával, de pénzt nem kér, fizetni helyette nem kell.
Ennél több jót viszont ha megfeszülünk, se tudunk a 2014-es tervezetről meg arról a világképről elmondani, ami a számokból kirajzolódik. És nem csak azért, mert e képzelt számok némelyike erősen billeg: hogy messzebb ne menjünk, nagy tétekben nem fogadnánk még a 2 százalékos növekedésre sem, és itt akár egy tized százalékos elmaradás is több tízmilliárdos bevételkiesést keletkeztet. Még csak nem is az Orbán személyes fixációjára, a szertelen stadionépítésre kiszórni tervezett vagy 80 milliárd nyomja fel a higanymillimétert. Vagy a Magyar Művészeti Akadémia költségvetésének megduplázása - részben a Nemzeti Kulturális Alap rovására. Ha ezek nem volnának, egészen meg lennénk zavarodva.
Hanem az a 2014-re érvényes adótörvények - a bevételi oldal - pontos ismeretének hiányában is jól látszik, hogy a bankok, a telekom-szektor, a gyógyszergyárak különadóinak folytatása nélkül ez a rendszer nem lenne fenntartható. Ez nem fog tehát változni, és nem fognak változni a vállalkozások adó- és járulékterhei sem: s mert mindez marad, ahogy eddig volt, és már eddig is ez - és az ehhez szükséges politikai és jogi környezet megteremtése - ölte meg a magyar gazdaságot, tovább csúszik minden lefelé. Az állami szolgáltatások dettó. A költségvetés - egyenként eltérő mértékben ugyan, de - nagyjából a tervezett infláció mértékével nyomná meg az egyes állami fenntartású intézmények büdzséjét: mindenki többet kap, mint tavaly, büszkélkedett Varga Mihály. De ez csak addig lesz így, amíg valamely bevétel ki nem esik: már májusban lehet kezdeni zárolni a múzeumok pénzeit. Nem változik sem az egészségügy rendszere, sem a közösségi közlekedésé; a MÁV-ot megint konszolidálják pár tízmilliárddal.
Amikor 2010 tavaszán az unió Orbán értésére adta, hogy a költségvetési hiány nem szállhat el, Orbán a hiányzó pénzt politikai kockázatvállalás nélkül akarta beszedni: azoktól, akiknek nincs szavazati joguk. De legalábbis úgy, hogy a szavazati joggal rendelkezők ne őt hibáztassák - hiszen azért, hogy drágábban telefonálunk vagy veszünk ki pénzt a falból, nehéz nem a bankot vagy a telefontársaságot okolni. A különadók és a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása ideiglenes, csődelhárító intézkedésként lett beharangozva: talán annak is gondolták. Aztán, jobb ötlet híján, úgy maradtunk. Most már fel se tűnik; az abnormális megszokottá vált. Ez a költségvetés ennek a gazdaságpolitikának a folytatása; azé, ami az országot félreállította. A lassú, de biztos lepusztulásé.
