Orbán Viktor nagyszerű miniszterelnöke hazánknak, karizmatikus vezető, aki csodálatos dolgokat akar, és csodálatra méltó ügyességgel vitelezi őket kifelé. De ez nem jelenti azt, hogy például 15 dekagramm libatöpörtyű ne lenne nálánál sokkal jobb miniszterelnöke hazánknak, amennyiben a miniszterelnöki megfelelést abban mérjük, hogy az illető főtisztviselő nem tesz hidegre évekre előre egy egész országot, nem vágja el lakóit a boldogulás és jobb élet lehetőségeitől, nem veszejti össze polgárait más országok polgáraival, nem teszi ki őket a külvilág egyébként érdemtelen megvetésének, és a többi, és a többi. A 15 dkg libatöpörtyű (de legyen fél oldalszalonna, kis vöröshagymával, netán egy pár 43-as férfikalucsni) a kormányfői székben valószínűleg furcsán hatna, legalábbis az elején, de aztán megszoknák külföldön, belföldön és másutt is, kész megkönnyebbülés lenne, amikor kiderül, hogy egyáltalán nem forgat a fejében különféle nagy horderejű, monumentálisan hangzó, ám jobban megvizsgálva ostoba, káros és görbe dolgokat. (Hogy forgatna, hisz nincs is a töpörtyűnek feje.)
Az index.hu értesülését, miszerint a szocpárt és Mesterházy Attila, vagy ezek tetszőleges kombinációja megunta a sok egyeztetést és tökölődést Bajnai Gordonnal és az Együtt 2014-gyel, és nyomban bejelentik, hogy Mesterházy Attila lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 2014-es választáson, először is a fenti állítás fényében érdemes megvizsgálni. (Az értesülés a bejelentés nyombaniságáról vagy igaz, vagy nem igaz - de hogy előbb-utóbb megtörténik, azt lapunk két héttel ezelőtti számában mi is erősen valószínűsítettük.) És ha még a 43-as kalucsni is kész megkönnyebbülés lenne Orbán pusztítása után, akkor Mesterházynak is jár a megelőlegezett bizalom. Ha nem csinálja azt, amit Orbán, és pár dolgot meg, amit Orbán már megcsinált, megpróbál visszacsinálni, már jó. De ezen még ráérünk a választásig őrlődni: a soron következő, egymással szorosan összefüggő két kérdés most inkább az, hogy képes lehet-e Mesterházy leváltani Orbánt, és hogy nincs-e nála jobb mégis a kispadon, úgy a leváltásra való képesség, mint a választás után elvárható kormányfői teljesítményre figyelemmel. Konkrétan: az ellenzék inkább vele, vagy Bajnaival az élen tudna nagyobb választói tömeget megmoccantani?
| ||
E bonyolult dilemma mindeddig sikertelen feldolgozása az elmúlt fél évben komoly energiákat emésztett fel, pedig egymás - mégoly visszafogott - nyüstölése helyett nyilván ezer okosabb dologgal is foglalkozhatott volna mindkét politikai erő. Ja, biztos igaza van az MSZP-nek, amikor azért haragszik Bajnaira, mert tőle csaklizott el szimpatizánsokat, abban meg az Együtt 2014-nek lehet igaza, hogy Bajnai olyan választókat is életre tud galvanizálni, akik Mesterházy és az MSZP számára elérhetetlenek maradnának. Azt viszont nem tudjuk, és nem is tudhatjuk, hogy mindezen csoportok hány főből állnak. Nemcsak mi nem, de a tárgyalóasztalhoz kényszerülő felek sem: és az információhiány nem könnyíti meg az alkut. Az viszont mostanra jól látszik, hogy az Együtt 2014 megkapaszkodott a magyar politikában: a közvélemény-kutatások rendszerint pár százalékkal a bejutási küszöb felett mérik őket. Az MSZP január óta próbálta az Együtt 2014-et meg nem történtté tenni: ez nem sikerült, és most már nem is fog. Nélküle az MSZP aligha tudja legyőzni Orbánt. És vica versa: hiszen még ha kergettek is volna ilyen ábrándokat, az Együtt 2014 sem operálta le az MSZP egymilliós törzstáborát az MSZP-ről.
Az tehát, hogy erősen egymásra vannak szorulva a felek, nem vitatható. Mármost mondhatja az egyik a másiknak, meg a másik is az egyiknek, hogy kérjél bármit, de a miniszterelnöki poszt az enyém: ez nem működik. (És saját jogos követelését alátámasztandó mindkét fél alappal hivatkozhat közvélemény-kutatási adatokra: Mesterházy arra, hogy az MSZP támogatottsága jóval nagyobb az E2014-énél, Bajnai meg arra, hogy még az MSZP szavazói is inkább őt látnák a miniszterelnöki székben, illetve hogy az ő lehetséges szavazóiból egy-két-három százezer semmiképp nem szavazna Mesterházyra. De ez a vita valójában mindkettőjüket kicsinálja.) Az sem túl valószerű, hogy Mesterházy és Bajnai megállapodnának abban, hogy kettő vagy három vagy négy évig az egyik lesz a miniszterelnök, aztán meg a másik. Látott már ilyet a világ: Tony Blair és Gordon Brown, a New Labour két rájzing sztárja a választási győzelmet kockáztató belső rivalizálást, netán pártszakadást megelőzendő épp ebben a váltásban állapodott meg; és bár Blair 2007-ben tényleg átadta a kormányzást legnagyobb pártbéli vetélytársának, azóta is azon veszekszenek, hogy ki szegte meg ezt az alkut először. Az sem fog megtörténni, hogy egy harmadik szereplőben egyeznének ki a felek. Hisz ilyen harmadik szereplő nincs égen-földön.
Az viszont megtörténhet, hogy olyan megállapodás születik, amelyik a választókra bízza a Mesterházy és Bajnai közötti döntést.
Az nyilvánvaló, hogy az egyéni körzetekben a két párt nem indulhat egymás ellen. A legesélyesebb ellenzéki jelölt kiválasztása körzetenként nem túl bonyolult feladat, elég hozzá a minimális jóhiszeműség, meg az adott körzet választási matematikájának és szociológiájának ismerete - vagyis az alapszint. (Rég rossz, ha ebben sem tudnak megegyezni.) A közös lista viszont a dolgok jelen állása szerint erősen ellenjavallt. Egyrészt azért, mert épp ez a megoldhatatlan probléma: hogy ki vezesse a listát, azaz ki legyen a kormányfőjelölt. Másrészt meg azért, mert az Együtt 2014 szimpatizánsainak nem elhanyagolható része nem szavazna Mesterházyra és az MSZP-re, az MSZP-hívek egy porciója meg Bajnaira és az Együtt 2014-re. A jó megoldás tehát a politikai értelemben vett közös egyéni jelöltek/külön pártlista kombináció lehet - azzal a nem elhanyagolható kiegészítéssel, hogy az ellenzék győzelme esetén a kormányfőt a listán több szavazatot kapó párt adná. Azaz: ha az Együtt 2014 a listán több szavazatot szerez, Bajnai a kormányfő, ha nem, úgy Mesterházy. Még akkor is, ha e két választási szövetséges közül az MSZP-nek több képviselője lesz - hisz az egyéni körzetekben a közös jelöltek közül nyilván több érkezik majd az MSZP-ből, mint a többi pártból.
Ez a megállapodás pontot tehet a mind kellemetlenebb Bajnai-Mesterházy-vita végére. A vetélkedést köztük a lehető legdemokratikusabb módon zárja le: tudniillik megméri a két jelölt valóságos támogatottságát. Mégpedig torzításmentesen, azaz az egyéni körzetekben leadott szavazatok, illetve megszerzett mandátumok beszámítása nélkül. Az egyéni körzetek indulóinak kiválasztásakor így nem kell másra - a párthovatartozásukra - figyelni, csak az alkalmasságukra; és később, a kormányfőválasztáskor sem lehet majd azon nyökögni, hogy az egyetlen egyéni ellenzéki jelöltre leadott szavazatok hány százaléka jön egyik vagy másik párt szimpatizánsaitól; vagy hogy hiába bizonyult Bajnai az alkalmasabb jelöltnek, mégis Mesterházy lesz a kormányfő. De ennek a leosztásnak nem csak az lenne az eredménye, hogy a két fél végre kiszállhatna ebből az előre eldönthetetlen, ám mindkettőjüket felemésztő konfliktusból, és mindkét politikai erő azt dobná be a közösbe, amivel a legtöbbet teheti a kormányváltásért: az MSZP a szervezettségét, az Együtt 2014 pedig Bajnai politikai személyiségét.
Mesterházynak és az MSZP-nek nyilván lenne jó indoka e megállapodás elutasítására (például hogy miért ne a legtöbb mandátumot nyert párt adja a miniszterelnököt) - de evvel a kormányváltást tennék kérdésessé. Ha folytatják az elmúlt fél évben a Bajnai-tábor felőrlésére irányuló politikájukat, csak erősíteni fogják azt a már most is kellemetlen szagú gyanút, hogy bőven elégedettek lennének az erős második hellyel, ha az biztos, és csak az övék.
És akkor ott fogunk tartani, ahol most: hogy a 15 deka libatöpörtyűnek ordítóan több esélye lesz Orbán leváltására, mint a jelenlegi ellenzéki kínálatnak. (Különösen, ha sikerül ütőképes választási megállapodást kötnie a pár kalucsnival.)
