Meg kellett találnia azt a szűk mezsgyét, amin egyensúlyozva kielégíti mind az MSZP(SZDSZ)-kormányzást az Orbán-kormányzással gondolkodás nélkül összemosó antiorbánisták, mind a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP híveinek elvárásait. Úgy kellett beszélnie az ellenzéki összefogás pártérdekeket fölülíró szükségességéről, hogy közben ne sértse meg az ezt másként látó LMP- és MSZP-politikusok érzékenységét. Antiorbánista hallgatóságát úgy kellett kiszolgálnia mondandójával, hogy az Orbán-rezsim éles bírálata ne riassza el az óhajtott szövetségtől az Orbánból kiábrándult, de inkább jobbra hajló szavazókat. Mindezek tetejébe arra is ügyelnie kellett, hogy az egyes csoportoknak ne pont azt mondja, amit hallani akarnak.
Bajnai Gordon és stábja megoldotta a feladatot. Amiben persze nagy szerepe van annak is, hogy az Orbán-rendszerrel szembeni lakossági elégedetlenség, illetve a politikai pártok mind nyilvánvalóbb tehetetlensége az elmúlt két évben rendkívüli mértékben erősítette az egyébként teljesen heterogén kormányellenes tábor összefogás iránti vágyát. Az, aki ennek jegyében lép föl, politikailag nem kockáztat sokat - föltéve persze, hogy értelmes és méltányos ajánlatot tesz a kormányváltásban érdekelt szavazóknak és szervezeteknek.
A Bajnai-féle Haza és Haladás - a Milla és a Szolidaritás akcióképességével és civil hitelével megtámogatva - végső soron ezt az ajánlatot tette meg kedd délután.
A Fidesz elmúlt kétéves hatalmi politizálása abban merült ki, hogy fragmentált ellenzéke állapotát konzerválja, az ellenzéki szavazókat passzivitásba kergesse azzal, hogy kiöli belőlük a változásba vetett hitet. (Ennek lett legfőbb eszköze a választási rendszer fideszes szempontú megváltoztatása.) Orbánék nem kalkuláltak rosszul: hiszen éppen múlt heti szerkesztőségi cikkünkben (Jön vagy megy?) soroltuk, hogy a széles ellenzéki összefogás mennyi mindenen bukhat meg. A Haza és Haladás, a Milla és a Szolidaritás közös föllépése e helyzetre próbált megoldást kínálni.
Október 23-án Bajnai nem miniszterelnök-jelöltnek jelentkezett be, hanem koordinátornak. (Ez az antré habitusának is megfelelőbb, mint ha azonnal vezérként überkedett volna.) A három csoportosulás kedden bejelentett ernyőszervezete, az Együtt 2014 a kormányváltó demokratikus ellenzék fóruma kíván lenni, és Bajnai ennek kiteljesítésében, működtetésében venne részt. (Nota bene: nyilván nem fog kézzel-lábbal tiltakozni, ha az óhajtott szövetség majdan őt kínálja meg a listavezetéssel.) Mindenki csatlakozhat, aki az alapelvekben és a közös célokban - a jogállam visszaállítása, az orbánizmus intézményrendszerének fölszámolása, és mindennek eredményeként egy új köztársaság megteremtése - egyetért. Minden más - az Együtt 2014-ben játszandó szerep, a remélt közös kormányzás programja - további tárgyalások és egyeztetések függvénye.
Ez persze nem sok - mondhatjuk. Ám nem is kevés, ha arra gondolunk, hogy az elmúlt húsz év minden baja alapvetően egyetlen dologra vezethető vissza: a demokratikusan megválasztott pártok elhatalmasodó kompromisszumképtelenségére. Ami tehát a legnagyobb buktatója lehet egy ilyen összefogásnak - tudniillik a benne részt vevők merőben eltérő érdekei és világképük különbözősége -, az idővel akár a jelenlegitől eltérő, más (jobb) minőségű politika kiindulópontja is lehet. A jogállam visszaállítása, az ország gazdaságának rendbetétele és növekedési pályára állítása máshogyan, mint előzetes, széles konszenzuson nyugvó megállapodások révén, egyszerűen elképzelhetetlen. Ezekhez képest gyerekjáték abban dűlőre jutni, hogy az összefogás mondjuk Miskolcon Szolidaritás- vagy szocialista jelöltet indítson-e 2014-ben - ha a kormányellenes erők ezen az alapvizsgán sem jutnának túl, vajon mit művelnének kormányon?
Bajnai visszatérése azon a fölismerésen alapul, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint tragikusan nincs esélye egy kölcsönös előnyökön és az egymás iránti tiszteleten alapuló ellenzéki szövetségnek. Beszéde - amelynek önkritikus volta az MSZP-t ellenszenvvel figyelők, míg a szocialistákat minden hibájukkal együtt is Orbánék fölé helyező distinkciója a szocialista hívek szívét dobogtathatta meg - éppen ezért nem a pártvezetőknek, hanem a pártok szavazóinak szólt: az ő józan eszükre apellálva érvelt az összefogás szükségessége mellett.
A Bajnai-beszéd - amely egyébként a szónok gyakorlatlansága és látható megindultsága ellenére is jó és hatásos beszéd volt - részletei, hogy tehát kinek mekkora gesztust tett vagy nem tett, innen nézve másodlagosak. A kormányváltás - Bajnai megfogalmazásában: a kormány-, rezsim- és korszakváltás - érdekében teendő feladatok racionális számbavétele, az ezek teljesítéséhez szükséges első lépés megtétele az október 23-i rendezvény lényege. Az, hogy Bajnai - valamint a másik két főszereplő, Juhász Péter és Kónya Péter - deklarálta azt a közös célt, amely e rendkívül sokfelől érkezett és sokféle irányultságú szavazóbázist összetarthatja. Bajnai értelmezésében e közös szándékú választói tömeg az új politikai közép, ahol a baloldalinak éppúgy helye van, mint a mérsékelt jobboldalinak, a liberálisnak vagy a zöldpárti polgárnak.
Az MSZP-n és az LMP-n a sor. Egyiküknek sem lesz könnyű megmagyarázni, ha nem venné komolyan a Bajnai-Milla-Szolidaritás trió ajánlattételét.
