A Fidesz eddigi nyilatkozói (L. Simon László kivételével, aki „nagyon csalódott”) arra törekedtek, hogy kisebbítsék a vereség jelentőségét, ám a kiszivárgott információk szerint nagy az idegeskedés házon belül. Van okuk rá.
Veszprém, ellentétben a tudósításokban szereplő állandó jelzővel, nem a „jobboldal fellegvára”; az, hogy a baloldal totális összeomlása után 2010-ben és 2014-ben is a Fidesz nyert a városban, semmit nem jelent, hiszen ezzel az erővel Magyarország 90 százaléka „jobboldali fellegvárnak” számítana. Az eddigi választások alapján inkább klasszikus billegő körzetnek (illetve, mivel 2010 előtt Veszprémben kettő volt, körzeteknek) tekinthető, ahol többnyire a későbbi országos győztesek felé húztak a szavazópolgárok: 1990-ben két MDF-es, 1994-ben egy SZDSZ-es és egy szocialista, 1998-ban két Fidesz–MDF-es jelölt, 2002-ben és 2006-ban pedig, tükrözve a kiegyenlített viszonyokat, egy fideszes és egy szocialista induló szerzett mandátumot.
A legutóbbi két országgyűlési választás veszprémi adatai viszont példaértékűen igazolták vissza mindazt, amit az ún. centrális erőtér politikájával elérni – és konzerválni – óhajtanak annak kiagyalói. E szerint a szétaprózott, a választási szabályok megváltoztatása miatt szükségképpen egymásnak eső és még az összefogással is egymást gyöngítő baloldali pártokkal, valamint a kézben tartott szélsőjobboldallal szemben újra és újra az orbáni Fidesz szerzi meg a szavazatok többségét.
Vasárnap ez a konstrukció omlott össze látványosan. Pedig látszólag minden úgy történt, ahogyan eddig: volt negatív kampány Kész Zoltán ellen, volt gyurcsányozás, volt enyhén zsarolás ízű ígéret fejlesztésre, forrásra (ha a veszprémiek „helyesen” szavaznak). A köztévé azt nyomatta Veszprémről, amit ilyenkor a helyzet megkövetel egy NER-kompatibilis intézménytől, volt dezinformáció és volt nemcsak Kubatov-lista, hanem a mozgósítást a választás napján személyesen felügyelő Kubatov Gábor is.
A Fidesz mindezek ellenére veszített. A helyzet ráadásul az ő szempontjukból ennél is rosszabb. Kész Zoltán személye ugyanis nem a baloldal ellenállítása volt. Kész a Fideszből indult, a kétszer kétharmados Fideszből. Az orbáni hatalomgyakorlásból, az Orbán-klán és a kegyeitől függő oligarchák Magyarországából, az állami és uniós forrásokat leplezetlenül a saját gyarapodásukra felhasználó állami és pártvezetésből kiábránduló és azzal már szembefordulni is hajlandó tavalyi (és 2010-es) Fidesz-szavazót ugyanúgy képes volt hitelesen megszólítani, mint az Orbán Viktor rendszerét a kezdettől elutasító választót. Hogy ez a szembefordulás főleg passzivitásban vagy proteszt voksban nyilvánult meg, arról egyelőre nem tudni biztosat. Az adatokból az már most jól látható, hogy a választókörzetbe tartozó kistelepüléseken – a Fidesz-bázis igen fontos szegmensében – jóval alacsonyabb volt a részvétel, mint Veszprémben, illetve Kész számos olyan városi szavazókörben is több voksot gyűjtött fideszes ellenfelénél, ahol tavaly még tarolt Navracsics Tibor.
Az ózdi polgármester-választás vagy az újpesti időközi országgyűlési választás súlyos kormánypárti vereségeit megmagyarázandó a fideszes agytröszt kábíthatta magát és a párt híveit a hely szellemére hivatkozva. Ja, Északkelet-Magyarország romák lakta részein a Jobbik, míg a libsikomcsi főváros peremkerületeiben a szocialisták még mindig erősebbek a saját átlaguknál. De egy nyugat-dunántúli megyeszékhelyre ez a recept nem alkalmazható. Ez a vereség mással, mint a kutatásokban jó ideje jelzett elégedetlenséggel és az orbánizmustól való tömeges elfordulással aligha magyarázható. A Fideszben és a környékén is sokan látják ezt; több mint árulkodó például az a gyorsaság, ahogyan a NER-ből Brüsszelbe száműzött volt veszprémi képviselő, Navracsics Tibor gratulált a győztes Kész Zoltánnak, vagy az a Magyar Nemzet-vezércikk, amely a tisztelet hangján ugyan, de az eddigi kormányzás irányának felülvizsgálatát sürgeti a miniszterelnöktől.
Az Orbán-rezsim növekvő elutasítottsága az ősz végi, tél elejei tüntetéseken túl most mutatkozott meg először mindenki számára láthatóan – ráadásul egy szimbolikus ügyben. A kormányzat ugyanis ezzel elveszítette az Országgyűlésben a kétharmados támogatását. (Matematikailag tényleg annyi a minősített többségnek, csakhogy a „kétharmadosok” elfogadásához többnyire elegendő a jelen lévő képviselők kétharmadának a szavazata; innentől szervezés kérdése az egész, de ez most mellékszál.)
A baloldali ellenzék azonban mindezzel még aligha mehet bármire. A közvélemény-kutatási adatok szerint ugyanis legfeljebb hibahatáron belüli javulást hozott nekik az össznépi csalódás az orbánizmusban. Ebből következően is Veszprémben nem a baloldal verte meg a Fideszt. Mi több, Veszprémben egy baloldali jelöltet nagy valószínűséggel levert volna a Fidesz. Látni kell azonban azt is, hogy Veszprémben a baloldal – mindenekelőtt az MSZP – nélkül Kész Zoltán nem győzött volna. Már csak a szimpla választási matematika okán sem: Késznek a sikerhez szüksége volt a baloldali parlamenti pártok deklarált támogatására, hogy maga mögött tudhassa azok szavazóit. Legalább ilyen fontos tényező az infrastruktúra és a módszer, a technika, amit csakis egy országos párt képes biztosítani.
Ez önmagában nem újdonság; az érdekes az, hogy az MSZP, a DK, az Együtt képes volt a siker érdekében a háttérben maradni. Veszprémben most ugyanúgy jót léptek, mint tavaly novemberben Újpesten: mindkét helyszínen megtalálták azt a személyt és azt a módot, aki és ami azon a helyszínen a legnagyobb eséllyel hozhat mandátumot.
Ezzel együtt sem állítható, hogy a problémáik kisebbek volnának, mint a Fideszéi. A parlamenti baloldal, kivált az MSZP elfogadottsága továbbra sem javult; ha ez így marad (egyelőre semmi nem utal az ellenkezőjére), és – ad absurdum – a következő általános választásokon a veszprémihez hasonlóan választják ki és támogatják nyerő embereiket a 106 egyéni körzetben, akkor az 1990 utáni Országgyűlések legtarkább és legkezelhetetlenebb kormánypárti frakciója alakulna meg.
Ez persze odébb van, és egyelőre merő spekuláció; Orbán problémája, rezsimjének látható megroggyanása azonban minél gyorsabb kezelést igényel. Ha a következő időközi választáson, április 12-én – ráadásul egy kifejezetten jobboldali körzetben – ismét bukik a Fidesz, az a jobboldalon tovább rombolná az Orbánba vetett, és az utóbbi időben alaposan megingott bizalmat. Mivel a baj nagy, Orbán emelni fogja a tétet – ám ahogyan a neki nem kedvező éles helyzetekben eddig is, úgy ezúttal is sokat hibázik majd. Minél többször, annál inkább bevadul. Érdekes időszak következik.
