A szerk.

Eltűnt valami

A szerk.

„A NAV sem meri megkérdezni, hogy hol van a 2,3 milliárdos turisztikai imázsfilm. Inkább átdobták a rendőrségnek a feljelentést, amelyik egyszer már megtagadta azt, mondván: az, hogy nem látható sehol a szuperprodukció, még nem jelenti azt, hogy nincs is meg valahol. De azt ő sem merte megkérdezni, hogy hol van.”

Hadházy Ákos országgyűlési képviselő kommentálta ezzel a keddi Facebook-bejegyzéssel azt, hogy az adóhatóság Közép-Magyarországi Bűnügyi Igazgatósága nem indít nyomozást költségvetési csalás gyanújával a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) eltűnt vagy nem is létező vagy elkészült, de eddig be nem mutatott filmje ügyében. Erről a Kárpát-medence nevezetességeit prezentáló alkotásról egyelőre csak annyit tudni, hogy az elkészítésére 2018 nyarán 2,3 milliárd forintot adott a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Hadházyt immár a második intézmény pattintja le: először a rendőrséghez fordult (akkor még hűtlen kezelésre hivatkozva), de az megtagadta a nyomozást a fent idézett zseniális indoklással. A történetet ismertető 444 szerint az országgyűlési képviselő ezt megpanaszolta, majd egy lendületből a NAV-hoz fordult, immár költségvetési csalás gyanúja miatt. Az adónyomozók ugyancsak hárítottak, visszautalva az ügyet a rendőrséghez.

Hadházy 2021-ben érdeklődött először a filmről az MTÜ-nél, mert bár az elkészítés határideje 2019 vége volt, az alkotás azóta is láthatatlan. Mivel az ügynökség sem a filmet, sem hihető választ nem volt képes prezentálni, a képviselő az illetékes hatóságokhoz fordult – mint látjuk, sikertelenül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.