A szerk.

Távollétünkben

A szerk.

Lehettünk volna barátok is. Lehettek volna barátaink is, és most jól éreznénk magunkat. Vagy legalábbis jobban; ennél, ami most van, sokkal jobban. Együtt, csapatban, összefogva könnyebben átvészelhető minden válság, hamarabb mutatja meg magát a fény az alagút végén. Ha magad rögtön nem is veszed észre, a szomszédod oldalba bök, nézd, ott valami világít, kicsi, de egyre nagyobb lesz!

Nos, Magyarországot efféle rémségek nem veszélyeztetik. Magyarország – ha jóindulatúan akarunk fogalmazni, de miért is tennénk – egy sziget, amelytől a legközelebbi partok is iszonyú messze vannak, s éppen távolodnak. Milyen gyorsan távolodnak! S ez így is marad még egy jó darabig, mert az ilyet nehéz helyrehozni. Ha nem akarunk ennyire udvariasan fogalmazni – erre is lenne okunk bőségesen –, azt mondanánk, Magyarország ketrec, amelyre ő maga, önkezével (önfia kezével, oly mindegy) tette fel a lakatot, s hajította el annak kulcsát – valahová, a látótávolságon túlra. Vajon kinek lesz érkezése a közeljövőben, hogy nekiálljon megkeresni ezt a kulcsot, kinyissa a lakatot és kitárja a ketrecajtót, s azt mondja, gyere ki egy kicsit, jót fog tenni a mozgás, a szabad levegő, a szabadság?

Nagy vonalakban így foglalható össze a 2023-as év első olyan nemzetközi politikai eseményének a tanulsága, amelyben Magyarország is érintett volt. Január 1-jén ünnepelte ugyanis „északi szomszédunk”, Szlovákia a függetlenségének 30. évfordulóját. A körülményekhez képest jó kedvvel, szomszédjai, barátai derűs karéjában, méltón. És Magyarország nélkül. Nem mintha nem hívták volna Magyarországot, konkrétan az államfőjét – de a Magyarországot legelsőként reprezentáló személy sűrű hivatalos teendői mellett nem talált rá módot, hogy eleget tegyen a szomszéd invitálásának, inkább azt válaszolta neki, hogy nem érek rá, bocsesz (a nemzetközi diplomácia összes szabályát, hah, betartva).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.