A szerk.

Értelmezési kísérlet

A szerk.

Elképzelhetetlen csoda magyarnak lenni, jóval nagyobb, mint ha csak simán embernek születik valaki.

Épp ideje volt, hogy a világ, de legalább Európa felismerje ezt, és leboruljon a magyarok és az ő jelenkori kormányuk meg kormányfőjük teljesítménye előtt. A magyarok erőfeszítésének és a kormány politikai teljesítményének köszönhetően vannak arra utaló jelek, hogy a világórát Európában egyre többen a magyar időhöz igazítják vagy fogják igazítani – erről például Kövér László házelnöktől értesültünk. Magyarország Orbán Viktor vezetésével élen jár az európai civilizáció megújításában – ezt a kormánymédiából tudhatjuk. „Magyarországnak mára olyan tekintélye és tisztelete lett Európában és a világban, amilyen száz éve nem volt, elismerik az ország vízióját, vezetőjét és azt, hogy az ország sokkal fontosabb szerepet játszik Európában, mint ami például a méretéből, lakosságszámából vagy gazdasági erejéből adódna.” Ezt egy külügy­minisztériumi államtitkár mondta a 444.hu tudósítása szerint. Összegezve: az évszázados kishitűség után (amit idegenek, engedékenyebben: idegenszívűek vertek a magyarokba) végre felemelt fejjel, egy harci kutya elszántságával vetjük szilárd tekintetünket a jövőbe. Mert többé nem félünk kimondani, „hiszen már mindenki látja: Magyarország a hegyen épült város, és köztudott, hogy azt nem lehet elrejteni. Nőjünk fel ehhez a küldetéshez, teremtsük meg magunknak és mutassuk meg a világnak, milyen is az igazi, mély és magasabb rendű élet, amelyet a keresztény szabadság eszményére építettünk”, ami „az összezavarodott, tájékozódását vesztett és végzetes bajoktól gyötört Európát” is megmentheti – mindezekről pedig (inkluzíve a kutya harcossága) maga a Nagy Reformer, Európa erős embere, a nemzet vezetője biztosította népét szónoklataiban.

Magyarország mennyország.

Apró szépséghiba, hogy ezeket kormánypárti politikusok mondják magukról, nem pedig róluk, a munkájukról mondja a külföld vagy akár hazai ellenzékük. Az abszurdig fokozott öntömjénezés részben kommunikációs hadművelet – egyrészt a művelt világ mind leplezetlenebb és mélyebb megvetését kell ily módon kompenzálni legalább a hardcore szavazók megnyugtatásáért, másrészt szolgálja az egyre szemérmetlenebb lopás megideologizálását is (például a „keresztény szabadság” előrángatása – ami e formájában a 2010 előtti magyar nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy a „minden az enyém, amire csak rámutatok, mindent megtehetek, amit csak akarok” szabadsága). Ám Orbánéknak mintha tényleg nem volna elég elvbarátaik (a Salvini- meg Strache-féle kalandorok) csodálata. Mint amikor – jól ismert hazai példával élve – hatodvonalbeli művészek (írók, színészek, zenészek stb.) szopják le kölcsönösen egymást, majd szapulják együtt tökéletes összhangban világhírű pályatársaikat, mondjuk a „nemzeti értékek” képviseletét számon kérve rajtuk – miközben majd megdöglenek az általuk támadottak elismerő pillantásáért. Orbán is hasonlóra vár. A „hanyatló”, „dekadens” Nyugat dicséretére, vagy legalább megértésére – mert mégis csak az lenne az igazi… Ezért ült le és csinált hülyét magából (és, ne ámítsuk magunkat, mindannyiunkból), amikor tavasszal Bernard-Henri Lévynek (a beszámolók szerint) kimerítő részletességgel tárta fel a lelkét. De a másik fél ilyenkor legfeljebb egy korlátlan hatalomhoz jutott zavaros fejű akarnokot lát. Nincs megértés, csodálat meg végképp nincs. Úgy képzeljük, hogy ez szörnyű érzés lehet annak, aki kiválasztottnak hiszi magát. Mi marad hát neki? Az infantilizmusba hajló öndicséret minden elképzelhető módon, és a frusztrációt levezető erőszakosság. Ennek vagyunk tanúi nap mint nap.

 

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.