A lengyel választási kampány legfrissebb, a nemzetközi sajtó érdeklődésére méltán számot tartó híre, hogy Lyzwinski képviselőnek (Önvédelem) egyes állítások szerint súlyos, régóta tartó merevedési zavarai vannak.
Az viszont múlt heti érdekesség, hogy Janusz Kaczmareket, aki a közelmúltig - míg csuklyás rendőrök bilincsbe verve el nem vezették - a belügyi tárca élén állt, a bíróság kiengedte a vizsgálati fogságból. Az exbelügyminisztert - Kaczynski miniszterelnök sokáig hű emberét - azért vegzálják a hatóságok, mert a nyomozás adatai szerint megakadályozta Andrzej Lepper volt miniszterelnök-helyettes és agrárminiszter - Kaczynski miniszterelnök sokáig hű koalíciós partnere - letartóztatását, midőn irányába kiszivárogtatta az ellene, Lepper ellen korrupciós ügyben folyó nyomozás tényét. Kaczmarek állítólagos bűntársai közt két magas beosztású rendőrtisztet és két üzletembert találunk, az egyik közülük egy bizonyos Krauze, a Tengermellék királya, több milliárd euró értékű informatikai vállalatbirodalom ura. A felderítésben kulcsszerepet játszottak a titkosszolgálatok, a Kaczynski-kormány által létrehozott különleges korrupcióellenes nyomozócsoport és az ügyészség. A lengyel sajtó fix egyesre veszi azt is, hogy e hatóságok a kampányban ellenzéki politikusokkal szemben is hasonló lépésekre készülnek.
Ezt nem meséljük tovább, bár szórakoztató lenne. Lyzwinski képviselő szerve amúgy is csak marginálisan érinti a kampányt, pusztán arról van szó, hogy a képviselőt bizonyos munkahelyi zaklatások, vélelmezett nemi erőszakok miatt tíz év szabadságvesztés fenyegeti: s a védelem számára harcképtelenségének bizonyítása tűnik az egyik lehetséges stratégiának.
A fent sorolt nyomorultak - Lepper, Kaczmarek, a rendőrök, a mágnások, Krauze, a bíróság, az ellenzéki vezetők, Lyzáwinski pöcse stb. - közös tulajdonsága, hogy részei az ukladnak. Az uklad nehezen lefordítható fogalom, elrendezést, berendezkedést jelent. Az 1989-es kerekasztal-tárgyalásokon keletkezett, amikor a kimenő rezsim képviselői megegyeztek az új, "demokratikus" rend reprezentánsaival: a politikai hatalom átadásáért cserébe büntetlenséget és gazdasági hatalmat kaptak. Az ukladot a mai napig a megállapodás valódi szerzői, a kommunista titkosszolgálat ügynökei irányítják (zsarolás útján), de ezeket az exügynököket is irányítják: Moszkvából a KGB. Ott futnak össze a szálak. Az ukladnak nincs formális tagsága, egy hálózat ez, amelynek részesei - a kommunista nómenklatúra tagjai, volt besúgók, sőt, az egykori ellenállás jelesei, akikből később politikusok, üzletemberek, állami hivatalnokok, újságírók, képviselők lettek - talán szemcsippentésből ismerik fel egymást. Nem egyszerű korrupcióról van szó, több ez annál. Miközben demokráciát színlelnek, ellopnak mindent, és nyomorba taszítják a népet. Jól álcázzák magukat, erre legjobb példa a belügyminiszter. Épp ezért küzdeni is nagyon nehéz ellenük. Teli pofával a törvényekről szavalnak, miközben a színfalak mögül mindent ők irányítanak. Onnan ismerhetők fel, hogy az ellenük, vagyis az uklad ellen harcolók ellen vannak, nyíltan vagy alattomban (mint a belügyminiszter). A küzdelmet csak nehezítik az - úgymond független - intézmények, a bíróságok, a sajtó, az alkotmánybíróság, a rendőrség (és persze a politikai ellenzék). (Ezek nagy része maga is az uklad tagja.)
Ha a választási kampány a Kaczynski fivérek pártja, a PiS szája íze szerint alakul, az uklad lesz a küzdelem középpontjában. És mindaz, ami ebből következik. Az elitellenesség, a képviseleti demokrácia, a fékek és ellensúlyok, a független intézmények elleni hadjárat. A "közvetlen népuralom" ígérete. A profit- és gazdagellenesség. Bush ideológiája és Putyin módszerei, ahogy egy szakelem megjegyezte. És ne gondoljuk, hogy egy effajta eszement, a végletekig manipulatív összeesküvés-elmélet süket választói fülekre talál. A "tudományos antikommunizmus" tökéletesen zárt gondolati rendszert alkot, minden kérdésre jól felfogható, egyszerű választ ad. A "rend" helyreállításával és a "válság" megszüntetésével kecsegtet.
A közvélemény-kutatások szerint a PiS fej-fej mellett halad legnagyobb riválisával, a mérsékelt jobboldali Polgári Platformmal (30-30 százalék); a baloldal (Lewica i Demokraci) 10 százalék körül kaszálhat. A PiS-nek aligha lesz tehát abszolút többsége; új koalíciós partnert pedig bajosan talál magának. Ahhoz az eddigiek közül túl sokan végezték börtönben. De vajon a mérsékelt, liberális konzervatívok össze tudnak-e fogni a baloldallal: anélkül, hogy e szövetség a velük rokonszenvezőket a PiS karjaiba kergetné? Vajon a demokratikus intézmények védelme s a decens, konszolidált kormányzás ígérete elegendő lesz-e közös alapnak? A válaszok nem csak Lengyelország közeli jövője felől döntenek, s nem csak számunkra lesznek tanulságosak. Az eurocinikus populizmus esetleges sikere a legnagyobb új tagállamban az unió számára is megrendítő csapást jelentene.
