A szerk.

A család

A szerk.

Megállíthatatlanul buzog fel kormányunk kebeléből a szeretet, és mint szelíd balatoni hullámok a tihanyi szirtekre, vagy nem, inkább: mint anya rég nem látott gyermekére, úgy omlik rá a magyar kormány a magyar kultúrára, nyaldossa sebeit, becézi, ha búsul, megvédi a bajban.

Kormányunk a magyar kultúránál jobban csak a magyar nyugdíjat, a magyar földet, a magyar családot, és mit is hagytunk ki, ja, igen, a magyar hazát védi, ezért vette saját kezelésbe a nyugdíjakat, ezért adta megbízható barátainak a földeket, és ezért látja el életvezetési tanácsokkal a családokat, s ezért vív szabharcot Brüsszellel. Kormányunk, melyet a továbbiakban nevezzünk Orbán Viktornak, a szeretet önkívületében pelikánként, ennen költségvetéséből tépdesi ki a milliókat a magyar kultúrának, miközben két szárnyát óvón kiterjeszti az IMF keselyűinek árnyékában reszkető magyar föld, magyar család, de mégis elsősorban a magyar nyugdíj fölé.

Markó Ivánban is buzog a szeretet, kiváltképpen Orbán Viktor irányába, és ezt a nemes indulatot a koreográfus nem zárta el lelkének belső zugaiba, hanem bátran vállalta és vállalja ország-világ előtt. És az érzés kölcsönös, a Nemzeti Összeborulás Rendszere senkit nem hagy az út szélén, aki szereti Orbán Viktort, mert Orbán Viktor szívében mindenkinek van hely. Meg a zsebében jutalomcukorka: Markó idén kétszer is kapott, először 25, aztán 130 milliót. De mára beérett ama borongós novemberi napnak a gyümölcse is, amelyen a miniszterelnök, nem tudván már magába fojtani az irodalom iránti rajongását, megragadta Kerényi Imre kezét, és ezt mondta a szemébe, idézzük: "Legyen Nemzeti Könyvtár!" És lett, csupa olyan könyvvel, "amelyeket a kormány ajánl hívei és leendő hívei számára, a békemenet résztvevőinek" - és lett rá évi 300 millió is. De még arra sem sajnálta a pénzt a nemzetközi pénzvilág ellen kivont karddal hadakozó miniszterelnök, hogy a felesége szakácskönyvéhez meleg hangú ajánlót író Szőcs Géza magándíját megfinanszírozza pár millióval - igaz, az első díjazott ezt a remek kitüntetést nem volt hajlandó elfogadni (lásd erről az online felületünkön indított Narancsblog első bejegyzését A zsidók már Janus Pannoniust sem tisztelik címmel).

Tehát még egyszer: miközben a pénzhiányban agonizáló függetleneknek szóló ez évi támogatásról szeptemberben (!) tudott csak dönteni az NKA, és a megítélt támogatásokat máig sem utalta át, sőt egy részét valószínűleg még sokáig nem is fogja. Lévén a kormány most készül zárolni 900 milliót a bőségesnek nem mondható NKA-büdzséből, ezzel veszélyeztetve többek között számos könyvkiadó létét is, szóval mindeközben Orbán százmilliókat dobál szét pártpolitikai propagandára és a csókosok zsebébe. Szőcs Géza regnálása alatt is megírtuk: az államtitkár nem tudja képviselni a rá bízott embereket, vagyis a magyar kultúrát. L. Simon László magabiztos nyilatkozatai ellenére ugyanolyan tehetetlenül nézi, hogy hivatalától és a kormánybarátra tisztogatott, de mégiscsak a szakmaiságot képviselő NKA-tól kibírhatatlan mennyiségben szívják el a pénzt, és hogy ezzel párhuzamosan a kormány - megkerülve saját államtitkárságát - mindenféle pályáztatás és kontroll nélkül osztogat.

Nehéz ennél megalázóbb kormányzati szerepet elképzelni, de hát, aki Orbán államtitkárának áll, ne csodálkozzon, ha úgy jár, mint a kislányok a fehérvári huszárokkal. L. Simonnak mégis muszáj lenne összekapnia magát, mielőtt dalos kedvű főnöke az ő túláradó szeretetében végképp lenullázza a minőségi magyar kultúrát.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.